Háború vagy háború?

2
Katonai helikopter a beersevai Szoroka Orvosi Központnál. Forrás: Twitter

Ziva/ujkelet.live

Az úgy kezdődött, mint mindig, hogy az izraeliek relatív nyugodt hétnek néztek elébe. A ramat hasaroni pénteki incidens valamint az éjszaka leple alatt a gázai kerítésen áthatoló terrorista esete, aki aztán felgyújtott egy melegházat, némi árnyékot vetettek az előttünk álló új hétre, de a vérnyomás karbantartását mindenképpen szolgálta helyi viszonylatokban.

A ramat hasaroni zsinagógára kitűzött véres disznófej a helyközi választások második fordulójának következtében kialakult heves vérmérséklet nyomdafestéket nem tűrő járulékainak tudható be. A helyi lakosok aggályai, a haredi polgármesteri vezetéstől való félelmeik megnyilvánulásai azonban legalább annyira nem szalonképesek, mint ugyanezen okokból kifolyólag – csak ellenkező előjellel, Arije Deri, a Sasz pártja nevében tett nyilatkozatai, miszerint mindenkinek Mose Leonra kell szavaznia, hogy ne lehessen világi polgármestere Jeruzsálemnek Berkovics személyében, aki “maga a sátán” és “gondoskodni fog arról, hogy minden haredit besorozzanak katonának.”

Egy szokványosnak nevezhető hét kezdete tehát, akár így is indulhatna.

Benjamin Netanjahu Párizsba indult Macron elnök meghívására, 40 ország vezetőivel egyetemben, akiket a francia elnök az első világháború végét jelentő német kapituláció évfordulójára rendezett ünnepségen látott vendégül a francia fővárosba. Indulófélben, egy újságíró költőinek is nevezhető kérdésére, miszerint átadná-e a stafétát utódjának, Netanjahu azt válaszolta nagyon szívesen, de sajnos nincs kinek.

Netanjahu azt is nyilatkozta ugyanaznap délután, hogy nem lát diplomáciai megoldást a Gázai övezettel kapcsolatban.

Ezt pontosan hogyan értette azt nem lehet tudni, de sokféleképpen értelmezhető nyilatkozata ellenére, nyugodtan utazhatott Párizsba, hiszen a Gázai övezet mellett lakók számára viszonylagos békét biztosított – legalábbis az elmúlt hétvégén, eltekintve a gyújtogató magán akciójától – az a 15 millió dollár katari tőkeinjekció, ami Izrael segítségével jutott át Gázába és a Hamász tisztviselők fizetését szolgálta. Annak ellenére, hogy Izrael és Gáza között nincs diplomáciai kapcsolat és a terroristáknak való pénz eljuttatásában Izrael hivatalosan nem vesz részt, az egyiptomi és katari háttértárgyalásoknak köszönhetően, a 15 millió dollár három darab méretes bőröndben és izraeli közvetítéssel átkerült a Hamászhoz. Az összeg, annak a 90 millió dolláros pénzcsomag előlegének tekinthető, amit Katar az övezetben élő köztisztviselői bérek finanszírozására szánt, mivel Mahmoud Abbász nem hajlandó kifizetni.

Az akció azonkívül, hogy a Palesztin Hatóság a pénzszállító katari küldöttet gengszternek és csempésznek nevezte, úgy tűnik a felek elvárásainak megfelelően zajlott le.  Az elkövetkező napok média eseményeit Netanjahu párizsi útja és a kedden esedékes jeruzsálemi polgármesteri választás második fordulója tette volna érdekessé.

Ehhez képest az éjszakai órában Benjamin Netanjahunak le kellett rövidítenie párizsi útját.

Az izraeliek és ez alól a bennfentes média sem volt kivétel, sokáig csak a Hamász kétes híreiből értesültek arról, hogy egy civil autóban a hadsereg különleges erőinek négy tagja egy biztonsági művelet közben tűzharcba került és megölte a Hamász egyik parancsnokát, az akciónak ezenkívül 7 további halottja is van gázai részről. A katonai cenzor hírzárlatot rendelt el és arra szólított, hogy ne terjesszenek olyan álhíreket, miszerint a Hamász megszerezte mind az akcióban résztvevő civil autót, a felszerelést tovabbá sikerült egy katonát fogságba ejteni.

A meglehetősen szűkszavú katonai jelentésekből annyi derült ki, hogy drónok és a légierő bevetésével sikerült végül kihozni az akcióban résztvevő katonákat.

Négyből egy tisztet holtan, egy másik tisztet pedig közepesen súlyos állapotban.

A Hamász részéről a megtorlás eddig mérsékelt volt, az éjszaka kilőtt 17 rakétából hármat elfogott a Vaskupola.

Az izraeli hadsereg annyit közölt, hogy az akció az izraeli hírszerzés megszokott műveleti tervei szerint történt, amelyet nem szoktak nyilvánosságra hozni.

Ami nyilvánvaló, hogy ezúttal valami váratlan hiba csúszott be és ennek következtében a többi járulékos kárt leszámítva, egy izraeli tiszt életével fizetett.

A kérdésekre a válaszokat várhatóan nem csak a helyi média fogja számon kérni és a hétfői iskolai szünet valamint az Askelon – Szderot közötti vasútlezárás azt jelenti, hogy bár a hadsereg hivatalosan a műveletet lezártnak tekinti, a Hamász részéről az éjszaka kilőtt 17 rakéta korántsem biztos, hogy az eset lezárásának tekinthető.

Talán a 15 milliós csomag és a további 75 millió dollár, beígért katari segély fényében a Hamász hajlandó félre nézni a katonaság szokásos hírszerzési művelete felett vagy minden ellenére háborúba kényszeríti Izraelt.

Tegnap délután Benjamin Netanjahu azt nyilatkozta, hogy a gázai konfliktus diplomáciai úton való megoldása nem lehetséges. Az éjszaka történteket, amit azóta a hadsereg hírszerzési műveletnek írt le, a halott katonát pedig hősnek nyilvánította, a legnagyobb jóindulattal is rosszul sikerült akciónak tekinthető az említett hírszerzési okokból kifolyólag is. A katonaság reggel kiadott hivatalos közleménye cáfolt ugyan minden rémhírt és egyelőre csak a helyi médiában merült fel a kérdés, hogy valójában mi is volt készülőben tegnap éjszaka – szabotázs, emberrablás vagy kivégzés, nem diplomáciai úton? Bármi is a vélt vagy valós magyarázat az ellenzék támadása és a nemzetközi elmarasztalás mindenképpen borítékolható.

2 Kommentek

  1. Persze majd megadjuk magunkat nem? Jo lenne már tényleg nagyon odacsapni nekik mert másból nem értenek.Amúgy szégyelhetné magát az ellenzék hogy inkább veszni hagynák Izraelt a saját mocskos kis vágyaik miatt!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .