Biden találkozója Golda Meirrel és az a bizonyos titkos izraeli „fegyver”

10

ujkelet.live

1973-ban, mint 30 éves friss szenátor, Joe Biden első tengerentúli útján Izraelbe látogatott, röviddel a jom kippuri háború előtt, és találkozott Golda Meir akkori izraeli miniszterelnökkel.

Biden elmondása szerint a szüntelenül dohányzó Meir, a találkozón – melyet Biden később mint „életem egyik legfontosabb találkozójá”-nak nevezett -. részletezte az Izraelt fenyegető regionális biztonsági fenyegetéseket.

Negyvenhét évvel később, és csak néhány héttel azelőtt, hogy sor kerülne a 2020-as amerikai elnökválasztásra Donald Trump amerikai elnök és Joe Biden demokrata elnökjelölt között, Nadav Ejál, a 13-as csatorna újságírója új részleteket árult el a találkozóról, korábban soha nem látott izraeli kormányzati dokumentumok jóvoltából.

A találkozóról egy jelenlévő izraeli vezető tisztviselő készített titkosított feljegyzést, aki szerint Biden azt mondta Meirnek, hogy Izraelbe érkezését megelőzően Kairóban járt, és az ottani megbeszélések során a tisztviselők biztosították róla, hogy elfogadják „Izrael katonai fölényét”.

Biden továbbá figyelmeztetett, hogy Izrael cselekedetei a hatnapos háború alatt elfoglalt területeken, beleértve Ciszjordániát [Júdea és Szamária] és a Gázai övezetet, „lopakodó annektáláshoz” vezetnek.

Mivel úgy vélte, hogy Izrael katonailag domináns a régióban, azt javasolta, hogy a zsidó állam kezdeményezhetné az első lépést a békéért egyoldalú kivonulás útján az olyan területekről, amelyeknek nincs stratégiai jelentősége. (Ahogy azt Nadav Ejál megjegyzi, Izrael csak 2005-ben ment bele ilyenbe, amikor Ariel Saron miniszterelnökként Izrael kivonulását kezdeményezte a Gázai övezetből.)

A tisztviselő szerint Biden kritizálta a Nixon-kormányt, amiért hagyja magát Izrael által vonszolni, és panaszkodott, hogy lehetetlen valódi vitát folytatni a Szenátusban a Közel-Keletről, mivel a szenátorok attól félnek, hogy népszerűtlen dolgok hangozhatnak el, amelyek a zsidó választóknak nem fog tetszeni.

Meir elutasította Biden egyoldalú lépésekre való felhívását, beszédbe kezdve a térségről és annak problémáiról.

A tisztviselő a dokumentum aljára hozzáfűzte a fiatal szenátorral kapcsolatos személyes benyomásait, mondván, hogy Biden nagy tisztelettel viselkedett az izraeli vezetővel, és többször elmondta, hogy tanulni jött. „És mégis beszéd közben tüzességet mutatott és olyan észrevételeket tett, amelyek a diplomáciai tapasztalatok hiányát jelezték.”

Biden gyakran felidézi az 1973-as találkozóját Meirrel, amikor zsidó vagy Izraellel kapcsolatos eseményeken szólal fel, mint 2015-ben az izraeli nagykövetség függetlenség napi ünnepségén.

Biden bejárta Izraelt és az általa megtartott területeket mintegy 40 nappal a háború október 6-i kitörése előtt. Majd leült a kijevben született de Amerikában felnőtt izraeli miniszterelnökkel, aki különféle térképeket mutatott neki és pontosan elmagyarázta, hogy Izrael helyzete, a katonai feszültségek fokozódásával, miért borzasztó. Bident lenyűgözte az izraeli vezető, de a találkozót nyomasztónak írta le. Ezután Meir megkérte Bident, hogy álljanak össze egy fotóra.

„Azt mondta: ‘Szenátor, nagyon gondterheltnek tűnsz'”- emlékezett vissza Biden. „Azt mondtam: ‘Nos, Istenem, miniszterelnök asszony!’ – és felé fordultam. Azt mondtam: ‘A kép, amit Ön lefest.’ Mire ő azt mondta: ‘Ó, ne aggódj. Nekünk van’ – és én azt gondoltam, hogy ezt csak nekem mondja. Azt mondta: ‘Nekünk van egy titkos fegyverünk az arabokkal folytatott konfliktusunkban: Láthatod, nekünk nincs hova mennünk'”.

Megosztás

10 Kommentek

  1. […] Golda Meir volt miniszterelnök készen állt egy palesztin állam létrehozására Júdea és Szamáriában, három évvel azután, hogy Izrael felszabadította a területet az 1967-es hatnapos háborúban – derül ki az Izraeli Állami Levéltár által júliusban közzétett dokumentumból, melyről a Haaretz hírportál számolt be. […]

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .