Reggeli gyors – Bennett: miért várt a miniszterelnök eddig a beérkező utasok tesztelésével?

0
Naftali Bennett az AJC Global Forum-on 2017-ben fotó: youtube screenshot

ujkelet.live

A Jamina elnöke és a Likud kormány volt védelmi minisztere, Naftali Bennett a szombat kimenetele után a miniszterelnököt bírálva, hangsúlyozta a reptérre érkező utasok tesztelésének fontosságát különös tekintettel az országban már több esetben is kimutatott úgynevezett brit és dél-afrikai mutáció megjelenése miatt.

Kár, hogy napi 50 haláleset kellett ahhoz, hogy meghozzunk egy egyszerű döntést, amelyet már régóta meg kellett volna tenni – a bejövő utasok tesztelését. Szörnyű ostobaság. A Ben Gurion reptér felülvizsgálatának elmulasztása a Netanjahu-kormány hibája, melynek következtében a koronavírus és különböző mutációi jutottak be az országba.

A Likud volt kéviselője, Jifat Sasa-Biton hozzátette:

A koronavírus bizottság elnökeként hónapokon át figyelmeztettem a Ben Gurion repülőtér felülvizsgálatára és az Izraelbe érkezők tesztelésének fontosságára, de senki sem tett lépéseket. Abszurd az utasokat akkor tesztelni, amikor elhagyják az országot és nem akkor, amikor visszatérnek, ideértve a vörös országokat. A repülőtér rendelkezik a megfelelő eszközökkel az országba belépők tesztelésére, melynek mellőzése az állam gyalázatos kudarcát jelenti.

Askelonban tavaly ősszel rekord mennyiségű, 793 új lakást értékesítettek

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly év szeptember és november közötti időszakban Askelonban rekordnak számító 793 új otthont került eladásra, ami 2,6% -os növekedést jelent a megelőző június-augusztushoz képest. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az értékesítések nagy része az úgynevezett támogatott vevői ár programnak köszönhetően történt.

Az értékesítési lista második helyezettje Tel Aviv, 563 új lakás eladásával, ami viszont 3,3% -os visszaesést jelent a megelőző három hónaphoz képest, majd Rison LeZion (552) Bet Semes, Ramla, Haris és Jeruzsálem következik a listán.

A jól telesítő városokhoz képest ország más területein viszont jóval alacsonyabb számú lakást értékesítettek, mint például Haderán vagy a Tel Aviv külvárosának számító Holon, mindössze 157 lakást adtak el.

Összességében a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly év szeptember és november között országszerte 11 360 új lakást értékesítettek, ami 7,3%-os növekedést jelent a közvetlenül a tavalyi koronavírus-járvány kitörése utáni június-augusztusi időszakokhoz képest.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .