Szenes Anikó emlékére

Szerző és a vers fordítója: Moshe Golan

A napokban, pontosabban július 17-én, emlékezünk Szenes Anikóra 99-ik születésnapja alkalmából. Tulajdonképpen nem kellene évforduló, hogy említést tegyünk róla, hiszen személyisége egybeforrt a zsidó nép föltámadásával a világégés ellenére és Izrael Állam megalapításával. Mint ilyen, emlékét ápoljuk szívünkbe zárva nap mint nap. A 23 évesen mártírhalált halt fiatal magyar-zsidó, erec-jiszráéli ejtőernyős-küldött és ígéretes irodalmár, tragikus és önfeláldozó sorsával az újkori zsidó történelem különleges szimbólumává és példaképévé vált. Meghatározó hatása van a jelen és jövő nemzedékekre.

Szenes Anna (Anikó, Hanna) emlékének felidézésére az alábbiakban hozom előbb egy másik ejtőernyős, aki szintén behatolt magyar területre, Joél Pálgi (eredeti neve Nussbächer Emil) kifejező visszaemlékezését. Írása Anikó világszemléletét, bátorságát, eltökéltségét és meggyőző öntudatossággal átitatott szavait illetően nem szorítkozik kommentárra. Megemlékező soraimat folytatom Anikó egyik legemblematikusabb versének új fordításával.

Joél Pálgi …és jött a fergeteg című könyvében (héberből fordította Diamant Elemér) a következőképpen idézi Anikót horvátországi, 1944 május eleji találkozásuk alkalmából folytatatott beszélgetésük alapján:

[…] azt érzem, hogy erre az utolsó zsidóságra ugyanaz a sors vár, mint a többi zsidó közösségre. És nekünk kötelességünk tenni valamit értük, anélkül, hogy azt néznénk, mit hoz majd a jövő. […] Nem az anyám miatt vagyok türelmetlen. Természetes, hogy elfog a reszketés, ha rá gondolok. Félek, hogy a sorsára gondoljak. De mi lesz, ha nem jutunk el, vagy későn érkezünk oda? Vajon csak hozzánk közelálló emberek megmentése a feladatunk? Nem, nem! Mi az egész nép jövőjéért küzdünk. Ha sikerül Hitlernek teljesen kiirtania Európa zsidóit, akkor többé nincs jövőnk az országban, A Jisuv el fog sorvadni az alija és az építőmunka lendülete nélkül. Ha most nem építjük fel hazánkat, további kétezer évig kell majd várnunk, amíg új cháluci erő támad a népben, amíg újrakezdhetünk, újra megkísérelhetjük, — hacsak a nép fenn tud maradni a szétszóratásban és nem fogják kiirtani. Nem tudom, mivel érdemeltem ki a sorstól, hogy erre a küldetésre jelölt ki. De számomra világos, hogy ha már elindultam ezen az úton, nem fordulhatok vissza többé. Vigyázzak az életemre — minek, kiért? Bűn volna, ha nem teljesítenénk a feladatunkat, ahogy kell.

A Boldog, illetve Áldott gyufaszál címen közismert, eredetileg héberül költött vers több filmnek, színdarabnak, könyvnek kölcsönzött ihletet és egyben címet. A vers eredeti héber kézirata fennmaradt. Címe nincs. Főleg a négy soros vers sorai kezdőszavának, az ÁSRÉJ szó idegen, nem csak magyar fordítása okozta, hogy nem tudtam megbékélni a vers előző fordításaival. Mivel az emlékezést Anikóra nem szeretném etimológiai fejtegetésekkel vásítani, összefogó megjegyzéseimet az alábbi lábjegyzetbe helyeztem.[1]

Amint a kéziratban látható, a verset Anikó 1944. május 2-án költötte Sredice nevű helységben (teljes neve Sredice Gronje [Felső Szredicse]). E helység, tulajdonképpen tanya, pontosítása csak az akkori napok gyakori meneküléseinek (az usztasa és német partizánvadászoktól), bolyongásainak (megfelelő átkelőhely keresés a Dráván Magyarországba) kusza útvonalai tanulmányozásával érhető el, mert a tágabb környéken több hasonló nevű (pl. Središće ….) település létezik. Mielőtt június 7-én Anikó elindult a magyar határ felé, a verset átadta Reuvén Dáfninak, a rangidős csoportvezetőnek, megkérve, hogy továbbítsa a verset a Szdot-Jám kibuc tagjainak, ha nem térne vissza. Dáfni, háború utáni elbeszélése alapján, előbb fölhördült a versen és eldobta, mert nem találta illőnek Anikó irodalmiaskodását az életveszéllyel telített helyzethez. Órákkal később, lelkiismeret furdalása következtében megkereste a bozótban fennakadt papírlapot.

1944 szeptemberében, miután Anikó letartóztatása tudomásra jutott, Dáfni átadta a verset a romániai küldetésből visszatérő Árje Fichmann-Orni ejtőernyősnek. Ő jutatta el Szdot-Jámba, ahol a Hanna Szenes emlékházban őrzik. A vers rövid idő múlva széles terjesztésre került. Megzenésítették, és emblematikussága az izraeli függetlenségi mozgalom egyik himnuszává tette. Tükröződésének tanúságát Avigdor Háméiri szavai jellemzik, miközben színdarabját Anikóról írta: Először érzem, hogy nem egy irodalmi művet tolmácsolok, hanem egy embert.

Íme a vers kézírásos eredetije és fordítása:

Üdvözölt az égő gyufaszál, mely lángokat lobbant,
Üdvözölt a láng, mely szívrejtekekben tüzet szít,
Üdvözölt a dicsően leálló szív,
Üdvözölt az égő gyufaszál, mely lángokat lobbant.

[1] Ugyan az ÁSRÉJ és az ÓSER (héberül boldogság) szavaknak egyazon szótöve van, de értelmezésük nem azonos. Az előbbi többes számban birtokos személyjellel ragozott, az utóbbinak többes száma nem létezik a héber nyelvben. Az ÁSRÉJ egy lelkiállapotra vonatkozik, amely általános jóérzést, megelégedettséget, boldogságot, áldottságot, a Mindenható által viselt gondviselést, stb. fejez ki. Mindennek az elérését kívánjuk más(ok)nak az ÁSRÉJ kifejezés által. A héber nyelvben összevont szóformaként használjuk. A ragozásban az alany(ok)at névmással helyettesítjük, vagyis egyes vagy többes számú formákat is magukba foglaljuk. Mindebből eredően az ÁSRÉJ és ÓSER szavaknak különböző értelmük van.

Az előző fordításokban az értelemeltérés miatt az ÁSRÉJ csupán boldogságra, illetve áldottságra szorítkozott. Sőt, pontatlan görög és latin bibliafordítások nyomán a magyar-zsidó, magyar nyelvű szakrális szövegekbe az ÁSRÉJ hagyományosan begyökeredzett, mint boldog.

A Héber Nyelvakadémia értelmezése szerint az ÁSRÉJ jókívánságokat jelent, amely mellesleg, 38-szor fordul elő a héber Bibliában (Tánákh-ban).

Tehát az ÁSRÉJ egyértelmű a jókívánságokat tolmácsoló üdvözlettel (célja nem fedi a keresztény angyali üdvözletet), melynek alanya(i) az üdvözölt(ek).

Végtére, az ÁSRÉJ kulcsszó helytelen értelmezése megvonta a vers bensőségesebb sugalmazását és ezért is ajánlom az olvasó figyelmébe fordításomat.