Kezdeményezés – rabbik a közúti balestek ellen

    0
    Jiszrael Számet, a lodi kolél rabbija

    Róna Aser/ujkelet.live

    Jiszrael Számet, a lodi kolel rabbija szerint a közösségek rabbijainak néha tudniuk kell az asztalra csapni. Azzal a javaslattal fordulok a „Cohár-rabbitanácshoz, hogy ne lehessen esküvői tanú az, aki közlekedési kihágást követ el.”

    Jiszrael Számet kezdeményezést indított el a helyi közösségen belül és azon kívül is, a közúti balesetek elleni küzdelem keretében. „Mi, a közösségek rabbijai, a tömegek vezetői nem hallgathatunk, amikor teljes családokat törölnek el az utakon. Magunkba kell néznünk… vajon mi magunk mindig betartjuk a közlekedési szabályokat? Vajon mindent megteszünk a balesetek megelőzése érdekében? Ha ezt mindenki lerendezi magával, az az egyik dimenzió… Közösségként azonban – elítélt közlekedési bűnöző ne lehessen esküvői tanú*. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen állásfoglalás mindenkit elgondolkodtatna” – összegezte a rabbi feldúltan, azt amit a közbeszéd részévé kíván tenni. Rabbi Számet már a napokban kezdeményezi a folyamatot, ezzel párhuzamosan a Cohár-rabbitanácshoz fordult támogatásért.

    A lodi rabbi felháborodását, mintegy utolsó csepp a pohárban a Holt tengernél bekövetkezett múltheti halálos kimenetelű tragédiák váltották ki. Néhány egymást követő nap leforgása alatt, először egy nyolctagú család (szülők és hat gyerek) majd ugyanott hat ember halálát okozta a gondatlan közúti közlekedés.

    * A zsidó vallás alapján esküvői tanú csak „kóser zsidó” lehet, azaz feddhetetlen és vallásgyakorló, szombattartó ember. Akit megfosztanak ettől a jogától, arról tulajdonképpen kimondják, hogy nem makulátlan a vallási elkötelezettsége. Vallásos közösségben igen nagy szégyen.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .