Több hónap után Izrael állandó nagykövetet küld Lengyelországba, az ukrajnai válság miatt

0

ujkelet.live

Jáir Lapid külügyminiszter elrendelte, hogy Izrael lengyelországi nagykövete, Jákov Livne foglalja el posztját Varsóban, Oroszország ukrajnai inváziója közepette.

Lapid annak érdekében döntött így, hogy fokozza az Ukrajnából Lengyelországba átlépő izraeli állampolgárok segítését, áll a Külügyminisztérium közleményében.

„Az ukrajnai válság kezdete óta a varsói izraeli nagykövetség, amelyet Tal [Ben-Ari] Jáálon ügyvivő vezet, eredményes együttműködéssel dolgozik a lengyel hatóságokkal az Ukrajnát elhagyó izraeliek segítése érdekében. Szeretnénk köszönetünket kifejezni a lengyel hatóságoknak ezért a segítségért” – áll a közleményben.

Livne várhatóan holnap reggel indul Varsóba.

A zsidó állam és Varsó közötti diplomáciai kapcsolat megromlása 2018-ban a lengyel Holokauszt törvény beiktatásával kezdődött majd 2019-ben a lengyel fővárosban Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök, az egyik izraeli sajtóban rosszul értelmezett nyilatkozatával folytatódott. A kétoldali diplomáciai kapcsolatokra újabb ütést mért a 2019 februárjában frissen kinevezett megbízott külügyminiszter, Jiszráel Katz beszólása egy televíziós nyilatkozatban, amikor azt állította: ,,a lengyelek az anyatejjel szívták magukba a antiszemitizmust“.

Duda lengyel elnök tavaly hivatalos sajtótájékoztatón lemondta a részvételt a 2020. január 23-án Jeruzsálemben, a Jad Vasemben megrendezésre kerülő Holokauszt Világfórumon, mivel a szervezők nem tették lehetővé, hogy beszédet mondhasson a megemlékezésen, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek viszont, igen.

Duda panaszára, miszerint neki is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy felszólalhasson, a Jad Vasem azt nyilatkozta: „Az Auschwitz-Birkenau haláltábor áldozatainak állampolgársága nem befolyásolja az Ötödik Holokauszt Világfórumon beszélő vezetők kiválasztását.”

Izrael lengyelországi missziója csak ügyvivői szinten működött a tavaly elfogadott vitatott törvényjavaslat következtében fokozódó feszültségek miatt, mely korlátozza a nácik második világháború alatt zsidóktól ellopott és a háború utáni kommunista rendszer által államosított vagyonra vonatkozó kárpótlási igényeket.

Felhívás

Az izraeli külügy szombat délután közölte, hogy arra kéri a több ezer, még Ukrajnában tartózkodó és a határátkelőhelyekre érkező izraeli állampolgárt, hogy ruházatukon vagy járműveiken jól láthatóan helyezzenek el „IL” betűket tartalmazó feliratot, hogy a nagykövetség munkatársai azonosíthassák őket a sorokban és a tömegben.

A lengyelországi Medyka/Sheiny határátkelő jelenleg nagyon zsúfolt, sok órás várakozási idővel, ezért az alábbi határátkelők használatát javasolják:

Ungvár/Felsőnémeti Szlovákiába

Záhony/Csap Magyarországra

Szeretvásár Romániába

Palanca Moldovába

Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 6-án Új Kelet Live

Csak az amerikai csapat tagjai végeztek vizsgálatot a golyón, ami megölte Abu-Akleh-t; A Ben&Jerry's perre megy; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 6-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 2-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .