Hefetz: Azért távoztam, mert úgy véltem, Netanjahu nem alkalmas a miniszterelnöki poszt betöltésére

1

ujkelet.live

Nir Hefetz, Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető perének korontanúja hétfőn ismét megjelent a tanúk padján a jeruzsálemi kerületi bíróságon.

Hefetz 2009-ben hosszú újságírói pályafutása után Netanjahu kormányának szóvivőjeként dolgozott, majd 2014-ben a Netanjahu család szóvivője és tanácsadója lett.

2018-ban, miután letartóztatták Netanjahu egyik korrupciós ügyével kapcsolatban, Hefetz megállapodást kötött az ügyészséggel, és a nyomozók rendelkezésére bocsátotta a Netanjahuval és családjával folytatott beszélgetések felvételeit.

Netanjahu egykori tanácsadóját a védelem 4000-es számú üggyel foglalkozó ügyvédje, Boaz Ben-Zur hallgatja ki a keresztkérdezés negyedik napján.

Netanjahu nem volt jelen a tárgyaláson.

Hefetz a bíróságon tett vallomásában azt állította, hogy Netanjahu hivatali ideje alatt szigorúan titkos biztonsági incidens történt, amely ezreket veszélyeztetett, és amelyet soha nem hoztak nyilvánosságra. A média szerint valószínűleg a Templom-hegynél 2017-ben elhelyezett fémdetektorokkal kapcsolatos intézkedésről van szó.

„Azt mondtam a kihallgatóimnak: ‘Hihetetlen, hogy ez mind a mai napig nem derült ki” – mondta Hefetz a bíróságon. „2017 szeptemberében otthagytam a Netanjahu melletti állásomat, mert úgy gondoltam, hogy az őt körülvevő helyzet miatt már nem alkalmas arra, hogy biztonsági döntéseket hozzon Izrael állam érdekében. Ezt ma is így vélem.”

Ben Tzur gyorsan megkérdezte Hefetztől, hogy részt vett-e a Netanjahuval 2017-ben tartott biztonsági találkozók valamelyikén, mire azt válaszolta, hogy 2010 óta nem volt jelen.

Hefetz állításai ,,abszurdak”, reagált a Netanjahu vezette Likud párt, megjegyezve, ,,Hefetz 2017-ben egyetlen védelmi fórumon sem vett részt”.

Hefetz azonban azt vallotta, hogy naponta akár tízszer is beszélt Netanjahuval gyakorlatilag minden témáról, még akkor is, ha bizonyos titkos részletek kimaradtak.

Hefetz hétfőn a bíróság előtt azt vallotta, hogy a volt miniszterelnök fia, Jáir 2017-ben nyomást gyakorolt apjára, hogy szereltessen fel fémdetektorokat a jeruzsálemi Templom-hegynél, ezzel újra felszítva a feszültséget a palesztinokkal és a szomszédos Jordániával.

Netanjahu döntése ,,több ezer ember halálát eredményezhette volna” – mondta Hefetz.

A fémdetektorokat 2017-ben helyezték el a Templom-hegynél, miután három izraeli arab terrorista fegyveres támadást hajtott végre a területen, és agyonlőtt két határrendőrt. Az izraeli rendőrség válaszul bezárta a komplexumot, és törölte az aznapi imákat.

Huszonnégy órával később Benjámin Netanjahu miniszterelnök biztonsági intézkedésként elrendelte a fémdetektorok üzembe helyezését a hasonló támadások megakadályozására.

Hefetz azt állította, hogy Jáir befolyásolta apja válaszát két jordán állampolgár halálára, akiket egy izraeli biztonsági őr lőtt le önvédelemből az izraeli nagykövetségen 2017 júliusában Ammanban.

Hefetz szerint a volt miniszterelnök Jáir erőltette, hogy apja találkozzon az incidensben részt vevő őrrel, bár a biztonsági tisztviselők óva intették tőle, azzal érvelve, hogy ez tovább ronthatja az Izrael és Jordánia közötti kapcsolatot.

Izrael új kormányának júniusi beiktatása óta Naftali Bennett miniszterelnök igyekezett javítani a kapcsolatokon a szomszédos Jordániával. Szeptemberben Jichák Herzog izraeli elnök találkozott II. Abdullah királlyal Ammanban, kevesebb mint két hónappal azután, hogy Bennett titokban találkozott az uralkodóval.

Hefetz harmadik hetét kezdte a tanúk padján a Bezeq-Walla vesztegetési ügyben, más néven a 4000-es számú ügyben.

A zárt ajtók mögött indított hétfői tárgyalás első része azzal foglalkozott, hogyan gyakoroltak nyomást Hefetzre a vallatók.

Ben Tzur videókat és beszélgetésekről készített kivonatokat mutatott be, amelyeken a rendőrség próbálta rávenni Hefetzet az ügyvédje elbocsátására, börtönbüntetéssel fenyegetőzve és trükközgetve, általánosságban arra próbálva rávenni, hogy legyen a vád tanúja.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 25-én Új Kelet Live

Több millió sékel összegben utaztak külföldre a kormány miniszterei; 10 nap elzárást kapott egy katona egy TikTok videó miatt; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 25-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 24-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 23-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 22-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 20-án

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .