ujkelet.live
Hétfő reggel új felvételt tettek közzé az izraeli biztonsági erők múlt héten végrehajtott terrorelhárító akciójáról Sechemeben.
Az izraeli biztonsági erők múlt kedd délután megöltek három terroristát, akik a közelmúltban fegyveres támadásokat hajtottak végre.
A szamáriai Sechem (város a Palesztin Hatóság területén, Júdea és Szamária A-körzet) területéről származó terrorsejt felszámolása a hírszerzési erőfeszítéseknek valamint a Sabak belbiztonsági szolgálat, a rendőrség terrorelhárítási egysége (Jamam) és az Izraeli Védelmi Erők közös művelet végrehajtásának eredménye.
Az izraeli csapatok ritkán hajtanak végre ilyen műveleteket fényes nappal a nagyobb palesztin városokban.
A felfegyverzett terroristák, akik egy autóban voltak, meghaltak az izraeli csapatokkal való konfrontálódás során.
Izraeli katona nem sérült meg az akció során.
A halottakat Ibrahim al-Nabluszi, Adham Mabrouk és Mohammed al-Dakhil néven azonosították.
A terrorsejt volt a felelős az előző két hétben történt legalább négy terrortámadásért Sechem környékén, melyek során civileket, izraeli járműveket valamint izraeli katonákat és katonai posztokat vették célba. Sérülés egyik esetben sem történt.
A terroristák további fegyveres támadásokat terveztek a területen a napokban.
A kiiktatásukat megelőzően a Sabak nyomon követte őket, miután arra utaló információt kapott, hogy egy járműben vannak, valószínűleg útban, hogy terrorista tevékenységet folytassanak. Amikor a terroristák rájöttek, hogy a biztonsági erők bekerítették őket, tüzet akartak nyitni rájuk. Az izraeli csapatok azonban megölték őket. Palesztin riportok szerint az izraeli csapatok több tucat golyót lőttek ki a járműre.
A Walla híroldal szerint szerint egy taxiban és egy autóban utazó terrorelhárító csapatok Sechemben körülvették a gyanúsítottak autóját és tüzet nyitottak rá. Problémák esetére más csapatokat is bevetettek a térségben, részben fedett formában.
A terroristák a Tanzimhoz tartoztak (Al-Aksza Mártírok Dandár, a Palesztin Hatóság kormányzó Fatah pártjához kapcsolódó fegyveres csoportok koalíciójához tartozik), és két M16-osuk volt, melyek nagyon drága fegyvernek számítanak, darabonként 50 000 sékelbe (4,8 millió Ft) kerülnek.
,,A Sabak és az Izraeli Védelmi Erők együttműködése páratlan a terrorizmus elleni küzdelemben, a terrorista sejtek tudják, hogy a Sabak és a Jamam az izraeli hadsereggel együttműködve minden terroristát elér, aki megpróbál ártani erőinknek és az izraeli polgároknak” – mondta a Jamam parancsnoka, H.
Naftali Bennett miniszterelnök rövid nyilatkozatában Twitteren dicsérte az akciót végrehajtó csapatokat.
„Erőink ma ismét bebizonyították, hogy a terroristák nem élveznek immunitást” – írta. ,,Aki árt nekünk, ugyanazt kapja vissza.”
Beni Gantz védelmi miniszter méltatta az izraeli biztonsági erőket a műveletért, amelyet „megelőző akciónak” nevezett.
„Nemrég elrendeltem, hogy a megelőző intézkedéseket a fegyveres támadások ellen, és a csapatok jelenlétét Júdea és Szamária központi artériáiban és területein, fokozzák” – írta Twitteren. „Folytatjuk a proaktív műveleteket, megakadályozzuk a [támadásokat], és elfogunk mindenkit, aki ártani próbál”.
A Palesztin Hatóság külügyminisztériuma „a legszigorúbban” elítélte a három terrorista megölését, mondván, hogy „kivégezték” őket.
„Ez a bűncselekmény a legújabb a megszálló erők által elkövetett önkényes kivégzések láncolatában” – közölte a Külügyminisztérium.
A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet tömeges részvételre szólított fel a három terrorista temetésén.
„Legyen ez egy menet, amely feldühíti az ellenséget, és azt üzeni, hogy mi vagyunk az igazak, és hogy az ellenállás a mi utunk a tőlünk elvett jogok visszaállításához” – áll a Hamász közleményében.
[…] Videó az izraeli biztonsági erők fényes nappal végrehajtott terrorelhárító akciójáról Sec… […]