A Legfelsőbb Bíróság vezetője vizsgálatot rendelt el a bíró ellen, aki kigúnyolta a rákos betegeket Mentosszal kezelő rabbit

1
Eliezer Berland rabbi. Legfelsőbb Bíróság Jeruzsálem, 2016. Fotó: Flash90

ujkelet.live

Eszter Hajut, a Legfelsőbb Bíróság elnöke vizsgálatot rendelt el egy bíró ellen, mert kigúnyolt egy korábban szexuális bűncselekmények miatt börtöntre ítélt rabbit, aki a gyanú szerint több millió sékelt csalt ki halálos betegségben szenvedőktől, áldásokért és a “csoda piruláiért”.

A Jeruzsálemi Büntetőbíróság csütörtökön nyolc nappal meghosszabbította Eliezer Berland fogva tartását, akit nagy volumenű csalások miatt tartóztattak le, többek közt nagy összegű készpénzért csodával határos felépülést ígért híveinek.

Sharon Lary-Bavly bíró határozatában azt írta, hogy Berland „cinikusan kihasználta” állítólagos áldozatait, többek között azáltal, hogy „Mentoszt adott a betegeknek gyógyszernek álcázva”.

Lary-Bavly bíró a csütörtöki meghallgatáson megkérdezte Berland ügyvédjétől, Amit Hadadtól, aki Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök védelmi csapatának is tagja az ellene folyó korrupciós ügyekben, hogy cukorka adása gyógyszerként nem számít-e csalásnak.

„A gyógymód, amit ő [Berland] ad, mélyen spirituális jellegű és nem az anyagi világból való. Tényleg van valaki, aki úgy gondolja, hogy egészségügyi startupot indított és sikert ért el ott, ahol a világ minden orvosa nem?… Nem az számít, hogy Mentos vagy Tic Tac, az áldása a gyógyszer. Anyagi eszközöket használva ad áldást, tehát nem számít, hogy ez Mentos vagy Tic Tac, ez a gyógymód. Ha hiszel az áldásokban, akkor hiszel a gyógymódban, ha nem, akkor nem. ”

Az őrizetben tartás ellen Hadad ügyfele rossz egészségi állapotát hozta fel, mire a bíró azt válaszolta: „Adjanak neki Mentoszt.”

A 82 éves Berland szerdán stent-beültetésen esett át. Ágyhoz bilincselték, amíg a jeruzsálemi Saare Zedek Orvosi Központban tartózkodott. Közvetlenül az eljárás után a börtönszolgálat egészségügyi központjába vitték az Ajalon börtönben.

Múlt vasárnap a letartóztatási razzia során több tucat doboz port és tablettákat találtak Berland otthonában, amiket „csoda gyógyszer”-ként adott a betegeknek. A kezdeti laboratóriumi vizsgálatok során kiderült, hogy ezek vény nélküli fájdalomcsillapítók és cukorkák voltak, köztük Mentos.

Berlandot Jeruzsálem Mea Searim negyedében tartóztatták le feleségével és az ultra-ortodox Suvu Banim szekta többi vezető tagjával együt.

A rendőrség szerint Berlandot és társait „emberek százainak és családtagjaiknak, akik valószínűleg a legsötétebb óráikban voltak, cinikus és kegyetlen kizsákmányolásával gyanúsítják, miközben azt követelték tőlük, hogy fizessenek a rabbinak több tízezer sékelt az áldásaiért.”

Ezenkívül a rendőrség leleplezte a több száz millió sékelre rúgó különféle pénzmosási, adócsalási és egyéb adóügyi bűncselekmények végrehajtására létrehozott infrastruktúrát.

Berland számos támogatója kénytelen volt kölcsönt felvenni, hogy ki tudják fizetni a “kezelést.” Egyes esetekben a haldokló betegek a rabbi ígéretének ellenére meghaltak. Ezen túlmenően, miután a betegek elhunytak, Berland azt mondta családtagjaiknak, hogy szeretteik nem haltak meg, és erőre kaphatnak, ha a család több pénzt ad neki. Miután megkapta a pénzt, és kiderült, hogy a beteg valóban halott, Berland extra fizetést követelt, hogy az elhunyt elsőként támadjon fel, amikor a halottak feltámadnak.

A rendőrség nyomozás indított Berland ellen, miután kiderült, azt mondta egy rákos betegnek, hogy orvosi kezelés helyett inkább fizessen pénzt neki, és élni fog. Az áldozat halála után az anyja feljelentést tett ellene a rendőrségen, emberöléssel vádolva.

Berland 2013-ban elmenekült Izraelből, amikor kiderült, hogy szexuálisan bántalmazta több női követőjét.

Miután három évig elkerülte a letartóztatást különböző országokban meghúzva magát, Berlandot 2016 novemberében egy vádalku részeként 18 hónap börtönbüntetésre ítélték két rendbeli szeméremsértésért és egy bántalmazási ügy miatt. Öt hónappal később azonban szabadlábra helyezték (a büntetésből levonták az eljárás alatt leült 7 hónapot), részben rossz egészségi állapota miatt.

Szabadulása után folytatta tevékenységét, mint a közösség vezetője.

A 13-as csatorna „HaMakor” műsora tavaly részletesen beszámolt arról, hogyan vette rá Berland Nurit Ben Moshe lányát, hogy mondjon le a rákkezelésről és helyette fizessen neki több ezer sékelt azért, hogy imádkozzon a felgyógyulásáért.

Az utasításai között szerepelt egy egyszerű étrend betartása, beleértve a kizárólag narancssárga zöldségekből készült leveseket is, ami a riport szerint jelentősen negatív hatással volt egészségére.

Ben Moshe intenzív erőfeszítéseit követően Berland végül megengedte neki, hogy a lánya orvosi segítséget kérjen, de addigra a rák már annyira előrehaladott volt, hogy nem tudták megmenteni.

Az oknyomozó riport rejtett kamerafelvételeket is tartalmazott, köztük Ben Mosheról, ahogy több ezer sékelt ad Berlandnak, hogy imádkozzon a lányáért.

2019 januárjában a 12-es csatorna riportja szerint Berland azt mondta a követőinek, hogy újjáéleszti az agyhalottnak nyilvánított embereket, ha a családtagok körülbelül 20000 sékelt (1,8 millió Ft) fizetnek neki.

Berlandot, a korábbi börtönből való szabadon bocsátását követően meglátogatta Jáákov Litzman (akkoriban) egészségügyi miniszterhelyettes. Egy a közelmúltban napvilágra került egy felvétel szerint, Litzman tavaly ősszel, a jeruzsálemi önkormányzati választásokat megelőzően egy politikai megállapodásról tárgyalt Berland egyik emberével.

1 komment

  1. Ilyen embert mint ez a rabbi életfogytig kellene elzárni és nem védeni! Aki ilyenre képes az mindenre képes,ö nem Isten szolgája ha nem a mammoné!

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..