Az omikron miatt Izrael változtat a tesztelési politikáján

3

ujkelet.live

Izrael szerdán bejelentette, hogy felülvizsgálja a koronavírus-tesztelési politikáját, mivel az omikron-variáns terjedése miatt a fertőzések száma folyamatosan nő és ennek következtében a tesztek iránti kereslet is.

Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter (Meretz) egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy azok a 60 év alatti, teljesen beoltott izraeliek, akik kapcsolatba kerültek egy megerősített víruahordozóval, most már otthoni gyorstesztet végezhetnek, és annak eredménye alapján kell karanténba menniük.

,,Alkalmazkodunk az új helyzethez. Az omikron-hullám más, és arra kötelez bennünket, hogy változtassunk a felfogásunkon. A vezérelv itt a magas kockázatú csoportok védelme” – mondta.

Horowitz hozzátette, hogy a minisztérium a PCR-teszteket a 60 év felettiek, valamint azon csoportok számára tartja fenn, akiknél nagyobb a kockázata a koronavírus okozta súlyos betegség kialakulásának.

,,Ez egy jelentős változás a kockázati populációk gyorsabb azonosítása, a beavatkozás és a súlyos betegségek megelőzése érdekében.” – mondta Nachman Ás professzor, a minisztérium főigazgatója a sajtótájékoztatón.

Az új irányelvek szerint a 60 év feletti beoltott izraelieknek, vagy akik egy magas kockázati csoportba tartoznak, PCR-tesztet kell végezniük, ha feltételezhető, hogy igazolt hordozóval érintkeztek.

Ha az eredmény negatív, mentesülnek a karantén alól. Ha a teszt pozitív, akkor 10 napos karantén vár rájuk, amelyet csak akkor hagyhatnak el, ha orvosuktól igazolást kapnak arról, hogy felépültek, és nincs szükség második tesztre.

A beoltott populáció többi része mentesül a karantén alól, ha az antigén gyorstesztjük negatív eredményt ad.

Ha azonban a teszt pozitív, egy második antigéntesztet kell végezniük egy helyi klinikán vagy az Egészségügyi Minisztérium hivatalos intézményében. Ha a második teszt pozitív, 10 napra karanténba kell vonulniuk, amelyet csak akkor hagyhatnak el, ha orvosuk igazolja, hogy felépültek, harmadik tesztre pedig nincs szükség.

A 60 év feletti, oltotatlan izraelieknek vagy magas kockázati csoportba tartozóknak hétnapos karanténba kell lépniük, még akkor is, ha az eredmény negatív. Csak akkor hagyhatják el a karantént, ha a hetedik napon végzett második PCR-teszt negatív eredményt mutat.

Ha az első teszt pozitív lett, 10 napra karanténba kell lépniük, amelyet csak akkor hagyhatnak el, ha orvosuk igazolást ad arról, hogy felépültek.

A többi oltatlannak hétnapos karanténba kell lépnie, ha az antigéntesztjük, amelyet csak klinikán vagy az Egészségügyi Minisztérium hivatalos intézményében végezhetnek el, negatív eredményt ad, amelyet azután hagyhatnak el, hogy a második antigéntesztjük negatív a karantén utolsó napján.

Ha az antigénteszt pozitívnak bizonyul, 10 napra karanténba kell lépniük, amelyet csak azután hagyhatnak el, hogy orvosuk igazolja, hogy felépültek.

Az új szabályzat január 7-én, pénteken lép életbe – közölte a tárca.

Az irányelvváltás célja, hogy enyhítse a tesztelő létesítményekre nehezedő nyomást, és jobban támaszkodjon az otthoni antigéntesztekre, hogy felmentse a karanténba helyezés alól a beoltott embereket, akik nem tartoznak magas kockázati csoportba.

De még az új politika értelmében is gondot okozhat a rendszernek a teszt iránti igény kielégítése, tekintettel arra, hogy az új esetek száma a jövő hét elejére várhatóan napi 30 000 körülire ugrik.

Az Egészségügyi Minisztérium este közzétett adatai szerint a kedden regisztrált 12554 új esettel 62438-ra módosult az aktív koronavírusos esetek száma Izraelben. Az országban utoljára szeptember 2-án volt ilyen magas az új fertőzöttek száma, akkor 11345 személy tesztje lett pozitív.

Jelenleg 290 beteget kezelnek kórházban, 129 állapota súlyos és 38 szorul lélegeztetőre.

A halottak száma 8253.

A 190379 tesztből 6,63 százalék lett pozitív.

A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 6596885 polgár kapta meg legalább az első adagot a vakcinából, míg 5942853 már megkapta mindkettőt. A harmadik emlékeztető oltást 4288190 izraeli vette fel.

Az R-szám, amely azt méri, hogy átlagosan hány embert fertőz meg egy vírushordozó, 1,96. Bármely 1 feletti szám azt jelenti, hogy a járvány terjed. Az R szám a 10 nappal korábbi állapotot tükrözi.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

3 Kommentek

Leave a Reply to Koronavírus Izraelben: 16115 fertőzöttet azonosítottak szerdán, megdőlt a rekord | Új Kelet onlineCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .