Az UNIFIL elismerte, hogy a cementtel eltömített kafr kilai alagút átnyúlt Izraelbe

1
2018. december 27. Fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Az Egyesült Nemzetek békefenntartó erői az izraeli-libanoni határon (UNIFIL) szombaton megerősítették, hogy az izraeli hadsereg által két nappal korábban eltömített és megsemmisített alagút átnyúlt a zsidó állam területére, ezzel megszegve az 1701 sz. határozatot, mely véget vetett a 2006-os második libanoni háborúnak.

Ez volt a harmadik alagút, amelyről az UNIFIL megállapította, hogy átszelte a nemzetközileg elismert határt, a kék vonalat. Az izraeli hadsereg eddig 5 járatot talált a Hezbollah libanoni terrorszervezet terroralagútjainak felderítésére és elpusztítására indított Északi Pajzs-művelet részeként. Az UNIFIL azonban továbbra sem tudja megerősíteni, hogy a föld alatti járatokat a Hezbollah ásta.

Az Izraeli Védelmi Erők csütörtökön közölte, hogy megsemmisítette a libanoni Kafr Kilából az izraeli Metulla közösség felé átnyúló összes Hezbollah-támadóalagutat.

Az izraeli hadsereg szóvivője, Ronen Manelis dandártábornok azt mondta, a járatokba áthatolhatatlan folyadékot szivattyúztak, ami megakadályozza, hogy a siíta terrorszervet újra használatba vehesse őket.

Az izraeli oldalon lévő nyílásokba beöntött cement kifolyt a libanoni oldalon lévőkből, felfedve, hogy a föld alatti járatot lakóházak és egy gyár között ásták.

Az UNIFIL szombati nyilatkozata szerint a kafr kilai alagút bejárata egy cementgyárban volt.

„A kék vonal menti alagutak utáni vizsgálat során az UNIFIL a libanoni fegyveres erőkkel együtt megtekintette egy régi betongyár épületét Kafr Kila déli részén, miután az UNIFIL észrevette, hogy folyékony cement ömlik ki az épületből a létesítmény területén,” nyilatkozták a békefenntartók.

„A libanoni oldalon kiömlő folyadékot az Izrael Védelmi Erők fecskendezte bele az alagútba a járat izraeli végébe fúrott lyukon keresztül. Az UNIFIL korábban egy független vizsgálatot követően már megerősítette, hogy a járat áthalad a kék vonalon. Ezen megfigyelés alapján az UNIFIL megerősítheti, hogy a kék vonalon áthaladó alagútnak a [faluban] található régi betongyárban van az egyik bejárata.”

Az UNIFIL a libanoni hadsereggel együtt dolgozik a 2006-os tűzszüneti megállapodás megsértésének kezelésén.

Az UNIFIL hozzátette, hogy az izraeli hadsereg szerdán tájékoztatta egy másik műveletről, mely a libanoni Ayta ash Shab falu közelében fekvő alagút megsemmisítésére irányult, de mivel nem jelezték időben a megsemmisítési szándékot az ENSZ erőknek „az UNIFIL nem tudja függetlenül megerősíteni a járat létezését.”

Másnap az „UNIFIL elvégezte a robbantás utáni helyzetértékelést.”

“Az a tény, hogy a Hezbollah civil épületeket használ fel céljaira Dél-Libanon városi területének szívében, az 1701. sz. határozat súlyos megsértését jelzi, továbbá veszélyezteti polgárai életét azzal, hogy élő pajzsként használja őket,”- nyilatkozta Manelis csütörtökön, hozzátéve, hogy az egyik föld alatti járatot egy tyúkól alatt ásták.

A szóvivő szerint a támadóalagutak a Hezbollah “Galilea meghódítása” tervének részét képezték, lehetővé téve a Radwan harcosoknak, hogy behatoljanak Izraelbe, rövid hatótávolságú rakétákat és aknavető gránátokat lőjenek ki, a többi Radwan harcos pedig beszivárogjon a Metulla körüli közösségekbe, elvágja őket a 90-es úttól és megöljön annyi katonát és civilt amennyit csak tud.

A Hezbollah hét évvel ezelőtt hozta létre a Radwan elit egységet azzal a kifejezett céllal, hogy behatoljon Izraelbe és a lehető legnagyobb káoszt és pusztítást okozza.

A szóvivő nem kívánta közölni a Kafr Kilából induló alagutak, illetve a megsemmisítés alatt álló járatok pontos számát.

A hadsereg tájékoztatta az ENSZ békefenntartó erőit (UNIFIL) illetve a releváns hatóságokat az alagútról, továbbá a libanoni kormányt tette felelőssé a második libanoni háborút lezáró 1701-es sz. ENSZ-határozat súlyos megsértéséért.

A műveletben részt vevő egyik vezető tisztviselő hétfőn azt mondta, hogy mivel mindegyik alagút egyedi karakterrel bír, a megsemmisítési módjuk az útvonaluktól illetve a talajttól függ, amibe vájták őket.

“Ha egy alagút megsemmisítése egy ház felrobbanását vonja maga után a másik oldalon, és ez a legjobb módszer a járat megsemmisítéséhez, akkor ezt a módszert fogjuk választani.”

A Gázai övezet terrorszervezetei által ásott alagutakkal ellentétben a libanoni határon talált járatok mindegyike különböző jellemzőkkel bír, egyeseket betonelemekkel erősítettek meg, míg másokat sziklába vájtak.

“Az egyik alagút hasonlított egy Hamász által építetthez az útvonala miatt, de a többi ötcsillagos volt… szellőző és áram is volt bennük, ilyenekről a Hamász csak álmodhat,” mondta a tiszt.

Miközben az Északi-Pajzs a 25. napba lépett szombaton, az izraeli hadsereg hangsúlyozta, hogy a dél-libanoni falvakból izraeli területre átnyúló föld alatti járatok feltárása és megsemmisítése a terv szerint tovább folytatódik.

Megosztás

1 komment

  1. Van még megtalálni való alagút. Nagyon gyűlölik a zsidókat, különösen a feltárások miatt……………

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .