Riport: Bennett és Kahana úgy döntött, befagyasztja a Siratófal-kompromisszumot

1

ujkelet.live

Naftali Bennett miniszterelnök és Matan Kahana (Jamina) vallásügyi miniszter hosszú időre felfüggeszti a Siratófal-tervet, tudta meg a Zman Israel hírportál.

A 2017-ben leállított vitatott megállapodás egy pavilon létrehozására vonatkozik, lehetővé téve a férfiak és nők közös imádkozását a Siratófalnál.

A riport szerint ezen a ponton, de meglehet, hogy teljes egészében, ejtik a vázlatot, a drámai döntés oka a Nyugati Falnál zajló heves viszályok, valamint a jobboldal azon törekvése, hogy a tervet az izraeli társadalom és a kormány elleni uszítások állandó fókuszába helyezze.

,,Úgy döntünk, hogy most nem foglalkozunk vele, pont” – magyarázta Matan Kahana miniszter a hétvégén segítőinek. ,,A Siratófal-kompromisszum a felbujtás és a gyűlölet melegágyává vált, különösen a Likud emberei részéről, akik ezen lovagolnak. Nem szabad a kezükre játszani. Jelenleg mindent befagyasztunk. Nem nyúlunk hozzá” – mondta állítólag Kahana.

Bennett és Kahana döntése szembemegy a többi koalíciós vezető kötelezettségvállalásaival.

November elején, közvetlenül a költségvetés elfogadása után Jáir Lapid (Jes Atid) külügyminiszter és rotációs miniszterelnök bejelentette, hogy ,,a Siratófal-kompromisszum a helyes cselekedet vallási, és minden szempontból, ami a diaszpórával való kapcsolatunkhoz fűződik. A kormány többsége támogatja, és remélem, a jelenlegi főügyésszel, Avichai Mandelblittel képesek leszünk megvalósítani”.

A szekuláris jobboldali Jiszráel Beitenu vezetője, Avigdor Liberman pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy ,,a Siratófal-kompromisszum és a betérési törvény nagyon fontosak számunkra”. A Munkapárt elnöke, Merav Michaeli közlekedési miniszter is visszhangozta ezeket az üzeneteket. A Beni Gantz védelmi miniszter vezette Kék-Fehérrel kötött koalíciós megállapodásokban pedig a terv megvalósítása a fontos pontok egyikeként szerepel.

Így Bennett és Kahana döntése, hogy mindent befagyasztanak, konfliktusokhoz vezethet a partnerek között, akik elkötelezettek a széles és sokszínű választóik, valamint a diaszpórában élő zsidók iránt.

Bennett miniszterelnök múlt hónapban kijelentette, hogy a Siratófalat politikai célokra használják, eszközként a kormány ellen.

„A Nyugati Falat, ezt a szeretett helyet, amely minden egyes zsidó számára oly fontos, a helyet, amely nemzedékről nemzedékre egyesít bennünket, különösen azután, hogy izraeli katonák felszabadították az [1967-es] hatnapos háború során, egy politikai kampányra használják a kormány birálására” – írta Bennett Facebookon.

A miniszterelnök figyelmeztetett, hogy ha nem fékezik meg, ez a kampány, melyre nagy összegeket vonzottak be, hatalmas károkat fog okozni, és emlékeztetett, hogy bizonyos dolgok szentek, és érinthetetlenek kéne legyenek.

,,Ha probléma van, azt párbeszéddel oldjuk meg. Nem végzel felméréseket, és döntesz úgy, hogy minden erővel megosztó kampányt kényszerítesz ki a Siratófalról. Kérlek benneteket – mielőtt érzelmi viharba vonszolnának valamiről, nézzetek utána: Mik a tények? Nem arról van szó, hogy valaki ide irányít titeket?” 

A szefárd ultraortodox Sasz párt válaszul arra felszólította a miniszterelnököt, hogy utasítsa el a reformköveteléseket.

,,Épp most írt Bennett a Siratófalról: ‘Meg kell őriznünk a szentség szigeteit – van, amihez nem nyúlunk’. 100%-ban egyetértünk vele. Nincsenek problémák a Siratófalnál, és nincs szükség ‘párbeszédre’. A Siratófal nem a Karmel piac, és nem képezi alku tárgyát.”

,,Bennett, minden nehézséged ellenére próbálj meg ragaszkodni ahhoz, amit írtál. Ne nyúlj a szent Siratófalhoz. Ne változtass semmit. Hirtelen rá fogsz jönni, hogy nincs proaktív kampány, nincsenek közvélemény-kutatások, nincs adománygyűjtés, és nincsenek súlyos paranoiák.”

A téma körüli vita minden hónapban kiéleződik, amikor egy feminista imacsoport, a Siratófal Asszonyai erőszakkal szembesülnek a helyszínen.

A Siratófal Asszonyai csoport egyenlő imádkozási jogokért kampányol a szent helyen, ahol a héber naptár szerint minden hónap első napján imát tart.

A helyszínt a Western Wall Heritage Foundation igazgatja a hagyományos ortodox normák szerint, és az imák során csak a saját Tóratekercseinek használatát engedélyezi. Bár egy 2013-as bírósági ítélet megállapította, hogy a nőknek joguk van Tóratekercset használni a szertartások során, a gyakorlatban nincsenek tekercsek a Siratófal női részlegén.

Novemberben Gilad Kariv reformrabbi, a Munkapárt törvényhozója eleget tett Jichák Herzog elnök kérésének, hogy maradjon távol a zsidó szent helytől, nehogy provokálja az ultraortodox törvényhozókat, akik bejelentették, hogy szembeszállnak vele, ha megjelenik. Kariv azt tervezte, hogy parlamenti mentelmi jogát felhasználva ismét bevisz egy Tóratekercset a Siratófal Asszonyainak.

Kariv bejelentését követően az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora elnöke, Mose Gafni kijelentette, hogy az ultraortodoxok is távol tartják magukat, bár „fizikailag továbbra is védik a Siratófal szentségét”.

Herzog közleményében így fogalmazott: ,,Az a lehetőség, hogy a választott tisztségviselők verekedjenek a templom maradványainál, a judaizmus legszentebb helyén és ahová a zsidók a világ minden tájáról néznek, nagy fájdalommal tölt el, különösen, ha visszaemlékezünk arra, hogyan végződtek a harcok 2000 éveável ezelőtt.”

,,Izrael gyűlölői reménykednek az efféle képekben, és mindenkit arra kérek, hogy tanúsítson önmérsékletet és mutasson tiszteletet egymás iránt, annak reményében, hogy megtaláljuk a békét nemzetünkön belül.”

Benjamin Netanjahu, az ellenzék vezetője előző nap megosztotta Twitteren a szefárd ultraortodox Sasz vezetője, Arje Deri bejegyzését, amelyben felszólítja az embereket, hogy menjenek a Nyugati Falhoz, hogy megakadályozzák a Siratófal Asszonyai imáját.

Deri bejegyzése így szólt: „Holnap, pénteken, Ros Chodes Kiszlév reggel 7 órakor én és a Kneszet több tucat tagja a Siratófalhoz megyünk imádkozni, Szent Templomunk utolsó megmaradt részébe. Felszólítok mindenkit, aki számára fontos a Fal szentsége, hogy jöjjön és imádkozzon velünk, hogy I-ten őrizzen, nehogy beszenyezzék e szent helyet.”

Siratófal-kompromisszum

2016. január 31-én a kormány – a Siratófal Asszonyai kitartó aktivitásának ösztönzésére – jóváhagyta az úgynevezett Siratófal-kompromisszumot.

A kabinet által 2016 januárjában jóváhagyott terv egy megfelelően előkészített pavilon létrehozását tartalmazta volna a vegyes nemű imádkozás biztosítására, közös felügyelet alatt, amely magában foglalja a zsidóság minden nagyobb ágazatának képviselőjét.

Bár a liberális és a diaszpórai zsidóság örömmel fogadta, a döntés azonnal ellentmondásba ütközött, mivel az izraeli ultraortodox politikusok, akik először engedélyezték a javaslatot, a helyi közösségeken belüli nyomás hatására közbeléptek, és azon dolgoztak, hogy megakadályozzák a végrehajtását.

Az ultraortodox koalíciós partnerei nyomására Benjamin Netanjahu miniszterelnök végül befagyasztotta a tervet 2017 júniusában. De a közös bejárat és a pluralista irányító testület eltörlése mellett megígérte, hogy folytatja az állandó platform létrehozásának munkálatait.

Számos zsidó szervezet – köztük a Jewish Agency és a Jewish Federations of North America – keserűen elítélte anno a kormány döntését, azzal fenyegetve, hogy tiltakozni fognak mindaddig, amíg vissza nem térnek az eredeti megállapodáshoz.

Netanjahu azonban akkoriban világossá tette, hogy nincs szándékában meggondolni magát.

„A probléma strukturális probléma. Az én kívánságom az, hogy minden zsidó úgy tekintsen Izraelre, mint minden zsidó otthonára,” mondta Netanjahu, hozzátéve, hogy a vallási pluralizmus iránti vágya összeütközik Izrael évtizedes politikai realitásaival.

Az ország első miniszterelnöke, David Ben Gurion már szembesült két ellentétes megközelítéssel a vallás és az állam irányításával kapcsolatban, mondta Netanjahu.

„Egyrészt a vallási közösség vágya arra, hogy Izrael államát – amennyire csak lehetséges – a halacha (zsidó törvény) szerint irányítsák. Másrészt a világi többség vágya arra, hogy ez ne történjen meg. Ezért kötnek mindig ad hoc kompromisszumokat ezekben az ügyekben. Ezek a kompromisszumok fokozatosan, lassan változnak ebben az országban. Ez az alapvető megközelítésünk.”

Ennek eredményeképpen több diaszpórai zsidó szervezet is felvette a plurális platform kérdését napirendjébe, amely egyre nagyobb súrlódásokat okozott. A folyamatban levő saga gyorsan elérte a Legfelsőbb Bíróságot, amely azóta többször meghallgatást tartott az ügyben.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án Új Kelet Live

Turistákat mentett ki a Palesztin Hatóság rendőrsége a József sírja komplexumból; Szabadságra ment a gimnázium igazgatója a riportok után, hogy intim kapcsolata volt egy 17 éves fiúval; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
Megosztás

1 komment

Leave a Reply to Több év szünet után először találkozott izraeli miniszterelnök a reform- és konzervatív mozgalmak vezetőivel | Új Kelet onlineCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .