Izraeli védelmi vezetők Washingtonban tárgyalnak. Biden utasítást adott ki további intézkedések előkészítésére, amennyiben a bécsi tárgyalások eredménytelenül végződnek

0
Joe Biden elnök egy hónappal beiktatása után. Forrás: YouTube/CNN

ujkelet.live

A 2015-ös iráni nukleáris megállapodás megmentéséről szóló tárgyalások csütörtökön hivatalosan is folytatódtak a megállapodás fennmaradó feleinek találkozójával, közölte Twitteren Oroszország főmegbízottja, Mihail Uljanov. A megbeszélés egy órán belül véget ért és Uljanov szerint meglehetősen rövid és konstruktív volt, a résztvevők számos fontos közös vonást figyeltek meg álláspontjukban, beleértve a JCPOA helyreállítása sikeres és gyors befejezésének szükségességét.

A megbeszélések legutóbbi fordulója a múlt héten kezdődött, de a tárgyalások egy hétig szüneteltek, mivel Teherán olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyeket a tárgyaló fél európai országok és az Egyesült Államok – amely közvetve vesz részt a folyamatban lévő tárgyalásokon, mivel 2018-ban, Donald Trump akkori elnöksége alatt kilépett a megállapodásból -, erősen kritizáltak.

Joe Biden elnök bár hivatalba lépésekor jelezte, hogy újra csatlakozni kíván a megállapodáshoz, az amerikai vezetés egyre inkább kételkedik valós eredmény elérésében, és az izraeli állásponthoz hasonlóan úgy véli, Teherán a bécsi tárgyalásokat időhúzásra használja miközben egyre közelebb kerül az atomfegyverhez szükséges dúsított urán mennyiségének előállításához.

Úgy tűnik, hogy a számos meglepően közös vélemény nem győzte meg az amerikaiakat, és a csütörtöki bécsi rövid megbeszélést követően a Fehér Ház sajtótitkára arról számolt be, hogy Biden „további intézkedések” előkészítésére adott utasítást, amennyiben az iráni nukleáris diplomácia kudarcot vallana.

Az elnök arra kérte stábját, hogy készüljenek fel arra az esetre, ha a diplomácia kudarcot vallana, és más lehetőségekhez kell fordulnunk. [Akkor] Nem lesz más választásunk, mint további intézkedéseket hozni” – nyilatkozta Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára újságíróknak.

Nemzetközi diplomaták múlt héten csütörtökön indították újra a tárgyalásokat az Irán és a világhatalmak között létrejött 2015-ös megállapodás „nehéz törekvésének” újjáélesztéséről. A bécsi tárgyalások azonban péntek délután rögtön meg is szakadtak az atomegyezmény vegyes bizottságának ülése után, amelyben Irán, az EU, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Oroszország és Kína is részt vett.

Az E3 európai magas rangú diplomatái a közös bizottsági ülés után azt mondták, hogy ,,csalódottak és aggódnak” Irán szövegtervezetben javasolt változtatásai miatt, amelyekről a júniusi iráni választások előtti hat fordulós ülések során tárgyaltak.

Az amerikai diplomácia felső vezetői megfigyelőként vettek részt az eseményen. Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere pénteken kijelentette, hogy a világhatalmak és Irán közötti tárgyalások eheti fordulója Bécsben leállt, mert úgy tűnik, Teherán nem gondolja komolyan, hogy olyan megállapodást kössön az Egyesült Államokkal, amely közös visszatérést jelentene az atomalkunak való megfeleléshez.

„Az elmúlt néhány napban azt láttuk, hogy Irán jelenleg nem gondolja komolyan, hogy megtegye azt, ami ahhoz szükséges, hogy visszatérjen a követelményekhez való megfeleléshez, ezért fejeztük be a bécsi tárgyalások mostani körét” – mondta Blinken a Reutersnek.

A külügyminiszter közölte, hogy az Egyesült Államok most konzultálni fog szövetségeseivel, köztük Izraellel, hogy miként lehetne a legjobban előrelépni.

,,És meglátjuk, hogy Iránnak érdeke-e komolyan csatlakozni, de az idő nagyon-nagyon szorít.”

,,Ha a megállapodás betartásához való visszatérés útja zsákutcának bizonyul, más lehetőségeket fogunk keresni” – jelezte Blinken, de nem kívánta részletezni, hogy melyek ezek a lehetőségek.

A Reuters szombaton arról számolt be egy amerikai tisztviselőre hivatkozva, miszerint Irán kihátrált a 2015-ös nukleáris egyezmény újjáélesztésével kapcsolatos összes korábbi kompromisszumból, hozzátéve, hogy csak azért mert Irán látványosan felpörgeti atomtevékenységét nem fogják megengedni, hogy az ilyenfajta teheráni hozzáállás „lassítsa” a nemzetközi tárgyalásokat.

Mindeközben Washingtonban izraeli biztonsági vezetők próbálnak nyomást gyakorolni Joe Biden elnökre és stábjára az Iránnal szembeni szankciók szigorítását illetve a közös akcióterv életbe léptetését illetően.

