Az askenázi főrabbi a tervezett reformok elleni tiltakozásul leállítja a zsidó vallásra való áttéréseket

2
David Lau askenázi főrabbi forrás: Youtube képernyő fotó

ujkelet.live

David Lau askenázi főrabbi kedden közölte miniszterelnökkel, hogy nem hagy jóvá semmilyen jövőbeli judaizmusra való áttérést mindaddig, amíg a kormány kitart a folyamat megkönnyítésére és a főrabbinátus ellenőrzésének hígítására irányuló terv mellett.

Lau és a szefárd főrabbi Jichák Joszef keményen bírálta Matan Kahana vallásügyi miniszter (Jamina) javasolt reformjait, amelyek megszüntetnék a kasrut tanúsítvány és a betérések feletti kizárólagos monopóliumukat.

Kahana betérési terve értelmében az önkormányzati rabbik felhatalmazást kapnak arra, hogy betéréseket hajtsanak végre, amelyeket az ortodox zsidó törvények betartása mellett bizonyos esetekben valószínűleg elnézőbben folytatnának le, mint a rabbinátus.

Lau kedden fogalmazta meg fenyegetését Naftali Bennett miniszterelnöknek, reagálva Kahana közelmúltbeli bejelentésére, miszerint le kívánja váltani Mose Weller rabbit, a főrabbinátus betérési hatóságának vezetőjét. Kahana közölte, hogy tekintettel a főrabbik betérési reformmal szembeni ellenállására, nem tartja megfelelőnek a vezető funkcionáriust a tervezett változtatások végrehajtására.

A főrabbi figyelmeztetett, hogy Weller elbocsátása esetén a továbbiakban nem ír alá betérési tanúsítványt, és azt állította, hogy Weller eltávolítása „súlyosan rontaná a betérési rendszer működését”, és megszakadna „a betérési rendszer és a főrabbinátus közötti kapcsolat”. Ez – mondta – „a betérési rendszerben végzett tevékenységekért járó halachikus felelősség megszakítását és megszüntetését eredményezné”.

Bennettnek írt levelében Lau kijelentette, hogy a „veszélyes” terv elfogadása „jelentős szakadást okozna Izrael népében, amelyet nem lehet majd elsimítani”, és „veszélybe sodorná egy népként való létünket Izrael földjén.”

Lau levelére válaszolva az askenázi Jahadut Hatora párt elnöke, Mose Gafni kijelentette, hogy „a zsidó nép Lau főrabbi mellett áll a bejelentés tekintetében, miszerint nem fogja aláírni a betérési igazolásokat, ha [a kormány] előmozdítja az álbetérési terveit, és elbocsátja a betérési rendszer vezetőjét.”

Kahana, aki ortodox, szintén válaszolt Lau levelére, Twitteren azt írta, hogy Lau döntése, miszerint csak azért hagyja abba a betérítést Izraelben, mert nem hosszabbítják meg egy hivatalnok hivatali idejét, „árt az Etiópiából érkező bevándorlóknak, a betérni vágyó katonáknak és még ezreket.”

,,A lehető legszélesebb körű megállapodás elérése érdekében a kormány és a koalíció jelenleg egy olyan betérési törvényt szorgalmaz, amely lehetővé teszi az izraeliek számára, hogy a zsidó törvények szerint térjenek át” – írta Kahana. „Felszólítom a főrabbit, hogy álljon el azon szándékától, hogy leállítja a betéréseket Izraelben, és folytassa a vitát annak érdekében, hogy megállapodás szülessen az állami- és a halacha szerinti betérés mellett.”

Bennett kabinetjének egyik tagja Lau főrabbi posztjáról való eltávolítására szólított.

,,Egy köztisztviselőnek teljesítenie kell a kormány döntéseit, és ha nem teszi meg, akkor ne töltsön be hivatalt” – jelentette ki Joáz Hendel kommunikációs miniszter (Új Remény) szerdán a kan közrádiónak adott interjújában.

Az Avigdor Liberman pénzügyminiszter vezetette Jiszráel Beitenu párt kijelentette, hogy Lau megpróbálja a leendő betérőket „az ultraortodox intézmény túszává tenni, amely átvette a főrabbinátus irányítását.”

Ze’ev Elkin, az Új Remény párt építésügyi minisztere szintén elítélte Laut, mondván, a főrabbi „zsarolja a kormányt”, és „rossz megközelítést” alkalmaz.

Az ellenzéki Becalel Szmotrich, a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus Párt vezetője támogatta Laut, mondván, a főrabbi „a betérési folyamat lerombolása és a nép egységének súlyos károsítása ellen harcol”.

A 13-as csatorna keddi riportja szerint Lau már utasítást adott a betérési folyamatok leállítására, beleértve Pnina Tamano-Seta bevándorlási és abszorpciós miniszter (Kék-Fehér) értesítését is, aki maga is etióp bevándorló.

A jelentés szerint jelenleg 100 etióp bevándorló van, akiknek betérési dokumentuma Lau asztalán van, de nem hajlandó aláírni őket. Egy meg nem nevezett miniszter azt mondta a csatornának, hogy Tamano-Seta harcolni kíván Lau új politikája ellen.

Ezenkívül több mint 450 000 bevándorló van a volt Szovjetunióból vagy leszármazottaik, akik nem felelnek meg a halacha követelményeinek. Vannak, akik katonai szolgálatuk alatt be tudnak térni, míg mások ezt a rabbinátuson keresztül teszik, ami hosszadalmas és néha kellemetlen folyamat.

Nem ez az első eset, hogy izraeli főrabbik a kormány politikájának be nem tartására szólítottak fel. Októberben Lau és Joszef közös levelet írt alá Kahana kasrut vázlatával kapcsolatban, amelyben figyelmeztetnek az általuk „a reform leple alatti szellemi pusztításra”, és ragaszkodnak ahhoz, hogy az izraeli rabbik tagadják meg a reformtörekvésekkel való együttműködést, és tartózkodjanak attól, hogy a Főrabbi Tanács engedélye nélkül tanúsítványt adjanak ki bármely intézménynek.

Anélkül, hogy kifejezetten megemlítették volna a betérési reformot, a páros arra figyelmeztetett, hogy a kasrutrendszer megváltoztatása „a főrabbinátus keretein kívüli betéréshez és házassághoz vezet, ami elkerülhetetlenül a közösségek szétválását eredményezi Izraelben”.

Az ultraortodox politikai pártok, a szefárd Sasz és a Jahadut Hatora nemrégiben azt ígérték, hogy közös nemzeti harcot indítanak az állam „zsidó jellegének” megőrzése érdekében.

Forrás: Haaretz; ujkeletlive

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 29-én Új Kelet Live

Lebukott a katari ENSZ-küldött; Nagygyűlés ezúttal Jeruzsálemben; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 29-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  3. Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 24-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én

2 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .