A Képviselőház megszavazta az 1 milliárd dolláros segélyt a Vaskupolának

0
Vaskupola rakétavédelmi rendszer fotó: Izraeli Védelmi Erők idf.il

ujkelet.live

Az amerikai képviselőház csütörtökön túlnyomó többséggel végül megszavazta azt a jogszabályt, amely Izraelnek egymilliárd dollárt biztosít a Vaskupola rakétavédelmi rendszer feltöltésére.

A Biden-kormány nyilvánosan elkötelezte magát a segély mellett a májusi 11 napos gázai háború után.

A szavazás néhány nappal azután történt, hogy progresszív demokraták egy csoportja nyomást gyakorolt Joe Biden elnökre annak érdekében, hogy a Vaskupola-finanszírozás kikerüljön a költségvetési törvényjavaslatból.

A fejlemény feltűnést keltő szalagcímekhez vezetett, azzal a felütéssel, hogy a demokraták elutasítják az Egyesült Államok támogatását a Vaskupola számára.

Jáir Lapid külügyminiszter kedden este beszélt Steny Hoyerrel, a képviselőházi demokrata többség vezetőjével az ügy kapcsán.

Hoyer pár órával később azt mondta, hogy a Vaskupola finanszírozását a héten külön szavazásra bocsátják. A bejelentést az Izrael-párti demokrata képviselők nyomására tette, miután Ted Deutch, Kathy Manning, Josh Gottheimer, Ritchie Torres, Brad Schneider és mások, felháborodtak azon, hogy Izrael védelmi finanszírozását kivették a költségvetésből.

Az Axios-nak névtelenül nyilatkozó izraeli tisztviselők a fejleményeket a Benjamin Netanjahu vezette korábbi izraeli kormányokra hárították, és azzal vádolták a volt miniszterelnököt, hogy károsítja Izrael amerikai kétpárti támogatását.

A The Iron Dome Supplemental Appropriations Act csütörtökön végül 420-9 arányban elfogadásra került. Két demokrata képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez és Hank Johnson tartózkodott.

Nyolc demokrata – Rashida Tlaib, Ilhan Omar, Ayanna Pressley, Cori Bush, Andre Carson, Marie Newman, Jesus Garcia, Raul Grivalva – és egy republikánus képviselő, Tom Massie nemmel szavazott.

A törvényjavaslat elfogadásához a következő körben a szenátus jóváhagyására is szükség, lesz, ami egy későbbi időpontban kerül kiírásra.

A szavazást megelőző vitában Rashida Tlaib demokrata képviselő, aki palesztin amerikai, kijelentette, hogy Izrael „apartheid állam”, és azt állította, hogy a háznak meg kell vitatnia a palesztinok védelmét az izraeli támadások ellen.

Gilád Erdán, Izrael ENSZ-nagykövete elutasította Tlaib megjegyzéseit. „Tudja az igazságot, de úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja. A Vaskupola megvédi Izraelt a Hamász háborús bűneitől, beleértve a civil lakosságra irányított rakétákat. Az Egyesült Államok terrorista szervezetként ismeri el a Hamászt. Az Ön cselekedetei a terroristák védelmét segítik” – írta Erdán Twitteren.

Nancy Pelosi házelnök hangsúlyozta, a Vaskupola pusztán védekező rendszer.

„Ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása tükrözi a kongresszus nagy egységét kétpárti és kétkamarás alapon Izrael biztonsága érdekében”.

,,Az Izraelnek nyújtott segítség létfontosságú, mert Izrael biztonsága elengedhetetlen Amerika biztonsága szempontjából. Ma és minden nap a Kongresszus támogatja az átfogó, tartós békét a térségben, és imádkozunk minden életért, amely e konfliktus oldalain elveszett” – mondta Pelosi.

A képviselőházi sikeres szavazására reagálva, Naftali Bennett miniszterelnök megköszönte a demokraták és a republikánusok támogatását Izrael biztonsága iránt.

A szavazás előtt Beni Gantz védelmi miniszter beszélt amerikai kollégájával, Lloyd Austinnal, és köszönetet mondott a kormánynak „azokért a folyamatokért, amelyekkel lehetővé teszi Izrael ellátását a szükséges eszközökkel, hogy megvédje magát és polgárait”.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .