Izrael próbált kapcsolatba lépni a pilótával a szír gép lelövése előtt

    0
    illusztráció (Izraeli Védelmi Erők)

    ujkelet.live

    Danny Danon Izrael ENSZ-nagykövete kedden azt mondta, hogy Izrael megpróbált kapcsolatba lépni a szíriai harci repülő pilótájával, aki berepült az izraeli légtérbe.

    A Biztonsági Tanács Közel-Keletre fókuszáló havi ülésén Danon azt mondta, az izraeli hadsereg figyelemmel kísérte, ahogy „a gép átlépi a határt…. Próbáltunk kapcsolatba lépni vele párszor, de nem érkezett válasz.”

    Izrael két Patriot rakétával kényszerítette földre a Szuhoj típusú repülőt, mely mintegy 2 kilométert tett meg az izraeli légtérben a Golán-fennsíkon.

    Nem volt idő „megvárni, hogy kiderüljön mi a valódi szándéka a pilótának,” mondta Danon hozzátéve, „ezt tette volna bármely más ország hasonló helyzetben.”

    Az Izraeli Védelmi Erők az előzetes vizsgálat után úgy véli, a pilóta valószínűleg tévedésből hatolt be az izraeli légtérbe, miközben a határ közelében lévő lázadók uralta területeket bombázta.

    A hadsereg az északi határ mentén fokozott készültségben van a kerítés szíriai oldalán zajló harcok miatt, közölte a hadsereg szóvivője, Jonathan Conricus alezredes.

    Danon hangsúlyozta, Izrael nem akar eszkalációt a régióban.

    „Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy megvédjük a polgárainkat,” mondta Danon. „Izrael nem fogja eltűrni szuverenitása megsértését – sem Szíriából, sem Gázából, sem pedig bármely más ellenségtől, amely veszélybe sodorja biztonságunkat.”

    Izraeli riportok szerint a hadseregnek nincs szándékában lelőni minden olyan harci repülőt, amely belép az izraeli légtérbe, de a rakéták vagy drónok ellen fel fog lépni.

    A repülőgép állítólag Szíriában zuhant le, a pilóta meghalt. A szíriai riportok nem tudtak információval szolgálni a legénység másik tagjának sorsáról. Ugyanakkor az izraeli jelentések azt sugallták, csak egy pilóta volt a gépen.

    A szír hadsereg azt állította, hogy Izrael szíriai terület felett lőtte le a repülőgépet, ami az Iszlám Állam milíciáit támadta a határ mellett. A rezsim erői hetek óta küzdenek a lázadókkal és az ISIS harcosaival az izraeli határ mellett, hogy délnyugat Szíriát ismét Bassár Aszad elnök irányítása alá vonják.

    Izrael a két ország közötti tűzszüneti határok betartására szólította Szíriát.

    „Ez az Izrael és Szíria közötti 1974-es szétválasztási megállapodások súlyos megsértése” – nyilatkozta Benjamin Netanjahu miniszterelnök. „Nem tűrünk el semmi féle behatolást a területünkre, sem földről, sem levegőből.”

    Megosztás

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .