Kushner a palesztinoknak üzenve azt mondta, készen áll az együttműködésre Abbász elnökkel

1

Avi/ujkelet.live

Jared Kushner, a Fehér Ház vezető tanácsadója azt nyilatkozta egy vasárnap megjelent interjúban, hogy készen áll a közös munkára a palesztin kormány elnökével, Mahmúd Abbásszal. Donald Trump amerikai elnök közel-keleti békéért felelős csapata a héten a régióba látogatott a régóta várt izraeli-palesztin béketerv bemutatása előtt.

Kushner és Jason Greenblatt békeügyi megbízott Katarba, Szaúd-Arábiába, Egyiptomba, Jordániában és Izraelbe látogatott, hogy a regionális vezetőkkel megvitassák a béketerv részleteit, de nem volt beütemezett találkozójuk a palesztinok tisztviselőkkel, akik nem hajlandók találkozni az amerikai hivatalnokokkal, mióta Trump decemberben elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, majd múlt hónapban áthelyezte az amerikai nagykövetséget a városba.

„Készen állok az együttműködésre Abbász elnökkel, ha akarja,” nyilatkozta Kushner a kelet-jeruzsálemi székhelyű al-Quds újságnak a Reuters által közölt fordítás szerint.

„Az elmúlt években számtalan hiba és elmulasztott lehetőség volt, aminek ti, a palesztin nép fizettétek meg az árát,” – mondta Kushner  a Fehér Ház fordítása szerint. „Ne hagyjátok, hogy a vezetés elutasítson egy olyan tervet, amelyet még csak nem is látott.”

„Sok minden történt a világon, mióta ez a konfliktus évtizedekkel ezelőtt kezdetét vette. A világ tovább lépett, miközben titeket elfelejtettek. Ne hagyjátok, hogy nagyapáitok konfliktusa határozza meg gyermekeitek jövőjét,”- tette hozzá.

Szombat este Kushner és Greenblatt David Friedman amerikai nagykövet társaságában másodszor is találkozott kétnapos izraeli látogatásuk során Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel.

A Fehér Ház szerint a felek a pénteki megbeszélést folytatva a gázai humanitárius helyzet enyhítéséről és a békeszerződésről tárgyaltak.

„Az [al-Quds-ban megjelent] interjú az amerikai kormány azon törekvéseinek része, hogy a palesztin népet közvetlenül megszólítsa a béketerv bemutatása előtt,” – mondta egy amerikai tisztviselő az izraeli 10-es csatornának.

Utalva Abu Rudeineh, Abbász tanácsadója múlt szombati kijelentésére, hogy az amerikai béke erőfeszítések nem többek időpocsékolásnál, Kushner azt mondta, a palesztin vezetők félnek, hogy a béketerv nagy népszerűségnek fog örvendeni.

„Szerintem a palesztin vezetés azért tesz ilyen kijelentéseket, mert félnek, hogy bemutatjuk a béketervünket és a palesztin nép kedvezően fogja fogadni, mert új lehetőségeket teremt számukra egy jobb élet felé,” mondta Kusher.

„Abbász elnök azt mondja, hogy elkötelezett a béke iránt, és nincs okom arra, hogy ne higgyek neki,”- mondta. „Mindazonáltal megkérdőjelezem, hogy Abbász elnök mennyire képes vagy hajlandó lezárni a megállapodást. Vannak olyan sarkalatos vitatémái, amelyek nem változtak az elmúlt 25 évben. A megállapodás megteremtése érdekében mindkét félnek próbálkoznia kell és valahol a kijelölt pozícióik között kell találkozniuk. Nem biztos, hogy Abbász elnök képes erre.”

Ugyanakkor Kushner elismerte, hogy Abbász sok pozitív dolgot tett a béke megalapozására az elmúlt évtizedekben, ami tiszteletre méltó, de a palesztin nép ma aligha érzi úgy, hogy az életkörülményei javulnának.

Kushner elismerte, hogy nem próbált Abbásszal közvetlenül kapcsolatba lépni a közel-keleti látogatást megelőzően, de megjegyezte: „Abbász elnök tudja, hogy a régióban vagyunk, és sok közös kapcsolatunk van, akik üzeneteket közvetítenek. Tudja, hogy nyitottak vagyunk arra, hogy találkozzunk vele, és folytassuk a megbeszéléseket, amikor készen áll. Nyilvánosan kijelentette, hogy nem fog találkozik velünk, és mi úgy döntöttünk, hogy nem fogjuk üldözi.”

Kushner azt javasolta, hogy az izraeli és palesztin vezetők tartsanak népszavazást arról, hogy elfogadják-e a Trump-békeszerződést, vagy sem, így kisebb politikai kockázatot vállalnának a megállapodás jóváhagyásával.

„Fényes jövőt érdemeltek, és most eljött az idő mind az izraeliek, mind a palesztinok számára, hogy megerősítsék vezetőiket, és arra bátorítsák őket, hogy legyenek nyitottak egy megoldás iránt, és ne féljenek megpróbálni,” – mondta Kushner a Reuters szerint.

Abbász vezető tanácsadója, Saeb Erekat szombaton azzal vádolta az amerikai békecsapatot, hogy meg akarják buktatni a Palesztin Hatóságot.

Erekat azt állította, hogy Kushner és Greenblatt társaságában Netanjahu pénteken azt mondta, készen áll segíteni a Gázai humanitárius helyzet enyhítésében az Izrael által a Palesztin Hatóság nevében gyűjtött adóbevételekkel.

Rámalláh-i tisztviselők, akik szankciókkal próbálnak nyomást gyakorolni a Hamász terrorszervezetre Gázában, azt állítják, hogy az infrastrukturális projektek a humanitárius válság enyhítésére az Abbász vezette Palesztin Hatóság és Gáza szétválasztására irányulnak.

„A céljuk az, hogy támogassák a puccsot [a Hamász 2007-ben erőszakkal szerezte meg az övezetet Abbásztól], és Gáza elválasztva maradjon Ciszjordániától egy mini állam létesítése útján az övezetben, miközben megbuktatják a Palesztin Hatóságot Ciszjordániában,” mondta Erekat a Palesztina Hangja rádiónak, a Wafa kormány hírügynökség szerint.

Erekat állítása szerint az Egyesült Államok Abbász eltávolítására és a Palesztin Hatóság felszámolására törekszik, rámutatva egy két héttel ezelőtt megjelent cikkre a Háárecben, amelyben Greenblatt Erekat leváltására szólít. Greenblatt azzal vádolta Erekatot, hogy súlyosbítja a konfliktust, és akadályozza a béke előmozdítását, miután Erekat kritizálta Washington erőfeszítéseit.

Erekat azt is közölte, hogy Kushner és Greenblatt az ENSZ Palesztin Menekültügyi Hivatalának „megszüntetésére” törekszenek. Állítólagos nézőpontjuk szerint Jeruzsálem lekerült az asztalról, miután Trump elismerte a várost Izrael fővárosaként, de „mindez valójában a palesztin menekült kérdés felszámolására irányult”.

Az Egyesült Államok az év elején több mint felére csökkentette a UNRWA-nak fizetett támogatásokat.

Kushner reagált Erekat Gázával kapcsolatos vádjaira is:

„Úgy tudom, megosztottak, nem kötődnek kormányhoz vagy országhoz, és ez egy szükségtelenül súlyos humanitárius helyzetté fajult, mert a palesztin vezetés politikai ügyet csinált belőle. Itt az ideje, hogy a Palesztin Hatóság és a Hamász ne használhassák gyalognak a gázai népet. Az áldozati narratíva egy pillanatra jóleső érzéssel tölthet el, és segíthet főoldalra kerülni, de nem javít semmit az életkörülményeken.”

„Gáza népe a rossz vezetés túsza,” – mondta Kushner, figyelmeztetve, hogy a Gázából indított folyamatos támadások Izrael ellen akadályozzák a humanitárius helyzet javulását.

„Mindaddig, amíg rakétakat lőnek ki és alagutakat ásnak, a blokád fennmarad. Ez egy ördögi kör. Azt hiszem, az egyetlen út a gázai nép számára, hogy arra ösztönözze a vezetést, hogy valódi tűzszünetet kössön, ami bizalmat ébreszt Izraelben és Egyiptomban, hogy bővítse a kereskedelemet és a Gázába beengedett áruk palettáját,”- mondta Kushner. „Már az elején leszögeztük, nincs béke anélkül, hogy megoldást találnánk Gázára.”

A nehézségek ellenére Kushner azt mondta, továbbra is reménykedik, hogy az izraeliek és a palesztinok képesek legyőzni a múltbeli sérelmeket.

„Igen, sok a gyűlölet és sok heg, de én nem becsülöm alá az emberiség szeretetre való képességét. A siker érdekében hajlandónak kell lennünk a megbocsátásra a jelenben, nem elfelejtve a múltat, de keményen dolgozva egy fényesebb jövő felé.”

A béke – jósolta – jelentős hatást gyakorolna a palesztin gazdaságra is.

„Az izraeli jólét nagyon gyorsan továbbgyűrűzhet a palesztinokra, ha béke van. A világ számos országa készen áll befektetni a békemegállapodás függvényében,”- mondta.

Megosztás

1 komment

Leave a Reply to A Háárec eltorzította Greenblatt cikkének üzenetét | Új Kelet onlineCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .