ujkelet.live
Befejeződött egy új, lézer és GPS irányítású aknavető lövedék kísérleti tesztje, mely nagyobb tűzerőt kínál a kisebb egységek számára valamint nagy pontosságának köszönhetően csökkenti a járulékos veszteségeket, áll a Védelmi Minisztérium vasárnapi közleményében.
A 120 mm-es Vasfullánk aknavető muníciót a minisztérium fejlesztette ki az Izraeli Védelmi Erőkkel és az Elbit Systems-szel együtt, és az ország déli részén végzett tesztek sikeres befejezését követően a hadsereghez kerül.
Beni Gantz védelmi miniszter nyilatkozatában kijelentette, hogy az izraeli védelmi ipar az Izraeli Védelmi Erők számára olyan technológiát biztosít, amely „megváltoztatja a harci arénát, és halálosabb, pontosabb és hatékonyabb eszközöket biztosít számunkra”.
Gantz szerint a harceszköz kielégíti a hadsereg szükségleteit „a polgári lakosság körében rejtőzködő ellenségek elleni harchoz, miközben megfelel az Izrael Állam által meghatározott jogi és értékrend követelményeknek”. A védelmi miniszter nyilvánvalóan délen a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezettel és északon a libanoni Hezbollah terrorcsoporttal való összecsapásokra utalt.
IDF and Ministry of Defense release for publication a new 120mm laser-guided mortar. The shell will allow accurate firing capability and reduce collateral damage. pic.twitter.com/gWMn9njJhM
— Emanuel (Mannie) Fabian (@manniefabian) March 14, 2021
Szerinte a Vasfullánk jól illeszkedik majd az izraeli hadsereg többéves tervéhez, egy általános keretrendszerhez, melyre az Izraeli Védelmi Erők a fegyverarzenálja felépítését és a katonáinak kiképzését alapozza, az elkövetkező években várható fenyegetésekkel való szembenézéshez.
Arik Avivi ezredes, az izraeli hadsereg szárazföldi erők fegyverkezési osztályának vezetője szerint a lőszer „olyan képességet kínál, amely a mai napig a dandár vagy a hadosztály számára volt elérhető, és mi most zászlóalj szintre emeljük”.
A Védelmi Minisztérium fegyver- és technológiai infrastruktúra-fejlesztési igazgatásának vezetője, Janiv Rotem szerint az aknavetőt tíz éve fejlesztik.
Nemzetközi szinten úttörőnek minősítve azt mondta, hogy az aknavető lövedék olyan pontosságot kínál a gyalogos egységeknek, amely korábban csak rakéták és légifegyverek által volt elérhető.
„A Vasfullánk célja, hogy pontos lövést nyújtson a nyílt terepen és a zsúfolt városi területeken, miközben csökkenti a harcokban nem résztvevők sérülésének járulékos kárait” – áll a közleményben.
Az Elbit honlapja szerint a Vasfullánk hatótávolsága 1-12 kilométer (az indítótól függően), és pontossága 10 méteren belüli.
[…] A hadsereg felvételeket osztott meg, amelyeken a Maglan-erők a Vasfullánk irányított aknavető lövedéket vetették be a Hamász egyik rakétavetője ellen a múlt héten […]
[…] lévő Maglan elit egységről, amely Spike rakétákat és a harci bevetésen először, Vasfullánk irányított aknavetőket […]
[…] lévő Maglan elit egységről, amely Spike rakétákat és a harci bevetésen először, Vasfullánk irányított aknavetőket […]
[…] ki Libanonból a határ menti területekre. Drónnal csapást mértek a kilövőkre. Továbbá a Vasfullánk aknavető munícióval célba vettek még egy […]
[…] ki Libanonból a határ menti területekre. Drónnal csapást mértek a kilövőkre. Továbbá a Vasfullánk aknavető munícióval célba vettek még egy […]