Vallásos cionista rabbik tiltakozásra szólítanak a kormány ellen „Izrael zsidó identitásának veszélyeztetése miatt”

2
Naftali Bennett miniszterelnök (jobbról) és Jáir Lapid külügyminiszter a Kneszet rendkívüli ülésén, Jichák Rabin megölésének 26. évfordulóján fotó: Twitter-videó képernyő fotó

ujkelet.live

Tizenhét vezető vallásos cionista rabbi aláírt egy rendkívüli levelet, amelyben első alkalommal szólítják fel a nyilvánosságot, hogy menjen tüntetni a kormány kásrut, betérés és Siratófal ügyében támogatott reformjai ellen, mondván, a kormány „árt Izrael zsidó identitásának”.

A rabbik szerda este kiadott levelükben, mely először a Walla híroldalon jelent meg, azzal vádolták a Naftali Bennett miniszterelnök vezette kormányt, hogy „olyan törvényeket hirdet, amelyek veszélyeztetik az ország lényegét és megváltoztatja identitását”. Az aláírók, köztük kiemelkedő rabbik, Chaim Druckman, Dov Lior, Eljakim Levanon és Smuel Elijahu, tiltakozásra szólítják a közvéleményt az ellen, ami szerintük „kísérlet arra, hogy az országot minden polgára államává alakítsák.”

Az aláírók többsége, különösen Druckman, a Bennett által vezetett kormány ellenzői. Bennett maga is ortodox zsidó.

A levél aláírására azt követően került sor, hogy múlt héten találkoztak Druckman rabbi otthonában, és meghallgatták a kormány lépéseinek átfogó áttekintését a kásrut, a betérés, a Siratófal és a sábáti tömegközlekedés területén.

A Walla szerint a titkos konferencián a rabbiknak bemutatták a kormányalakítással aláírt koalíciós megállapodások vallással és állammal foglalkozó részeit, valamint videó- és hangfelvételeket a koalíció néhány Kneszet-tagjának interjúiból jövőbeli szándékaikról és más kormánytörvényjavaslatok magyarázatairól a témákban.

Bennett júniusban lépett hivatalba egy széleskörű koalíció élén. Druckman egyike volt azoknak a vezető rabbiknak, akik ellenezték, hogy Bennett olyan koalíciót alakítson, amelyben az iszlamista Ra’am párt is helyet kap. Júliusban Druckman elítélte Bennettet a jesivák állami finanszírozásának esetleges megvágása miatt.

„Visszatértünk Izrael földjére, mert egy zsidó államot akarunk, és nem egy államot az összes polgára számára” – írták a rabbik.

A tüntetés szervezői azt állították, hogy „[a lakosság] nagyon kis része nem megfelelő eszközökkel, csalással, hazugsággal és csalással vette át az országot”.

Szervezők szerint várhatóan ezreket vonz majd a keddre tervezett demonstráció a Habima térre.

„A kormány elfelejti, hogy zsidó és demokratikus ország vagyunk” – mondta Joáv Silo, a Hakav Ha’adom tiltakozó csoport tagja, amely részt vesz a tel-avivi tüntetés megszervezésében. A kormány, amelynek nincs legitimitása, megpróbálja elhomályosítani az ország identitását, állította Silo.

Az új kormánynak a kásrut-politikát érintő változtatásai, amelyeket Matan Kahana vallásügyi minisztere vezet, 2023-tól versenyt teremtenek a kóser élelmiszerek felügyeleti területén, megszüntetve a főrabbinátus monopóliumát. A hét elején a Sabak (Sin Bét) biztonsági szolgálat testőrséget biztosított Kahana számára, aki Bennett jobboldali Jamina pártjának tagja, miután halálos fenyegetéseket kapott.

Az új fenyegetések fényében fokozták a vallásügyi miniszter biztonságát

Jaminás források a Haaretz szerint azt állították, hogy a Kahana elleni fenyegetések azután kezdődtek, hogy Jichák Joszef szefárd főrabbi bírálta a minisztert a kásrut és a betérési politika megváltoztatása miatt.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 25-én Új Kelet Live

Több millió sékel összegben utaztak külföldre a kormány miniszterei; 10 nap elzárást kapott egy katona egy TikTok videó miatt; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 25-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 24-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 23-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 22-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 20-án

2 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .