Vasárnaptól a zöld kártya QR kódjának beolvasása szükséges minden belépéshez

0

ujkelet.live

Azt követően, hogy hetek óta technikai nehézségek merültek fel az új szabályok bevezetésével, vasárnaptól kezdve lép érvénybe az új szabály miszerint minden az előírásra vonatkozó helyszínen kötelező lesz a zöld tanúsítvány QR kódjai beolvasása belépés előtt.

Az előírásnak megfelelően a zöld igazolványon levő személyre szabott kódot a belépéskor be kell szkennelni az Egészségügyi Minisztérium alkalmazásával, és össze kell hasonlítani a személyazonosító okmányon levő adatokkal. A kóddal való azonosítás célja, hogy megnehezítse a bérletek hamisítását, ugyanis az eddig bevett szokás szerint a legtöbb helyen eltekintettek a QR-kódok ellenőrzéstől és a vállakozások az egyszerűbb ránézéssel történő megoldást választották.

A QR-kódos igazolás bevezetése a hónap elején elkezdődött ugyan, de az új rendszernek megfelelő, azaz hat hónappal az első két adag bevétele utáni harmadik dózis COVID-19 emlékeztető oltás beadására az Egészségügyi Minisztérium biztosított két hét türelmi időt, miközben a rendszer is akadozott a több mint három millió megújított zöld igazolvány kiadása okozta terhelés miatt.

Ilymódon a QR-kódos beolvasás vasárnaptól kezdve lép érvénybe, de az elmúlt héten nem kötelezően, de elkezdődött az ilyen típusú igazolás egyes helyszíneken.

Azok a személyek, akiket nem oltottak be, vagy akik nem épültek fel a a fertőzésből ideiglenes zöld igazolványt kapnak, amely negatív vírusteszttel (72 órán keresztül érvényes) igényelhető. A vizsgálat nem ingyenes, kivéve, ha az érintett személy nem jogosult oltásra.

Az Egészségügyi Minisztérium szombat este közzétett előző napi adatai szerint országszerte 1560 új esetet azonosítottak az augusztus és szeptemberben tetőzött negyedik hullám idején tapasztalt napi több mint tízezer esettel szemben. A vizsgált több mint százezer tesztből 1,6 százalék volt a pozitív tesztek aránya.

A súlyos esetek száma 382, ebből 166 beteg szorul lélegeztetőgépre. A vírus megjelenésétől számítva az elhunytak száma szombat este elérte a 7983-at.

Az aktív esetek száma 19797-re csökkent. A vírus negyedik hullámának visszahúzódását jelzi, hogy jelenleg mindössze két településen regisztrálnak több mint 500 aktív esetet – Jeruzsálemben 2 122, és Tel Avivban 689 -, míg egy hónappal ezelőtt 16 város küzdött több mint 1000 fertőzött megbetegedéssel.

Az egészségügyi tisztviselők hétfőn tartanak megbeszélést annak érdekében, hogy megvitassák a további korlátozások enyhítését, jelentette a 12-es csatorna szombat este. A riport szerint napirendre kerülhet a zöld tanúsítvány követelményének eltávolítása az edzőtermi belépés esetén. Ugyanakkor megvitatásra kerül az izraeli légtér novemberi megnyitása a vakcinázott turisták előtt. Az eddig ismeretes terv szerint lehetséges, hogy az amerikai, a kanadai és a brit turisták eleinte kizárhatóak lesznek, mivel nincs egyetértés az illető országok oltási bizonyítványainak elismerésében.

Izrael gyakorlatilag lezárta légterét és a turisták túlnyomó többségének beutazását kizárta a koronavírus járvány tavaly márciusi kezdete óta. A jelenlegi szabályozáson májusban enyhítettek valamelyest, amikor a turisták szervezett legalább öt fős csoportokban történő érkezését engedélyezték, ezenkívül izraeli állampolgárok utazhatnak korlátlanul vagy elsőfokú hozzátartozók kérhetnek engedélyt a beutazáshoz.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .