Netanjahu bevonta a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét a vádalkura irányuló tárgyalásokba a főügyésszel

1
Benjamin Netanjahu miniszterelnök a korrupciós pere nyitó meghallgatásán 2020. május 24. fotó: képernyőfotó Kan/Twitter

ujkelet.live

Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök beszervezte Aharon Barakot, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét, hogy közvetítsen közte és a főügyész között egy potenciális vádalkuról – jelentette szombaton a héber média.

Avichai Mandelblit főügyész 2019. november 21-én közölte, hogy vádat emel Netanjahu ellen három korrupciós ügyben: a 4000. sz. ügyben vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés, az 1000-es és 2000-es sz. ügyekben pedig csalás és bizalommal való visszaélés miatt. Netanjahu tagadta, hogy bűncselekményt követett el, és kijelentette, hogy az egész egy puccskísérlet a megbuktatására, és vizsálat indítására szólított az ügyeivel foglalkozó nyomozók és ügyészek ellen.

Netanjahu volt Izrael történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. Valamint ő volt az első miniszterelnök, aki ellen hivatali ideje alatt vádat emeltek.

A volt miniszterlnök mostanáig folyamatosan azt hangoztatta nyilvánosan, hogy a bíróságon bebizonyosodik az ártatlansága, és megígérte, hogy nem fogad el semmilyen vádalkut.

A Ynetnek adott interjújában Barak megerősítette, hogy elfogadta Netanjahu kérését.

,,Nem tagadom, amikor megkerestem Mandelblitet, Benjamin Netanjahu hozzájárulása az országhoz mindig a fejemben járt. A tárgyalásáig az izraeli igazságszolgáltatás egyik legnagyobb védelmezője volt”.

Barak elmondta, hogy az elmúlt hónapokban Netanjahu Likud pártjának vezető személyiségei arra kérték őt, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat Mandelblittel.

„Megkérdeztem, hogy Netanjahu küldte-e őket, de tagadták” – mondta. „Nemrég kaptam személyes kérést Netanjahutól, és úgy döntöttem, nem maradok közömbös.”

A 12-es csatorna szerint Barak mindaddig nem volt hajlandó beszélni Mandleblittel Netanjahu nevében, amíg a kérés nem magától a volt miniszterelnöktől érkezett.

Barak hangsúlyozta, hogy minden vádalkunak tartalmaznia kell egy olyan záradékot, amely szerint Netanjahut „erkölcsi vétség” miatt ítélik el – ez a jogi megjelölés hét évre eltiltja közhivatal betöltésétől és véget vethet a most 72 éves Netanjahu politikai karrierjének.

A Walla híroldal szerint Netanjahu 2019 óta legalább háromszor megkereste Barakot küldötteken keresztül, hogy meggyőzze őt, beszéljen Mandelblittel a korrupciós ügyeiről.

A legutóbbi próbálkozásra néhány héttel ezelőtt került sor, amikor Netanjahu elküldte hozzá Michael Ravilo ügyvédet, a héber nyelvű sajtóértesülések szerint.

A 12-es csatorna szombat esti riportja Barak feltételezett kijelentéseit idézte, amelyekben azt mondta, Netanjahu pere „egy különleges eset, amely [vád]alkut igényel a nemzetben lévő szakadások orvoslása és az igazságszolgáltatási rendszerre nehezedő nyomás csökkentése érdekében.”

„Nyilvánosan támogatni fogom a megállapodást, amikor aláírják” – idézte Barakot a csatorna.

A hétvégi, meg nem nevezett forrásokra hivatkozó televíziós beszámolók szerint a volt miniszterelnök büntetőperének lehetséges vádalku tárgyalásai jelentős előrehaladást értek el, és az államügyészség úgy véli, hogy a volt izraeli vezető napokon belül aláír egy ilyen megállapodást.

A 12-es csatorna szombaton arról számolt be, hogy Netanjahuhoz közel álló források jelzik, hogy a volt miniszterelnök támogatja a megállapodást, ahogy az összes ügyvédje is, azonban Netanjahu néhány családtagja még nincs meggyőzve.

A 13-as csatorna szerint sikerült kompromisszumot találni, amelyben a felek megegyeznek abban, hogy a Jeruzsálemi Kerületi Bíróság bírói döntsenek arról, hogy a volt izraeli vezető tettei erkölcsi vétségnek minősülnek-e. Mandelblit indoklása szerint ez gyakorlatilag biztos, ha Netanjahu elismeri a csalás és bizalommal való visszaélés vétségéket.

Szombat este tüntetők százai gyűltek össze a főügyész Petach tikvai otthona közelében, tiltakozásul az egykori miniszterelnökkel kötöendő vádalku megkötése ellen. A tiltakozók azt kérték, hagyják, hogy a Netanjahu-per végig menjen, és a bírák döntsenek arról, követett-e el bűncselekményt.

A tiltakozók között voltak olyan csoportok, amelyek 2020-21-ben több hónapon át tüntettek Netanjahu jeruzsálemi rezidenciája előtt, és felszólították őt, hogy mondjon le a miniszterelnöki posztról a bűnügyei miatt.

Mindeközben a politikai erők úgy vélik, hogy a Netanjahut a politikai szférából eltávolító vádalku a jelenlegi, ideológiailag szétszakadt kormánykoalíció gyors összeomlását okozhatja.

Ha Netanjahu távozik, a koalíció jobboldali pártjai – amelyek csak addig nem voltak hajlandóak együtt ülni a Likuddal, amíg Netanjahu vezeti – valószínűleg ugranának, és könnyen jobboldali kormányt alakíthatnának.

Úton: Budapest-Tel Aviv-tengely Nagy Gabival és Seres Lászlóval Új Kelet Live

Izraeli választások, Budapest-Jeruzsálem kapcsolata
  1. Úton: Budapest-Tel Aviv-tengely Nagy Gabival és Seres Lászlóval
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 30-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 29-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 27-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .