A belügyminiszter elvenné a tartózkodási engedélyét és deportálná a BDS-alapító Omar Barghoutit Izraelből

1
Arije Deri belügyminiszter, a Sasz vezetője fotó: youtube screenshot

ujkelet.live

Arije Deri belügyminiszter vasárnap Twitteren bejelentette, hogy utasította a Népesség- és Bevándorlási Hatóságot, hogy készítsen jogi véleményt a Bojkott, Elszigetelés és Szankciók (BDS) alapítója, Omar Barghouti kitoloncolására.

Barghoutinak állandó izraeli tartózkodási engedélye van, mivel feleségül vett egy arab izraeli nőt, akivel Akkón él.

„Gyors intézkedéseket tervezek annak érdekében, hogy megfosszam Omar Barghouti izraeli tartózkodási státuszától,” írta Deri Twitteren a lépést bejelentő nyilatkozatában. „Egy olyan emberről van szó, aki mindent megtesz, hogy ártson az országnak, ezért nem élvezheti a jogot, hogy Izraelben tartózkodjon.”

A belügyminisztérium szerint Bargouti kitoloncolásának szorgalmazása azt követően merült fel, hogy Dina Zilber főügyész helyettes közölte, hogy a belügyminiszternek jogában áll bevonni a BDS-alapító tartózkodási státuszát.

Egy 2018-as izraeli tartókodásra vonatkozó törvénymódosítás, ami a bizalommal való visszaélést jelentős bűncselekménnyé emeli, lehetővé teszi a belügyminiszter számára, hogy elvegye a magánszemélyek tartózkodási státuszát. A törvény szerint Izrael bojkottálása ilyen bűncselekménynek minősülhet.

Izrael az elmúlt évek során az utazási dokumentumai meghosszabbításának megtagadásával többször megakadályozta, hogy Barghouti elhagyja az országot. Barghouti nem rendelkezik teljes jogú állampolgársággal.

Deri bejelentésére Ayman Odeh, az Egyesült Lista elnöke a következőt nyilatkozta: „Csak egy dolgot mondok Deri miniszternek: Nem mi [arab izraeliek] jöttünk Izrael Államba. Izrael Állam jött hozzánk. Ki vagy te, hogy megtagadod ennek az itt született embernek vagy bármely más polgárnak a tartózkodását?”

„A tartózkodás vagy az állampolgárság megtagadása antidemokratikus cselekedet. Ma Barghouti, holnap bárki más sorra kerülhet, aki nem ért egyet az izraeli kormánnyal, annak megszállási politikájával és a zsidó felsőbbrendűségi törvényekkel. Megvédjük jogainkat minden rendelkezésünkre álló eszközzel.”

1 komment

  1. Hülye ez az bevándorolt arab. Izrael mint zsidó Állam már 3000 éve létezik!
    Amikor még nem is volt muszlim vallás!Mivel azt csak 621-ben írta meg Mohamed!
    Vagyis a muszlimok 1400 évvel ezelőtt még nem is léteztek!
    Az arabok vándoroltak be Izraelbe és nem fordítva!
    És ha sokat ugrának,mehetnek vissza is,ahonnan jöttek:A létező 22 arab álla bármelyikébe! Vagy az 57 muszlim államba.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..