A múlt heti iráni nukleáris tárgyalások elakadásat követően a Moszad főnöke vasárnap az Egyesült Államokba utazott. A „rendkívül jelentősnek” minősített megbeszélések során, David Barnea az Egyesült Államok vezetését arról próbálja meggyőzni, hogy ne törekedjen olyan átmeneti megállapodásra, amely miatt Irán nem fog visszatérni annak maradéktalan betartásához, és az izraeli álláspontnak megfelelően arra fog törekedni, hogy a Teherán elleni még szigorúbb szankciók bevezetéséhez nemzetközi támogatást szerezzen.

Naftali Bennett miniszterelnök megbízottjaként tárgyalásokat folytató kémfőnök ragaszkodik ahhoz, hogy amennyiben végül mégis megállapodnának [Egyesült Államok] Teheránnal, Izrael nem fogja elfogadni azt, és a zsidó állam továbbra is erőfeszítéseket tesz az Iszlám Köztársaság nukleáris programjának meghiúsítására, illetve várhatóan új információkat fog megosztani az amerikaiakkal Irán atomprogramjáról.

Beni Gantz védelmi miniszter csütörtökön landolt az Egyesült Államokban. Míg Gantz útban volt Washingtonba egy amerikai tisztviselő szerdán azt állította a Reuters újságírójának, hogy izraeli és amerikai katonai vezetők megbeszéléseket folytatnak egy lehetséges katonai gyakorlatról az iráni nukleáris létesítmények megsemmisítésére a legrosszabb forgatókönyv esetén.

Az esetleges hadgyakorlatok egy katonai csapást magában foglaló forgatókönyvet készítenek elő Irán ellen, amelyet abban az esetben vetnek be, amennyiben a tárgyalások kudarcot vallanak, mondta az amerikai illetékes a Reutersnek, de részletekről nem esett szó.

Az Egyesült Államokba való felszállás előtt Gantz újságíróknak kijelentette: „Irán fenyegetést jelent a világbékére, és egzisztenciális fenyegetésre törekszik Izrael ellen. A találkozókon megvitatjuk a lehetséges cselekvési irányokat annak biztosítására, hogy véget vessen [Irán] a nukleáris aréna elérésére és tevékenységének kiterjesztésére a régióban” – tette hozzá.

Gantz közölte, hogy Washingtonban a tervek szerint találkozik Lloyd Austin amerikai védelmi és Antony Blinken külügyminiszterrel.

A szerdai Reuters interjú során az amerikai tisztviselő megerősítette, hogy Irán nukleáris programja már túl haladt minden olyan szinten, amelyet semmilyen konvencionális indokkal már nem lehet magyarázni.

A riport szerint októberben az amerikai katonai vezetők tájékoztatták a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadóját, Jake Sullivant az iráni nukleáris program leállításának katonai lehetőségeiről, ugyanakkor az izraeli védelmi erők tavasszal nagyszabású gyakorlatot tartottak a Földközi-tenger felett, több tucat repülőgéppel szimulálva egy iráni nukleáris program elleni csapást.

Januárban Aviv Kohavi hadseregfőnök bejelentette, hogy utasítja a hadsereget, hogy dolgozzanak ki új terveket az iráni atomprogram elleni csapásra, a védelmi erők több milliárd sékel kiegészítő finanszírozást kapott, hogy felkészüljön egy ilyen támadásra a nemrég elfogadott izraeli nemzeti költségvetés részeként.

Múlt hónapban Kohavi jelentette a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottságának, hogy a hadsereg „felgyorsítja a hadműveleti tervezést és felkészültséget az Iránnal és a katonai nukleáris fenyegetéssel szembeni kezelésére”.

Az izraeli légierő jelenleg egy széles körű gyakorlatra készül, amelyen több tucat vadászgép vesz majd részt, egy esetleges Irán elleni támadás előkészítése érdekében.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerda esti riportja szerint a gyakorlatra a jövő tavasszal kerül sor a Földközi-tenger felett, és nem fognak titkot csinálni belőle. Megemelt költségvetést különítettek el erre a gyakorlatra, amely többek között 1000 kilométernél hosszabb repüléseket foglal magában, hasonlóan ahhoz a távhoz, amit a pilóták tennének meg, ha Iránba repülnének.

Zeev Elkin (Új Remény) lakásügyi és építésügyi miniszter a légi gyakorlatot kommentálva a Kannak a következőt nyilatkozta: 

„Az a cél, hogy minden eshetőségre felkészüljünk. Izraelnek készen kell állnia minden forgatókönyvre; nem hagyjuk Iránnak, hogy atomfegyvere legyen. Sajnos Izrael a múltban gyengeséget mutatott, és létfontosságú, hogy most éberen kezeljük a helyzetet.”

,,Bárki, akinek van szeme, láthatja, hogy az irániak Szíriában próbálnak beépülni” – tette hozzá Elkin. „Mindent megteszünk, amit csak tudunk, és eddig számos sikert értünk el. Nem fogok semmi konkrétumba belemenni, de Izraelnek megvannak a tűréshatárai”.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 3-án Új Kelet Live

Letartóztatás a Jerusalem Pride utáni erőszakos incidenssel kapcsolatban; Bulgária izraeli nagykövete kihagyott egy holokauszt-rendezvényt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 3-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 31-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .