Gantz Párizsba repül francia kollégájához, megvitatják az NSO-ügyet is

0
Beni Gantz védelmi miniszter a Sajetet 13 haditengerészeti kommandós egység bázisán 2021. január 5. Foró: Twitter videó képernyőfotó

ujkelet.live

Benny Gantz védelmi miniszter a tervek szerint szerdán egy rövid látogatásra Franciaországba utazik, ahol találkozik francia kollégájával, hogy megvitasson egy sor kérdést, köztük az ellentmondásos izraeli NSO Group kibercég ügyét.

A Le Monde francia lap múlt héten arról számolt be, hogy Macron telefonja is szerepel a Marokkó nevében a Pegasus-szoftverrel végzett lehetséges megfigyelési célpontok listáján.

Gantz Párizsban találkozni fog Florence Parly francia védelmi miniszterrel, hogy megbeszéléseket folytasson a libanoni folyamatban lévő válságról és az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokról, valamint hogy „naprakész tájékoztatást nyújtson az NSO-ügyről” – közölte a Védelmi Minisztérium közleménye.

Egy oknyomozó újságírókból álló nemzetközi konzorcium múlt vasárnap arról számolt be, hogy az NSO Pegasus szoftvere – amelyet terroristák és bűnözők nyomon követésére terveztek – értékes eszközzé vált a kormányok számára az újságírók és kritikusok utáni kémkedésre. A jelentésekben NSO ügyfelekként felsorolt országok között van Azerbajdzsán, Bahrein, Kazahsztán, Mexikó, Marokkó, Ruanda, Szaúd-Arábia, Magyarország, India és az Egyesült Arab Emírségek.

Az NSO nem hajlandó elárulni, hogy mely országok vásárolták meg a szoftvert, és a jelentésben szereplő állítások többségét elutasította.

A jelentés szerint Marokkó a kémprogramot több francia újságíró nyomon követésére használta, a párizsi ügyészek pedig vizsgálatot indítottak a vádak miatt.

Az izraeli 12-es csatorna szombat esti riportja források nélkül arról számolt be, hogy Macron személyesen vette fel a kapcsolatot Naftali Bennett miniszterelnökkel, hogy megbizonyosodjon afelől, az izraeli kormány megfelelően kivizsgálja az izraeli NSO csoport által kifejlesztett kémprogramokkal kapcsolatos vádakat.

A tévécsatorna úgy tudja, hogy Macron kifejezetten Bennettől kért személyes garanciát a kérdés komoly kezelését illetőleg, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Marokkó is állítólag azon kormányok között van, akik az izraeli vállalat által kifejlesztett kémprogramokat nem rendeltetésszerűen használták.

A Miniszterelnöki Hivatal nem erősítette meg hivatalosan a Macronnal történt beszélgetést, de a riport szerint Bennett egyértelművé tette, hogy az események júniusi hivatalba lépése előtt történtek, mindazonáltal az ügy kapcsán a szükséges döntéseket meg fogja hozni.

,,Egy biztos: az engedélyek kiadásának teljes kérdését felül kell vizsgálni. A rendszer sok embernek segített, de ha nem megfelelően használják, tisztázni kell. Talán túl megengedőek voltunk” – nyilatkozta Ram Ben-Barak (Jes Atid), a Kneszet külügyi és védelmi bizottságának vezetője a katonai rádiónak csütörtök délelőtt az NSO kapcsán.

,,A védelmi létesítmény egy több csoportból álló felülvizsgálati bizottságot jelölt ki. Amikor befejezik vizsgálatukat, követelni fogjuk az eredmények megtekintését és annak felmérését, hogy javításokat kell-e végrehajtanunk” – tette hozzá az izraeli Moszad kémügynökség volt helyettes vezetője.

Az NSO vezérigazgatója, Salev Hulio pedig azt nyilatkozta a rádiónak, hogy „nagyon örülne, ha vizsgálatra kerülne sor, hogy tisztázhassuk a nevünket”, továbbá azt állította, hogy erőfeszítés zajlik „az egész izraeli kiberipar bemocskolására.”

Hulio szerint a cég öt alkalommal zárt le Pegasus-rendszert visszaélés miatt, hozzátéve, hogy a szoftver nem használható izraeli vagy amerikai mobiltelefonok ellen.

A Meretz frakció tagjaival tartott csütörtöki ülésén, Gantz hangsúlyozta, hogy a védelmi létesítmény és Izrael Állam jelenleg tanulmányozza az NSO-ügyet, kiemelve, hogy védelmi létesítmény kizárólag biztonsági vagy bűnmegelőzési célból engedélyezi a kiberexport engedélyeket. A védelmi miniszter kijelentette, hogy megbízatása kezdetén megbeszéléseket tartott egy külön fórummal a Védelmi Minisztériumban, és hangsúlyozta számukra az emberi jogok védelmének fontosságát a fegyvereladási ügyleteknél.

A Walla riportere, Barak Ravid számolt be először arról múlt kedden, hogy Izrael egy speciális csoportot alakít annak érdekében, hogy kezelje a következményeit az NSO Pegasus szoftverével foglalkozó jelentéseknek, melyet a kormányok szerte a világon újságírók, emberi jogi aktivisták és esetleg a világ vezetőinek kémkedésére használtak.

Ravid szerint eddig ez elsősorban médiaválság Izrael számára. De a vezető izraeli tisztviselők aggódnak, hogy diplomáciai válságba torkollhat.

Az ügynökségek közötti csoportban a védelmi exportengedélyekért felelős Védelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Moszad kémügynökség, a katonai hírszerzés és más ügynökségek képviselői kapnak helyet.

A csapat azt tervezi, hogy megbeszélést kezd az NSO-val a jelentésekről, miközben a diplomáciai, biztonsági és jogi következményeket is ellenőrzi – közölték az izraeli tisztviselők.

A Ravidnak nyilatkozó izraeli tisztviselők szerint az NSO exportengedélye tartalmazott a kémprogramokkal való visszaélésekre vonatkozó feltételeket, és a jelentések valószínűleg befolyásolni fogják az NSO és más izraeli vállalatok jövőbeli ügyleteit.

,,Ez egy nagyon jelentős esemény” – mondta Ravidnak egy vezető izraeli tisztviselő. ,,Megpróbáljuk teljes mértékben megérteni a következményeit. Meg kell vizsgálnunk, hogy az NSO-ról szóló jelentések indokolják-e a szabályzatunk megváltoztatását az offenzív kibertechnológia más országokba történő exportjával kapcsolatban.”

Az izraeli Védelmi Minisztérium múlt vasárnap azt nyilatkozta, ha úgy találják, hogy az NSO Group megsértette az exportengedélyei feltételeit, akkor ,,megteszi a megfelelő lépéseket”.

,,Izrael Állam a 2007-es védelmi exportellenőrzési törvénynek megfelelően szabályozza a kibertermékek forgalmazását és exportját. Az ellenőrzési listák a Wassenaari Megállapodáson alapulnak, és további elemeket is tartalmaznak”- közölte a Védelmi Minisztérium.

,,A szabályzat szerint Izrael Állam a kibertermékek exportját kizárólag kormányzati szerveknek hagyja jóvá, törvényes használatra, és kizárólag a bűncselekmények megelőzése és kivizsgálása, valamint a terrorizmus elleni küzdelem céljából, a vásárló kormány által biztosított végfelhasználási és végfelhasználói tanúsítványok mellett. Amennyiben az exportált termékeket a kiviteli engedélyek vagy végfelhasználási tanúsítványok megsértésével használják, megfelelő intézkedéseket teszünk”.

,,Fontos megjegyezni, hogy Izrael Állam nem fér hozzá az NSO Group ügyfelei által gyűjtött információkhoz”- tette hozzá.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .