Hároméves felújítást követően megnyílt az alexandriai zsinagóga

1
A felújított Eliyahu Hanavi zsinagóga 2020. januar 10. fotó: Khaled DESOUKI / AFP

ujkelet.live

Egyiptom pénteken megnyitott egy újonnan felújított 14. századi zsinagógát Alexandriában, az ország gazdag kulturális örökségének népszerűsítésére irányuló erőfeszítések részeként.

Az Eliyahu Hanavi zsinagóga, mely a Közel-Kelet egyik legnagyobbja, felújítási munkálatait 2017-ben indították el, miután a tető és a lépcső 2016-ban összeomlott. A renoválás körülbelül 4 millió dollárba került a kormánynak.

Körülbelül két évre rá Abdel Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök utasította az ország régiségügyi minisztériumát, hogy kezelje prioritásként az egyiptomi zsidók és kopt keresztények imahelyeinek megőrzését.

A régiségügyi minisztérium decemberi nyilatkozata szerint a felújítások magukban foglalták a zsinagóga szerkezeti megerősítését, főhomlokzatának, faldekorációinak, bronzból és fából készült tárgyainak restaurálását, valamint biztonsági és világítási rendszerének fejlesztését.

Az eredeti épület egészen 1354-re nyúlik vissza, de a jelenlegi ugyanazon a helyen épült 1850-ben, miután a zsinagógában súlyos károk keletkeztek Bonaparte Napóleon egyiptomi inváziója során 1798-ban.

A körülbelül 700 imádkozó befogadására alkalmas épület a nagyobb a városban megmaradt két zsinagóga közül.

Alexandria egykor körülbelül 30 000 – 40 000 zsidónak otthont adott, de az egyiptomi zsidó állampolgárok többségét az 1950-es években elűzték, amikor Kairó összecsapott a frissen létrehozott Izraellel.

A zsinagógát biztonsági okokból 2012-ben az Őszi Nagyünnepekre bezárták a Hoszni Mubárak 30 éven át tartó elnökségét megbuktató 2011-es forradalom után.

„Esz-Szíszi elnök nélkül sohsem tették volna meg. Sok minden megváltozott, mióta átvette az irányítást,” nyilatkozta Yolande Mizrahi, egy Alexandriában született és nevelkedett hetvenes éveiben járó zsidó nő az AFP-nek.

„Ez az egyiptomi zsidók elismerése, akiket hatvan éve elhanyagolnak,” mondta a ceremónia alatt a könnyeivel küszködő Magda Haroun, a kairói zsidó közösség egyik vezetője az AFP-nek. „Ez annak elismerése, hogy mindig is itt voltunk, és sok mindenhez hozzájárultunk, mint bármely más egyiptomi.”

Egyiptom és Izrael 1979-ben békeszerződést kötött, és azóta hivatalos diplomáciai kapcsolatokat tart fenn. A egyiptomi közvélemény szonban többnyire ellenséges maradt a zsidó állammal szemben.

Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .