A nemi erőszakért elítélt tiszt korábban női katonákat is zaklatott, de mégis a posztján maradhatott

0

ujkelet.live

A Ynet hírportál csütörtöki értesülései szerint, az Izraeli Védelmi Erők tisztje, akit egy palesztin nő megerőszakolásáért, vesztegetésért és csalásért ítéltek el, korábban már állt hadbíróság előtt, mert szexuálisan zaklatta a hozzá beosztott katonákat, de végül megtarthatta tisztségét.

Az izraeli hadsereg állomány igazgatóságának egyik dokumentumból, melyet a Ynet megtekintett, kiderül, hogy a kegyvesztett tisztet majdnem elbocsátották a katonai szolgálatból, két incidenst követően, mely során szexuálisan zaklatott női katonákat.

Mindkét vádpontban elítélték, de a szolgálati ideje alatt kapott ajánlólevelek és egyéb elismerések bemutatásával sikerült meggyőznie a katonai ügyészt, hogy a katonaságnál maradhasson.

A bírósági tárgyalás során más vádak is felmerültek a tiszt ellen, köztük egy 2005-ös eset, amikor egy katonanőt arcon ütött, egy másik esetben pedig állítólag felajánlotta egy katonanőnek, hogy ,,ossza meg vele az ágyat”, míg egy harmadikban pornót nézett az alárendelt katonákkal.

A jelentések szerint a tiszt három másik ,,szexuális jellegű incidensben is érintett volt, beleértve a verbális, sőt fizikai zaklatást is”, de nem indítottak ellene eljárást.

A tiszt védekezésében azt állította, hogy az eseményeket nem vizsgálták ki, a részletek pontatlanok és az ügyet felfújták.

Csak néhány hónappal azután kezdte elkövetni azokat a bűncselekményeket, amelyekért végül elítélték.

Doron Piles tábornok, az izraeli hadsereg fellebbviteli bíróságának vezetője kedden hagyta jóvá a Ynet hírportál kérését, lehetővé téve az ügy részleteinek nyilvánosságra hozatalát.

A polgári közigazgatás tisztje 2013 és 2015 között követte el a szexuális zaklatásokat, csalást és bizalommal való visszaélést magában foglaló bűntetteket, melyek végül börtönbüntetést vontak maguk után.

A Védelmi Minisztérium polgári igazgatásának feladata, hogy felügyelje Júdea és Szamária mindennapjainak menedzselését. Az őrnagyi rangan szolgáló tiszt volt a felelős az izraeli belépésre és munkavégzésre jogosító engedélyek kiadása a palesztinok számára.

A tisztet, akinek nevét és fotóját továbbra sem lehet közzétenni, 2017-ben bűnösnek találták, 11 év börtönbüntetésre ítélték és a katonaságtól is elbocsátották. A Ynet megjegyezte, hogy ez az egyik legsúlyosabb büntetés, amelyet egy izraeli tisztre kiszabtak a hadsereg történetében.

Ezen kívül kénytelen volt 18 000 sékel (1,741 millió Ft) kártérítést fizetni az általa megerőszakolt nőnek, és 9 000 sékel (870440 Ft) kártérítést a szexuálisan kizsákmányolt nőnek.

A tiszt márciusban fellebbezett az ítélet ellen, és a Pilesz tábornok által vezetett háromfős bírói testület megállapodott abban, hogy törli a tiszti katonaságból való eltávolítására vonatkozó ítéletet, ehelyett lefokozta örnagyi rangról közkatonának.

A vádiratban szereplő fő vádak között szerepel egy palesztin nő megerőszakolása, aki engedélyért folyamodott a tiszthez Izraelbe való belépésre és munkavállalásra. A vádirat szerint a tiszt többször felvette a kapcsolatot a nővel szexuális aktusra vonatkozó javaslatokat téve és azzal fenyegetőzött, hogy elveszi az engedélyeit, ha bárkinek beszél a tetteiről.

A hadbíróság – részben a nő által készített hangfelvételek alapján – megállapította, hogy az első nemi erőszak alkalmával a tiszt kényszerítette a nőt, hogy szexuális kapcsolatba lépjen vele, majd utána feltakaríttatta vele a padlót, mielőtt megadta neki a munkavállalási engedélyt.

Néhány nappal később felhívta, és közölte, hogy visszavonta az engedélyt, és ismét arra kényszerítette, hogy feküdjön le vele, hogy visszakaphassa.

A tiszt továbbá három különböző alkalommal létesített szexuális kapcsolatot egy másik palesztin nővel Izraelbe való belépési és munkavállalási engedélyekért, valamint szexuálisan zaklatott egy palesztin férfi, akit szexuális aktusra akart rávenni.

Egy kissé különálló ügyben a tisztet azért is elítélték, mert megosztotta a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálat által gyűjtött hírszerzési információt két palesztin nővel, akik munkaengedélyért folyamodtak hozzá.

A tiszt tagadta a vádakat, de a bíróság úgy ítélte meg, hogy az ő verziója az eseményekkel kapcsolatban megbízhatatlan.

Az Izraeli Védelmi válaszában közölte, hogy az ügy ,,a hadbíróságok elé került súlyos esetek egyike, és a [tisztre] kiszabott büntetés megfelel a vádlott cselekedeteinek”.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .