Bennett megtörte a csendet: mégsem akar miniszterelnök lenni és szívesen tárgyal a Likuddal

0
Naftali Bennett még mint az egykori Zsidó Otthon képviselőjeként és oktatási minisztereként/ YouTube

ujkelet.live

Kedd délután hivatalosan is elkezdődött a két éven belüli negyedik választást követő 24. Kneszet beiktatása a képviselők eskütételével.

A kormányalakításra a lehetőséget első körben a címvédő Benjamin Netanjahu kapta, bár a megbízást bejelentő Reuven Rivlin aggodalmát fejezte ki aziránt, hogy egyetlen jelölt sem lesz képes kormányt alakítani.

A beiktatási ceremónia előtt Slomo Karhi, a Likud képviselője bejelentette, hogy nem áll szándékában meghallgatni Reuven Rivlin elnök hagyományos nyitóbeszédét a ma délutáni parlamenti eskütételi ünnepségen.

Karhi Twitteren jelezte, hogy az elnök nem érdemli meg a figyelmet, mivel

Azok, akik bojkottálják Izrael miniszterelnökét – a jelölt, aki a legtöbb ajánlást kapta [a miniszterelnöki posztra] – és lekicsinyítik a kormányalakításra való megbízás jelölésének ünnepségét, eltapossák a demokráciát és kétmillió választópolgár szavazatát, az nem méltó arra, hogy a Kneszetben meghallgassák.

Karhi haragját úgy tűnik az váltotta ki, hogy Rivlin nem hívott meg senkit – a jelölt Netanjahut sem, a mai bejelentésre, amely során a Likud vezetőjét elsőként megbízta a kormányalakítással. Az elnök a jelölt bejelentése alatt tartott beszéde során hangot adott aggodalmának, mondván vonakodva tesz eleget kötelességének, mivel úgy tűnik, hogy egyetlen pártvezető sem rendelkezik elegendő támogatással ahhoz, hogy egy kormánykoalíciót fel tudjon építeni, és azért is, mivel „erkölcsi és etikai” fenntartásai vannak, tekintettel arra, hogy Netanjahu korrupció miatt áll a bíróság előtt.

Az eskütétel előtt a különböző frakciók külön üléseznek és vezetőik szokás szerint sajtótájékoztatót tartanak.

A mindössze hét mandátumot elért Jamina vezetőjének, Naftali Bennettnek tegnap a második legnagyobb frakció vezetője – Jáir Lapid, felajánlotta a rotációs miniszterelnöki pozíciót egy alternatív koalíció megalakítása során, de Bennett szerint Izraelnek stabil jobboldali kormányra van szüksége, és azt állítja, hogy nem fogja feláldozni nacionalista jobboldali nézeteit és inkább nem lesz miniszterelnök.

Bennett úgy véli, az országnak stabil kormányra van szüksége, ami megmenti az ötödik választástól és attól, hogy a romlás és a káosz illetve a gyűlölet végtelen spiráljává váljon.

Bennett közvetve Gideon Szá’ár és pártja (Új remény) képviselőire utalt, akik szerinte csak nevükben tarják magukat jobboldalinak, de nem okoz gondot nekik az országot újabb választások elé állítani és mindezt a magasztos eszmék nevében teszik.

Nem ismerek sok olyan politikust, aki szembesült volna a miniszterelnöki poszt valós és közvetlen kilátásaival, és nem ragadta meg. Nem volt dilemmám. Soha nem adom fel ideáljaimat, a cionizmust és az egységet a világ egyetlen munkájáért sem – állítja Bennett ugyanakkor Netanjahunak sok szerencsét kívánt a kormányalakításhoz, és bejelentette, hogy szívesen tárgyal a Likuddal és bárki mással.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .