A Birodalom visszavág: a légierő a héten másodjára indított támadást szíriai célpontok ellen

0

ujkelet.live

A SANA szír állami hírügynökség szerint szerdán éjjel, egy óra után a szíriai légvédelem a héten már második alkalommal szembesült az „izraeli agresszióval”, ezúttal Homsz közelében.

Damaszkusz szokásához híven az állította, hogy a szír légvédelem hárította a Bejrút északi részéről kilőtt izraeli rakétákat, amelynek célpontja a Homsz közelében fekvő al-Kuaszair város volt.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kívánta kommentálni a riportokat.

A médiaügynökség által közzétett videófelvételen láthatóak az éjszakai sötétséget megvilágító légvédelmi rakéták, illetve a helyi lakosok robbanásokról számoltak be.

A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának vezetője, Rami Abdul Raman, a szaúdi al-Hadath csatornának nyilatkozva arra utalt, hogy az új izraeli kormány megváltozott taktikájának megfelelően szíriai Hezbollah-célpontokra helyezi a hangsúlyt.

Az egy héten belül immár a második izraeli támadás, a zsidó állam és északi szomszédai között az elmúlt napokban újraéledő feszültség közepette történt.

Kedden kora reggel Libanonból kilőtt két rakéta aktiválta a szirénákat Izrael északi részén, a nyugat-galileai régióban.

Az izraeli hadsereg úgy véli, hogy a rakétákat egy dél – libanoni palesztin csoport lőhette ki, és nem a térséget ellenőrző iráni támogatású Hezbollah terrorcsoport. Ugyanakkor a Hezbollah szigorú ellenőrzés alatt tarja a térséget, így nem valószínű, hogy a tudtuk illetve hallgatólagos jóváhagyásuk nélkül egy ilyen támadást bárki is elindíthatott volna.

A védelmi erők közleménye szerint, a hadsereg válaszként tüzérségi támadást indított a rakétát kilövő libanoni forrás ellen a Wadi Hamoul régióban, ugyanarra a területre, ahonnan szintén palesztin terroristák májusban rakétákat lőttek Izrael felé.

Libanon déli részén több palesztin terrorcsoport tevékenykedik a Hezbollah mellett Teherán támogatásával. Izrael gyakran szokta támadni a Hezbollah szíriai célpontjait megakadályozva ezzel, hogy a terrorista milícia ne alakíthasson ki egy támadási frontot Izrael ellen.

A libanoni rakétatámadás néhány órával azután következett be, hogy izraeli vadászgépek állítólag rakétatámadást indítottak a szíriai Aleppo város közelében – Szafirah város közelében lévő célpontok ellen, az izraeli rendőrség és a muszlim tüntetők között Íd al-Adha muszlim ünnepén a Templom-hegyen történt összecsapásokat követően.

A szír állami hírügynökség, hétfőn éjfél körül közölte, hogy a szíriai légvédelem hárította a támadást. A SANA hasonló jellegű közleményeit a katonaság sikeres védelmi akcióiról azonban szíriai háborús elemzők általában hamis dicsekvésnek tartják, amelynek nincs sok valóságalapja. Oroszország a keddi izraeli támadás után azonban azt állította, hogy a szíriai légvédelemnek hétfőn nyolc kilőtt rakétából hetet sikerült megsemmisíteni.

A szíriai sajtóorgánumok beszámolói szerint az izraeli légicsapás célpontja az aleppoi katonai repülőtér volt. Damaszkusz ugyan ritkán viszonozza közvetlenül az izraeli légicsapásokat, de a közelmúltban véletlenül légvédelmi rakétákat lőtt Izrael felé, miközben izraeli vadászgépeket vett célba.

A zsidó állam hosszú ideje aggodalmát fejezi ki Teherán növekvő katonai jelenléte miatt a határ közelében. Izraeli repülőgépek több száz légicsapást hajtottak végre az évek során a polgárháború sújtotta országban, hogy megakadályozzák a fejlett fegyverek célba juttatását a libanoni Hezbollah terrorszervezetnek. A támadások üteme az elmúlt hónapokban jelentősen lelassult.

Az izraeli hadsereg legutóbb június elején hajtott végre a mostanihoz hasonló támadásokat Szíria középső részén, szintén Homsz tartományban.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .