Katonai felszerelések becsempészése került megakadályozásra a gázai határnál

1
Az Erez-határátkelőn lefoglalt kettős felhasználású áruk 2019. május 16. Fotó: COGAT

ujkelet.live

Izrael csütörtökön közölte, előző nap megakadályozta 172 katonai felszerelést tartalmazó postai küldemény becsempészését a Gázai övezetbe az Erez-átkelőn keresztül.

A Védelmi Minisztérium Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) részlege szerint, mely Izrael katonai összekötőjeként funkcionál a palesztinokkal, 250 postai csomag érkezett Izraelből Gázába. Szerdán a kereszteződésnél állomásozó egyik tisztviselő 172 olyan csomagot azonosított, mely „kettős felhasználású” azaz polgári és katonai célokra is használható eszközöket tartalmazott, és elkobozta őket.

Izrael szigorú korlátozást vetett ki az elmúlt évek során a Gázába beengedett kettős felhasználású árukra.

„Nagyon komolyan vesszük a polgári postai küldeményeken keresztüli kísérleteket, hogy olyan kettős felhasználású termékek kerüljenek kiszállításra, amelyek károsíthatják Izrael Állam és polgárai biztonságát,” mondta Ijád Szarhan ezredes, a gázai ügyekkel foglalkozó Koordinációs és Kapcsolattartó Igazgatás vezetője. „Transzfertisztviselőink, a Védelmi Minisztérium és az Izraeli Postai Hatóság határokat ellenörző szervével együtt, éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy megakadályozzák az ilyen típusú csempészetet, és megakadályozzák a harcra és terrorra használt berendezések beengedését.”

A lefoglalt eszközök között drónok, digitális mikroszkópok, távcsövek, zseblámpák és pisztolytáskák, tábori távbeszélők, rejtett kamerák, kommunikációs felszerelések, búvárlámpák és katonai csizmák voltak.

A Világbank április jelentése szerint 118 árucikket minősít Izrael kettős felhasználásúnak Gázára vonatkoztatva (beleértve különböző vegyi anyagokot, fúróberendezéseket és síléceket), 56-ot pedig Júdea és Szamária Palesztin Hatóság irányította területeire.

Múlt hónapban a Gázai övezet uraló Hamász terrorszervezet egyik vezető tisztviselője azt állította, hogy Izrael feloldotta a korlátozást számos kettős felhasználású árura a gázai terrorista csoportokkal kötött tűzszüneti megállapodás részeként.

Megosztás

1 komment

  1. magyarul a cím így kb. szólna: katonai felszerelések becsempészését akadályozták meg a gázai határnál. de még így is pontatlan és zavaros, viszont magyarul van. bocs a javításért.

Leave a Reply to Beáta MarkóCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .