Riport: Izrael felkészült az ukrán zsidók evakuálására szükség esetén

1

ujkelet.live

Frissítés: a Times of Israel híroldal megkeresésre a Külügyminisztérium egyelőre cáfolta a tömeges ukrán bevándorlásról szóló Haaretz riportot. Az ukrán zsidó közösségek vezetői is úgy vélik egyelőre biztonságban vannak.

Egy vasárnap esti médiajelentés szerint az izraeli kormány felkészült arra, hogy egy lehetséges orosz invázió esetén ukrán zsidók tízezreit evakuálják.

A Haaretz újság tájékoztatása szerint vasárnap különböző kormányhivatalok és érdekcsoportok, köztük a Miniszterelnöki Hivatal, a Külügy valamint a Diaszpóraügyi Minisztérium illetve a Zsidó Ügynökség képviselői ültek le tárgyalni, hogy megvitassák a küszöbön álló ukrán-orosz háború esetén szükséges teendőket.

A riport szerint mintegy 75 000 Kelet-Ukrajnában élő zsidó származású egyén jogosult izraeli állampolgárságra, megjegyezve azt is, hogy Izraelnek mindig is megvoltak a különböző országokból, a zsidók tömeges evakuálását illető tervei vészhelyzet esetére, de az Ukrajnát érintő növekvő feszültség miatt frissítették a szükséges mentési akcióra vonatkozó lépéseket.

Az ukrán határnál növekvő feszültségre való tekintettel az Egyesült Államok külügyminisztériuma vasárnap közölte, miszerint utasította az ukrán fővárosban tartózkodó diplomatáinak családját, hogy hagyják el az országot „az orosz katonai akció folyamatos fenyegetése miatt”.

Ugyanakkor Washington engedélyezte nagykövetsége alkalmazottainak „önkéntes” távozását, felszólítva az Ukrajnában tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy „vegyék fontolóra az ország elhagyását kereskedelmi vagy más magán utazási lehetőségek használatával.”

Az amerikai Külügyminisztérium bejelentésére az Oroszország és a nyugati országok részéről az európai biztonságot fenyegető feszültség, Moszkva esetleges ukrajnai inváziója miatti aggodalmak közepette került sor. Oroszország több tízezer katonát valamint tankok, harci járművek, tüzérségi katonai eszközök és rakéták széles arzenálját sorakoztatta fel az Ukrajnával közös határvonalra.

Washington és az európai részről kezdeményezett intenzív diplomáciai nyomás eddig eredménytelennek bizonyult. A hét elején Antony Blinken külügyminiszter elvetette az elrettentés céljából Moszkva ellen bevethető büntető szankciók lehetőségét.

Amint a szankciók életbe lépnének, elveszítenék az elrettentő hatást. Tehát azt csináljuk, hogy összeállítunk egy egész sor olyan akciót, amely belefér Putyin elnök számításába, ebbe beletartozik az ukrajnai védelem megerősítése is több katonai segítséggel” – nyilatkozta Blinken a CBS csatornának.

Az elmúlt hónapban Egyesült Államok erőteljes kampányt indítva igyekezett egyesíteni európai szövetségeseit az ukrajnai orosz invázió ellen. Ugyanakkor a Fehér Ház „erősen aggasztónak” nevezte a brit vasárnapi értékelését, miszerint a Kreml a katonai invázió fenyegetése mögött az ukrán kormányt egy Moszkva-barát adminisztrációval akarná leváltani, Jevgenyij Murajev volt ukrán képviselőt nevezve meg potenciális jelöltként. Válaszul Washington kijelentette, hogy kiáll a megfelelően megválasztott ukrán kormány mellett, míg Emily Horne, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője hangsúlyozta, hogy „az ukrán népnek szuverén joga, hogy saját maga határozza meg jövőjét, mi pedig demokratikusan megválasztott ukrajnai partnereink mellett állunk”

Vasárnap Moszkva szintén visszautasította a brit Külügyminisztérium állításait. Az Egyesült Királyság kormánya hírszerzési értékelésekre hivatkozva, de bizonyítékok felmutatása nélkül múlt hét végén több ukrán politikust, közöttük Mikola Azarovot, a 2014-es felkelésben menesztett Viktor Janukovics volt elnököt, valamint volt kabinetfőnökét, Andrij Klujevet, is megnevezve arra utalt, hogy állítólag kapcsolatban állnak az orosz titkosszolgálatokkal, külön kiemelve Murajevet, egy mandátum nélküli kis párt vezetőjét.

Murajev cáfolta a híreszteléseket, azzal támasztva alá az általa „nevetségesnek és viccesnek tűnő” brit állítást, hogy az elmúlt négy évben azzal az indokkal tagadták meg tőle a belépést Oroszországba, hogy fenyegetést jelent az orosz biztonságra.

„A brit külügyminisztérium által terjesztett félretájékoztatás a leginkább bizonyítja, hogy az angolszászok vezette NATO-országok azok, amelyek fokozzák a feszültséget Ukrajna körül” – közölte Maria Zakharova, az orosz Külügyminisztérium szóvivője Telegramon.

„Felszólítjuk a brit külügyminisztériumot, hogy hagyjon fel a provokatív tevékenységekkel, és hagyja abba az ostobaságok terjesztését,” – zárta mondanivalóját Zakharova.

Liz Truss brit külügyminiszter hétvégén azt hangoztatta, hogy információik „megvilágítják az Ukrajna felforgatását célzó orosz tevékenységek mértékét, és bepillantást engednek a Kreml gondolkodásába”, továbbá felszólította Oroszországot, hogy „vessen véget agressziós és félretájékoztatási kampányainak, és kövesse a diplomácia útját,” hangsúlyozva a brit álláspontot, miszerint „bármilyen orosz katonai behatolás Ukrajnába súlyos stratégiai hiba lenne, súlyos árat vonva maga után.”

Fehér Házi források szerint hétvégén Joe Biden elnök Camp Davidben magas rangú nemzetbiztonsági tanácsadóival arról tárgyalt, miszerint egyelőre a diplomácia és az elrettentő intézkedések, köztük az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítség szoros összehangolása révén igyekeznek enyhíteni a feszült helyzeten.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án

1 komment

Leave a Reply to Az ukrán külügyminiszter az izraeli köztévén keresztül kért légvédelmi segítséget Izraeltől | Új Kelet onlineCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .