Újabb dokumentumot tettek közzé a jom kippuri háborúval kapcsolatban

ujkelet.live

Egy hónappal az 1973-as jom kippuri háború után több mint 200 egyiptomi fogságba esett izraeli katonát engedtek el és küldtek haza.

Az izraeli hadifoglyok nagy részét a harcok első napjaiban fogták el, amikor az Izraeli Védelmi Erők még nem ocsúdott fel Egyiptom és Szíria meglepetésszerű támadásából.

A hazatérő katonák elárultnak, dühösnek és zavartnak tűntek a beszélgetések átirata szerint, amelyet a Védelmi Minisztérium tett közzé kedden, a 48 évvel ezelőtti háború előestéjét megelőző napon.

A katonák nevét nem tüntették fel a dokumentumban, csak szolgálati helyük szerint azonosították őket.

Röviddel hazatérésük után, 1973. november 27-én az egyiptomi fogságba esett 231 izraeli katona találkozott Smuel „Gorodis” Gonen vezérőrnaggyal, aki a háború alatt a Déli Parancsnokság vezetője volt, és válaszokat követeltek.

„Hogyan veszítette el hirtelen a császár a ruháját, a világ legjobb hírszerzése? Mikor kapunk választ ezekre a kérdésekre? Hol van a mi jó hírszerzésünk?” – kérdezte a vezérőrnagytól egy tartalékos katona.

Gonen elismerte a kudarcot.

„Hiba történt a hírszerzést tekintetében és vizsgálóbizottságot állítottak fel az ügyben. Nem tudtunk az egyiptomi tankok felsorakozásáról. A szírekről tudtunk” – mondta Gonen.

Gonent széles körben kritizálták a háború alatt és azt követően, és október 10-én, 4 nappal a háború kirobbanása után Haim Bar-Lev, az izraeli hadsereg korábbi vezérkari főnöke váltotta fel, aki nyugdíjba vonult, és kabinetminiszterként szolgált. Később Gonent okolták az izraeli hadsereg egyiptomi támadásra adott kezdeti válaszainak számos kudarcáért, és ideiglenesen eltávolították a hadseregből.

Gonen, aki arra buzdította a hazaengedett katonákat, hogy tegyenek fel kérdéseket, miután röviden összefoglalta a háború eseményeit, kevés választ adott.

A beszélgetésre egy katonai bázison került sor Zichron Jáákovban, ahová a hadifoglyokat felszabadításuk után hívták. Sokan közülük később visszaemlékezve már-már kihallgatással felérő, durva kérdőre vonásokról számolt be a létesítményben.

„Mi voltunk az ország szemei. Három héttel a háború előtt szokatlan tevékenységet láttunk. Két héttel azelőtt sok [egyiptomi] katonát láttunk… Láttunk kommandós katonákat jönni, mérni, nézni, jegyzetelni stb. Reggeltől estig traktorokkal építettek állásokat tankokhoz és tüzérségi ütegekhez. Másfél héttel a háború előtt eljöttél látogatóba. Kérdésem: Mit tudtál ezekről a dolgokról? Azt mondtam a hírszerző tisztünknek, hogy háború lesz, de nem hittek nekünk” – mondta az egyik katona.

,,Szerintem ez még annál is rosszabb. Ezeket a jelentéseket nem tartották vissza… Az Izraeli Védelmi Erők úgy vélte, hogy ez egy gyakorlat. Azt mondták, hogy ez egy teljes körű gyakorlat, és nem támadás. Talán ha behívtuk volna a tartalékosokat, a háború nem tört volna ki … Úgy döntöttek, hogy akkor támadnak, amikor nincsenek tartalékosok” – mondta Gonen.

Egy katona a Mezachból, vagyis a Szuezi-csatorna utolsó izraeli erődjéből, tudni akarta, hogy miért rájuk és nem a parancsnokságra hagyták a döntést, hogy megadják magukat vagy folytassák a harcot.

,,[Október 13-án] reggel 11-re szervezték meg a megadást. A végső döntést az erődre bízták – megadják magukat vagy folytatják a harcot. Világos volt, hogy a harc folytatása öngyilkosság. Miért nem kaptunk parancsot?”

,,Nincs válaszom arra, hogy miért nem volt parancs” – mondta Gonen. „Volt egy döntés a megadásról. Az erődöt körbevették és beaknázrák. Ennek ellenére akartunk egy mentést felfújható csónakokkal. Radarjaink látták az [egyiptomi] erőket, tüzérségi tüzet irányítottunk rá, de nem tudtuk elérni Mezachot … De nem mondhatod meg egy fiatal századparancsnoknak, hogy adja meg magát. Másrészt egyesek azt mondják, nem adhatod meg magad csak úgy. Én nem osztom ezt a nézetet” – mondta Gonen.

Más katonák tudni akarták, miért nem kapták meg a kért tüzérségi vagy légi támogatást, ami megakadályozhatta volna elfogásukat.

„Tüzérségi tüzet kértünk a pozíciónkra. Lementünk a bunkereinkbe, de nem jött tűz” – mondta az egyik.

Az egyik katona, a 600. páncélosdandárból, arra panaszkodott, hogy lerohanták őket, miután áttörtek az egyiptomi vonalakon, anélkül, hogy segítették volna őket valamilyen formában.

„Vártuk a légi támogatást vagy a tüzérséget. Ha a gyalogság velünk lett volna, kibírtuk volna. [Az egyiptomiak] rajtaütésekkel csaptak le ránk, miután áttörtünk”.

,,Ugyanezek a kérdéseim. Volt tüzérségük. Miért nem lőttek? Nem tudom… Miért nem támadtak erősebben? Ezt kérdezem én is” – mondta Gonen.

Míg Gonen látszólag egyenesen és őszintén beszélt a hadifoglyokkal a hadsereg és az ország kudarcairól, megpróbálta meggyőzni őket arról is, hogy ne engedjenek a kétségbeesésnek.

„Komor hangulat uralkodik az országban. Ne váljon részetekké. A háborúnak nincs vége. Az arabok tervei velünk kapcsolatban nem változtak… A diplomáciai helyzet nagyon súlyos. Rakétákat, lőszert, célt el nem vétő rakétákat kaptak. Van egy jó hadseregünk, de szegényes” – mondta.

„Sok mindent kell remdeznünk. De szelídnek kell lennünk, mert ilyen a lelkünk. Örülök, hogy beszéltem veletek” – mondta Gonen.

Korábban nem látott felvételek

A Védelmi Minisztérium tavaly októberben színes felvételeket tett közzé – egy részüket most először – az 1973-as jom kippuri háborúról a konfliktus 47. évfordulója tiszteletére.

A három perces film a háború különféle jeleneteit mutatja be: katonák a Szuezi-csatornán, vezető tisztek – köztük David “Dado” Elazar az Izraeli Védelmi Erők akkori vezérkari főnöke és Ariel Saron mint a Déli Parancsnokság vezetője – ellátogatnak az egyiptomi frontra, női katonák ejtőernyőket hajtogatnak, sőt Chaim Topol híres színész is felbukkan.

https://twitter.com/MoDIsrael/status/1313464027188662273?s=19

„A filmeket egy digitalizálási projekt részeként találták az Izraeli Védelmi Erők archívumában, amelyben sok, Izrael háborúiból származó filmet konvertálnak digitális formátumra, ami lehetővé teszi, hogy magasabb minőségben őrizzék meg őket a jövő nemzedékei számára”- áll a minisztérium keddi közleményében.

1973-ban arab államok koalíciója Egyiptom és Szíria vezetésével megtámadta Izraelt, és megindította a jom kippuri háborút (héberül: מלחמת יום כיפור, Milchemet Jom Kippur). Az arab államok arra számítottak, hogy az Izraeli Védelmi Erők a zsidó év legszentebb napján nem lesz képes megvédeni Izraelt, ezért meglepésszerű támadást hajtottak végre 1973. október 6-án, szombaton, Jom Kippur napján. A háború 18 nappal később, 1973. október 24-én ért véget, amikor tűzszünetet hirdettek.

Az 1967-es hatnapos háború után Izrael új területekre tett szert, ami új kihívásokat jelentett. Az Izraeli Védelmi Erőknek a Szuezi-csatorna mentén őriznie kellett a Szináj-határt, számos posztot állítva fel az úgynevezett Bar-Lev vonalra. A Golán-fennsík szintén új védelmi terület volt az izraeli hadsereg számára. Miután a hatnapos háborúban gyorsan vereséget szenvedtek, az Izraelt körülvevő arab országok helyre akarták hozni a kudarcot, és igyekeztek visszaszerezni az elvesztett területeket. 1972-től az egyiptomi és a szíriai katonaság az alapoktól kezdve újjáépítette magát. Korszerű felszereléseket szereztek be, főleg a Szovjetunión keresztül: MiG-k, T-55 és T-62 harckocsik, légvédelmi rakéták (SZA2-3-6-7) és Szagger páncéltörő irányított rakéták. 1972 októberében Anwar Szadat, egyiptomi elnök a hadsereg vezetőivel folytatott zártkörű találkozókon már Izrael megtámadásáról beszélt.

A háború azzal kezdődött, hogy az egyiptomi csapatok és páncélosok átkeltek az Izrael déli részén fekvő Szuezi-csatornán, és a szíriai erők pedig bevonultak az észak-izraeli Golán-fennsíkra. Három hetes súlyos harcok után az Izraeli Védelmi Erők visszaszerezte az elvesztett területeket, és előrenyomult a Szuezi-csatorna nyugati oldalára, Damaszkusz felé közelítve. Ez arra kényszerítette az egyiptomiakat, valamint a szíreket, hogy elfogadják az új tűzszüneti megállapodásokat.

Izrael katonai fölénye ellenére a háború minden résztvevő országot nagy károkkal sújtott. A három hetes háború alatt 2691 izraeli katona vesztette életét több ezer pedig megsérült, hazája védelme során.

A következő években folytatott tárgyalások olyan megállapodásokhoz vezettek, amelyeknek feltétele volt Izrael kivonulása az Izraeli Védelmi Erők által a jom kippuri háború alatt elfoglalt területek egy részéről.

A Jom Kippur-háború volt a harmadik alkalom Izrael megalapításának kevesebb mint három évtizede óta, hogy Izrael a létéért volt kénytelen háborút vívni.

Nyilvánosságra hozták Golda Meir jom kippuri háború során tartott 5 konzultációjának jegyzőkönyvét

Tavaly szeptember végén a Védelmi Minisztérium archívuma felodotta a sürgős figyelmeztetés, valamint az az alapján készült hírszerzési jelentés titkosítását, amelyet végül a kormány elé tártak, valamint a heves vitákat a háború után a katonai hírszerzés akkori vezetője, Eli Zeira vezérőrnagy, aki az üzenet visszatartásáról döntött, és az Agranat Bizottság között, amely a kormány és a katonaság kudarcát vizsgálta a konfliktus előrejelzésében és felkészülésében.

A háborút követően a bizottság a kudarc oroszlánrészéért Zeirát hibáztatta, amiért Izraelt váratlanul érték az egyiptomi és szíriai támadások. Zeira az állításokat akkor és mind a mai napig elutasítja.

Az Agranat Bizottsághoz intézett levelében kitartott amellett, hogy a kormány és a civil vezetés a hibás, amiért nem számítottak a támadásokra, és azt sugallta, hogy azért nem adta tovább azonnal a kulcsfontosságú üzenetet, mert jobb forrásból származó hírszerzési információra várt.

A háborút megelőző napokban a katonaság a legmagasabb szintű készültségben volt, délen észlelték, ahogy az egyiptomi hadsereg soha nem látott számú katonát és fegyvereket mozgat a határ közelében, míg északon a szírek szintén komoly előkészületeket folytattak a frontvonal mentén.

De a katonai hírszerzés és parancsnoka, Zeira úgy vélte, hogy a háború valószínűtlen, az egyiptomiak csak hadgyakorlatra készülnek, míg a szíriaiak az erejüket fitogtatják, miután az izraeli légierő szeptember közepén lelőtt több szíriai repülőgépet.

Miközben az Izraeli Védelmi Erők egy újabb konfliktust látott Egyiptommal és Szíriával, ami nem ha inkább mikor kérdése, Zeira meg volt győződve arról, hogy a küszöbön álló háború esélye rendkívül alacsony, aminek a vezérkar október 5-i ülésén hangot is adott.

Aznap később, 16: 45-kor, alig több mint 21 órával a háborút elindító Badr-hadművelet néven ismert egyiptomi meglepetéses támadás előtt, a katonai hírszerzés megkapta azt a bizonyos közleményt.

A „sürgős” megjelöléssel ellátott, négy mondatból álló üzenet megmagyarázta az izraeli hadsereg által is észrevett jelenséget, hogy a szíriai szovjet katonai tanácsadók és diplomaták az elmúlt napokban tömegesen, családjukkal együtt elkezdték elhagyni az országot. Közel 50 évvel később, ennek az üzenetnek egyes részei továbbra is titkosítva maradtak, beleértve a küldője és átvevője nevét.

„Tudomásunk [kihúzva] van arról, hogy Szíria kiutasítja a szovjet szakértőket, és hogy a repülőgépek megkezdték a szállításukat Damaszkuszból Moszkvába. Ugyanezek a források azt mondják, hogy még a szovjet diplomaták családjai is folyamatosan érkeznek Damaszkuszból. A források hozzáteszik, hogy a szíriaiak a kiutasítást úgy magyarázták, hogy Egyiptomnak és Szíriának szándékában áll háborút indítani Izrael ellen, és ezért kitoloncolják őket. A tájékoztatás végett” – olvasható az üzenetben.

Az üzenet beérkezésének idején az Izraeli Védelmi Erők hasonló tömeges kivonulást látott a szovjet tanácsadók és családjaik részéről Egyiptomból, valamint az összes szovjet hajó elhagyta az egyiptomi Port Szaídot és Alexandriát. A katonaság értetlenkedett a jelenség miatt, nem volt biztos benne, hogy ez Moszkva és a két ország közötti kapcsolatok romlását jelenti-e, vagy a szovjetek tudnak a támadás lehetőségéről.

Az üzenet a támadást jelezte, mégsem adták tovább. A közleményt átvevő tiszt „felidézte, hogy a műszak vezetője aznap este azt mondta neki, hogy a hírszerzés vezetője elrendelte, hogy ne adják ki [a táviratot]” – az Agranat Bizottság szerint.

Válaszában Zeira nem ismerte el, hogy parancsot adott volna, azt állítva, hogy nem emlékszik az esetre, és nem gondolja, hogy eleve személyesen neki kellett volna jóváhagynia a továbbítást.

„De utólag megpróbálhatok rekonstruálni egy lehetséges magyarázatot a késleltetésére azzal a ténnyel, hogy – mint mondták – nem értékeltük úgy, hogy az üzenet bármit is hozzáadott volna a meglévő értékelésünkhöz, és lehetséges, hogy abban reménykedtem, hogy egy jelentősebb üzenetet kapok rövid időn belül. De mint mondtam, nem emlékszem, hogy éjfél előtt késleltettem volna [a továbbítást]”- írta a bizottságnak 1974. március 21-én.

Az éjszaka folyamán számos további jelentés érkezett, a szovjet tisztviselőket és családjaikat Damaszkuszból és Kairóból pásztázó repülőgépek pontos számával és típusával.

Másnap reggel – a háború reggelén – 6:35-kor a Katonai Hírszerzés előterjesztette jelentését a kormánynak, figyelmeztetve a közvetlen támadásra, a Szovjetunió egyik forrására hivatkozva, akinek a neve továbbra is titkosítva van. A hírszerzési jelentés egy Moszad-forrás – Asraf Marwan, Anwar Szadat akkori egyiptomi elnök bizalmasa, aki „Angyal” kódnéven ismert – információit is tartalmazta, aki „99 százalékos eséllyel” figyelmeztetett arra, hogy a háború október 6-án kitör, az állami levéltár által 2018-ban kiadott Moszad-dokumentumok szerint.

14 órakor, 7,5 órával a katonai hírszerzés jelentésének közzététele után az egyiptomiak és a szírek elindították támadásaikat, ezzel megindítva a háborút.

A háború – és annak előrelátásának hiánya – szétzilálta a közvélemény bizalmát a hadsereg és a kormány iránt, valamint Izrael legyőzhetetlenségének érzését a hat évvel ezelőtti hatnapos háború váratlan, elsöprő győzelme után.

Az Agranat Bizottság hetekkel a háború befejezése után alakult meg, és azzal a számtalan kudarc kivizsgálásával bízták meg, amelyek ilyen meglepetésszerű támadást tettek lehetővé.

Tavaly nyilvánosságra hozták a bizottság Zeirával folytatott eszmecseréjét is, amelyben a testület részletesen leírta a hírszerzés főnökének elhibázott lépéseit.

Noha Zeira elismerte, hogy elkövetett néhány hibát, határozottan és erőteljesen elutasította a bizottság két megállapítását: hogy azt mondta a kormánynak, hogy előre meg tudja jósolni Anwar Szadat egyiptomi elnök és Hafez Asuad szíriai elnök szándékait, és hogy az ilyen értékelésekért az egyedüli felelősség őt terheli.

Zeira fenntartotta, hogy biztosította Golda Meir akkori miniszterelnököt arról, hogy képes lesz nyomon követni az Egyiptom és Szíria által folytatott háborús „előkészületeket”, a miniszterelnökkel 1973. április 18-án tartott találkozó során, de nem tett ilyen ígéreteket az országok „szándékaival” kapcsolatban.

„Ígéret volt arra vonatkozóan, hogy figyelmeztetést adnak ki az előkészületekről, nem pedig a szándékokról” – közölte a bizottsággal. „Legjobb tudomásom szerint – és óvatosan és felelősségteljesen használom ezt a megfogalmazást – nem ígértem előzetes figyelmeztetést az ellenség szándékairól”.

Sőt, Zeira szerint az ilyen értékeléseket nem neki kellett elvégeznie, legalábbis nem egyedül.

„Megkérdezem Önöktől: Ki az, akinek képzettsége, tapasztalata, kötelessége és felelőssége megköveteli tőle, hogy meghatározza a szomszédos államok vezetőinek szándékait, Izrael Állam miniszterelnöke és legfőbb miniszterei, vagy csak a hadsereg tisztjei?” írta Zeira a bizottságnak.

„Állítható-e, hogy a baráti országok vezetőinek szándékának felmérése a kormány felelőssége, és hogy az ellenséges országok vezetőinek szándékának felmérése a hadsereg feladata?!”

Míg elsősorban Zeirát találták felelősnek a háború hírszerzési kudarcáért, a kormány részéről Golda Meir lemondott miniszterelnöki posztjáról, valamint Mose Dajan a védelmi miniszteriről. Noha a Munkapárt a háborút közvetlenül követő választásokon megőrizte a kormány irányítását, a későbbi választásokon viszont alul maradt a jobboldali Likud párttal szemben, részben a jom kippuri háborút követő ellenszenv miatt.

forrás: Izraeli Védelmi Erők; TOI; ÚjKeletLive