Bennett: Az iráni elnökválasztás eredménye vészjelzésül kell szolgáljon a nagyhatalmak számára

0
Naftali Bennett miniszterelnök kormánya első kabinetülésén 2021. június 20. Fotó: Twitter-videó képernyőfotó

ujkelet.live

Naftali Bennett (Jamina) izraeli miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy Ebrahim Raiszi megválasztása Irán új elnökének vészjelzésül kell szolgáljon a nyugati hatalmak számára.

Bennett ezt a kijelentést új kormányának első ülésén tette, megjegyezve, hogy ez lehet az utolsó esély a Nyugat számára, hogy ,,megértse, kivel van dolga: A hóhérok rezsimjének nem szabad megengedni, hogy tömegpusztító fegyverekhez jusson. Ez Izrael Állam álláspontja.”

A keményvonalas Raiszi nyerte az iráni elnökválasztást az Iszlám Köztársaság történelmében a legalacsonyabb részvétel mellett. Mintegy 28 millió iráni adta le voksát pénteken, ez az ország 59 millió választásra jogosultjának 48.8 százaléka.

,,Mindazok közül, akiket Hámenei választhatott volna, a teheráni hentest választották” – folytatta Bennett. ,,Egy embert, aki hírhedt az iráni nép és a világ előtt, a halálbizottságokban játszott szerepe miatt, amely a másként gondolkodók kivégzését irányítja.”

Jáir Lapid (Jes Atid) izraeli külügyminiszter szombaton azt mondta, hogy Raiszi ,,egy szélsőséges, aki több ezer iráni haláláért felelős. Elkötelezett a rezsim nukleáris ambíciói és globális terrorhadjárata mellett”.

Raiszit az Egyesült Államok szankcionálja, mivel állítólag részt vett több ezer politikai fogoly tömeges kivégzésében 1988-ban, amikor ügyészhelyettes volt Teheránban. Emellett Irán nemzetközileg kritizált igazságszolgáltatásának vezetőjeként is szolgál, amely a világ egyik vezető kivégzője.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .