Dzsungel

Gideon Peer/ujkelet.live

Én megmondtam…

Persze, könnyű dolgom volt, az izraeli parlament arról híres, hogy különféle törvényeket hoz, az izraeli ember meg arról, hogy nem tartja be azokat. Ha finoman akarnék fogalmazni: elengedi a füle mellett.

Idén eddig 16 ember halt meg elektromos kerékpárok által. Vagy nyeregben ülő, vagy olyan gyalogos, aki rosszkor volt rossz helyen. A tizenhatból négy 16 éven aluli kiskorú. A sebesülteknek, sérülteknek se szeri se száma, róluk nem szól a fáma.

Törvény van arra, hogy csak 16 éven felül lehet használni ezeket a veszélyes járműveket, és azt is törvény írja elő, hogy bukósisakot kell viselni.

Ha már törvényeknél tartunk, az is szabály, hogy kerékpárral, az elektromos meghajtásúval is, a járdán csak az arra kijelölt sávban lehet közlekedni.

Városomban, Raananan egyre inkább veszélyes a járókelők élete, erről, arról, amarról és emerről cikáznak a kerékpárok, az ember nem győzi kapkodni a fejét. Akkor is szabad prédának tekintik a járdát, amikor a számukra fenntartott sáv teljesen üres. Gondolom, máshol sincs ez másképp.

A magam részéről elég sokat forgolódom a városban, de még egyetlen rendőrt, vagy hozzá hasonlót nem láttam, aki a vonatkozó törvények betartásárapróbálta volna felhívni a bringások figyelmét, vagy – horribile dictu – megbüntette volna a szabálytalankodó, mások testi épségét veszélyeztetőket.

Tegnap Tel Avivban volt dolgom, aztán az Ibn Gabirol utcában várakoztam az autóbuszomra. Este volt, sötét, csak az utcai lámpák világítottak.

A járdán a buszmegállótól befelé van a biciklisáv, aztán a tulajdonképpeni járda, amit a régi szép időkben gyalogosok számára találtak fel. Kb. 20 percet kellett várnom, ezalatt az idő alatt többször a halálfélelem környékezett. Mintha dzsungelben lennék. A biciklisták, különösen az elektromosmeghajtásúak nagy sebeséggel húztak el mellettem, és még azok is, akik a sávban próbáltak közlekedni, alkalmasint letértek róla, helyet adva a szemben jövőknek. Egyértelmű – gondolhatták –, hogy a járda az övék, a gyalogosok oldják meg a problémájukat, ők úgy kacsázhatnak, ahogy nekik tetszik.

A helyzetet még súlyosbítja, hogy a legtöbb kerékpáron lámpa sem volt, csengetni egyet sem hallottam. Sötétben, mint tudjuk, minden tehén fekete, de a jóisten óvjon meg bennünket attól, hogy egy ilyen sötét tehénnel összeütközzünk. A tíz kerékpárosból nyolcnak bukósisak sem volt a fején, mondhatnám, ez az ő bajuk, de nem mondom, mert úgy gondolom, kár minden emberért, felnőtért és gyerekért egyaránt.

Az már csak hab a tortán, hogy Tel Avivban sem láttam egyetlen intézkedő rendőrt sem, miközben a rádióban és a televízióban egyre csak azt hallani, hogy tűrhetetlen a helyzet, emberek halnak, sebesülnek meg, valamit tenni kellene.

Én is úgy gondolom, tegyünk valamit. Az jutott eszembe, állítsunk egy rendőrbácsit a sarokra, plajbásszal és jegyzetfüzettel felszerelve. Ott osztogassa a párszáz sékeles raportokat azoknak, akik szabálytalanul közlekednek.

Nem nagy ötlet, tudom, de talán többet ér a jajveszékelésnél.