Össztűz: heves vitát és a miniszterelnök nemtetszését váltotta ki az oktatás miniszter véleménye a gyerekek iskolai oltásáról

1

ujkelet.live

Izraelben az elmúlt hetekben elkezdték a 12-15 éves gyermekek koronavírus elleni oltását. A héber médiában a hónap elején arról számoltak be, hogy a tizenéves korosztály mintegy 29 százaléka van beoltva, 11 százalék pedig már elkapta a fertőzést és felépült, ami nagyjából 40 százalékos immunitás-arányt jelent az Egészségügyi Minisztérium által remélt 50 százalékhoz képest.

Nagyjából egy hónap van hátra a tanévnyitásig, de a kormány még nem véglegesítette az oktatási rendszer működésének tervét, miközben visszafogta a fertőzéshullám átterjedését az iskolákba. Az egészségügyi és oktatási minisztérium megállapodtak ugyan egy tervben, amelyet Bennettnek is bemutattak, de a média úgy tudja még nem sikerült megállapodni a diákok iskolai oltásával és a karanténra vonatkozó intézkedésekkel kapcsolatban.

A kabinet egyes miniszterei állítólag aggódnak Jifat Sasa – Biton (Új remény) oktatási miniszter ellenállása miatt, aki amellett, hogy ellenzi az iskolai oltást összetűzésbe került a kormány egészségügyi szakembereinek véleményével is.

A 12-es csatorna riportja szerint Naftali Bennett miniszterelnök végül az oktatási miniszter szemére vetette, amiért kritizálta az egészségügyi hatóságok vezető tisztviselőit, de az érintett Sasa – Biton állítólag kitartott álláspontja mellett, mondván,

Minden tisztelettel megvan a saját véleményem.

Bennett, az oktatás miniszter felé történt megrovása egy nappal azután történt, hogy Sasa – Biton konfliktusba került az egészségügyi minisztérium közegészségügyi igazgatójával, Saron Alroj-Preisszel, állítólag azzal vádolva, hogy úgy viselkedik, mint egy őrült és a hisztéria mögött nem tud valós adatokkal szolgálni.

Egy nappal később, szerda este a 12-es csatornának nyilatkozva az oktatási miniszter elutasította az állítólagos Preisz elleni kirohanást, azzal indokolva a kettejük közötti nézeteltérést, hogy én a döntéshozókkal dolgozom, és nem az egészségügyi minisztérium szakembereivel.

Sasa – Biton azt sem ismerte el, hogy a miniszterelnök megrovásban részesítette volna megalapozatlan állításai miatt, ugyanakkor a riporter kérdésére válaszolva kijelentette, azért ellenzi ennyire a gyerekek iskolai oltását, mert egy ilyen lépés „bűncselekmény”.

Aki teheti, menjen ki és oltassa be magát… amennyiben ezt az iskolában teszem, az szerintem bűncselekmény – tette hozzá.

Az oktatási miniszter tudván, hogy az iskolákban szülői engedéllyel amúgy számos védőoltás kerül beadásra a tanév során, azzal érvelt, hogy a gyerekek otthon megfélemlítéssel szembesülhetnek, amennyiben szüleik oltásellenesek.

Olyan gyerekekről beszélünk, akik másfél éve otthon vannak, és érzelmi szorongásban. Ez egy nagyon érzékeny téma. Lehetetlen helyzetbe hoznánk a gyerekeket. A vírus leküzdésére irányuló minden vágyunk mellett miközben tudjuk, hogy a vakcina hatékony és eredményes… látnunk kell, hogyan kell helyesen csinálni.

Sasa – Biton számtalan névtelen támadással szembesült a tévében elhangzottakat követően, de Mose Bar Szimán-Tov, az Egészségügyi Minisztérium volt főigazgatója nyíltan kijelentette, hogy érvelése félelmetes és veszélyes mondanivaló.

Miközben a kabineten belül, a médiában keringő híresztelések szerint [12-es csatorna] egy meg nem nevezett miniszter Sasa-Bitont „koronavírus-tagadónak” nevezte, mondván

Kétmillió izraeli iskolás gyermeket tart fogva a koronavírus – tagadó. Megtiltja az oltást az iskolákban? Megőrült?

A kialakult vita kapcsán a miniszterelnök Alroj-Preisz védelmére kelt, az oktatás miniszter ellenében.

Dr. Saron Alroj-Preisz elhivatott és profi közalkalmazott, aki éjjel-nappal az izraeli állampolgárok egészségéért dolgozik, és az őt ért személyes támadás nem megfelelő és elfogadhatatlan – írta Bennett és hozzátette, „teljes mértékben támogatják a tetteit”, utalva vezető tisztviselői szerepére a kormány járványügyi erőfeszítései közepette.

Bennetthez csatlakozott Nitzan Horowitz (Meretz) egészségügyi miniszter, és Twitteren biztosította támogatásáról Alroj-Preiszt, ugyanakkor az oktatási miniszter álláspontját védve, pártjának vezetője, Gideon Szá’ár igazságügyi miniszter hivatala közleményt adott ki, amely szerint „elítéli a névtelen és gyáva támadásokat”.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én Új Kelet Live

Az Ábrahám-egyezmény első közös projektje; Pfizer-vakcina 5-11 éves gyerekeknek; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .