
ujkelet.live
Izrael jövő hónapban vendégül látja a visegrádi országok vezetőit, ezzel új szintre emelve a felek közötti kapcsolatokat.
A jeruzsálemi csúcstalálkozó lesz az első alkalom, hogy az 1991-ben alapított konzorcium Európán kívül találkozik.
A külügyminisztérium hétfőn kiadott ütemterve szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, Andrej Babis cseh miniszterelnök és Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök február 18-19-én fog Jeruzsálemben ülésezni.
A fővárosban rendezett csúcstalálkozó valószínűleg arra fog összpontosítani, hogyan tudna a 4 ország segíteni az EU Izraellel szemben alkalmazott igazságtalan politikája elleni harcban.
Benjamin Netanjahu minisztereknök 2017 júliusában budapesti látogatása során hívta meg a 4 vezetőt Jeruzsálembe.
A soron következő találkozó részleteit Netanjahu Brazíliában vitatta meg Orbánnal január 1-jén. A megbeszélést követően Netanjahu Twitteren elismerését fejezte ki Budapest „erős támogatása iránt a nemzetközi fórumokon Európában.”
Orbán tavaly júliusban járt Izraelben, míg Morawieckinek ez lesz az első látogatása a lengyel holokauszt-törvény elfogadása óta, amely bűncselekménynek nyilvánította a náci Németország Lengyelországban elkövetett bűneinek áthárítását a lengyel államra vagy népre.
A magyar gyökerekkel rendelkező Jáir Lapid a Jes Átid párt vezetője Twitteren kritizálta Netanjahut a találkozó megszervezése miatt, mondván, a meghívott vezetők egyike – Morawiecki – elfogadott egy törvényt, “amely bemocskolja a holokauszt áldozatainak emlékét”, míg egy másik – Orbán – antiszemita tartalmú kampányt folytatott, utalva Orbán Viktor, Soros György elleni hadjáratára. “Ezzel elvész minden nemzeti büszkeség továbbá kárt okoz nekünk a nemzetközi színtéren. A miniszterelnöknek le kell küzdenie a kampányfotók iránti vágyát és törölnie kell [a gyűlést].”
[…] ujkelet.live […]
Lapidnak igaza van !
Bárhogy is nézzük, ezek az országok elősegítették a holokauszt végrehajtását! Igaza van Lapidnak, nem kellene ide csábítani ezeket a vezetőket. A csúti Izraellel is kettős játékot játszik, csodálom, hogy Netanjahu – vagy a tanácsadói – nem veszik ezt észre!!!!! Továbbá a V4-ek elkülönülést akarnak az EU-tól, ami a brexithez hasonló kínódást, és anyagi-erkölcsi nehézségeket hozna az országokra. Hiívjon meg Netanjahu EU-s vendégeket IS a találkozóra, ezzel enyhítheti a találkozó következményeit.
Persze a V4-eknek ez nem fog tetszeni, de ez a legtöbb, amit tehetnek ellene!!!!!!!!!!!!!!!!!
Lapidnak igaza van !