Gideon Peer/ujkelet.live
Lenne egy történetem. Nem kötelező olvasmány, és főleg nem kötelező belőle messzemenő konzekvenciát levonni. Én megtettem, és nekem ez éppen elég.
A történet legalább ötven éves. Fiatal újságíró voltam Pesten, viszonylag jól kerestem, de úgy gondoltam, ha egyszer rám szakadna egy mázsányi bankó, nem ugranék félre.
Honnan lehetett volna több pénzem? Bankrablás nem jött számításba, nem azért, mert nyuszi voltam, hanem mert nem illet a világnézetembe. Lottó – nyílalt belém. Sok pénz, és ha mértékkel csinálom, a befektetés sem juttat a tönk szélére.
Állandó számokat választottam, évekre terveztem, tudtam, a szerencse a kitartó játékosokat kultiválja.
Meglett az öt nyerő szám. Volt közte születési évszám, barátnőm kora, meg ez, meg az, részletkérdés.
Az első év eseménytelen telt, de minden hét meghozta a maga izgalmát. Néhány percre hihetetlenül gazdag lettem. Ezért a szivárványos délibábért – ha jól emlékszem – alkalmanként 3 forint harmincat fizettem.
Teltek múltak az évek, a 3,30 meghatványozódott, a bevételi oldal viszont üresen maradt.
Nem e miatti sérelmemben, de egy szép napon illegálisan elhagytam Magyarországot és Izraelbe vándoroltam. A szüleim ottmaradtak, rájuk hagytam számaimat. Avval a nem titkolt kívánsággal, hogy előbb-utóbb beüt majd a szerencse, szüleimet jobb sorsra juttatom.
Az öt számmal kiállított szelvényeket apám hiába vitte minden héten szorgalmasan a lottózó irodába. Itt-ott egy-egy kettes, a nyereményből még egy nagyobb adag fagylaltot sem lehetett venni.
Aztán a szüleim is kivándoroltak, az öt szám elvesztette jogfolytonosságát. Egészen addig, amíg egy budapesti utam során találkoztam egy illetővel – hölggyel persze – akit az öt számmal megajándékoztam.
Hogy örömmel fogadta-e, nem tudom, lehet, hogy a további kapcsolat érdekében kézzelfoghatóbb meglepetéssel kellett volna kedveskednem, de én úgy gondoltam, a marsallbotot a hölgy kezébe adtam, ki tudja, egyik percről a másikra milliomos, vagy akár milliárdos lehet.
Nem lett. Évekig megjátszotta a számokat, egy állandó számot nehéz abbahagyni: sosem lehet tudni, nem éppen a következő héten jelenik-e meg Fortuna istenasszonya.
Miért, miért nem, a fentebb említett kapcsolat is véget ért, többet nem tudtam az öt szám sorsáról. Egészen eddig…
Most az lenne a happy end, hogy végre kihúzták az öt bűvös számot, és valaki – végre – meggazdagodott rajta. Sajnálom, nem ez történt.
A Facebookot böngészve, érdekes dologra lettem figyelmes. Arra kértek, írjam be a lottószámaimat, és pillanatok alatt megmondják, az elmúlt évtizedekben mennyit nyertem.
Az öt számot ma is betéve tudom. Beírtam. Az eredmény: az elmúlt évtizedek alatt 4-5 kettes találat volt…
Szóhoz sem jutottam. Az nem lehet, nyilván valami tévedés lesz – gondoltam. Aztán elfogott a kétség: ilyen rossz számokat választottam volna?
Nem hagytam magam. Egészen más öt számot írtam be. Nem volt szerencsésebb az sem. Talán egy-két kettessel.
Eddig a történet. Ha valaki mégis úgy gondolná, hogy majd ő… annak szívesen megadom az öt számot. Vagyont lehet nyerni velük… Feltéve, ha nem játsszuk meg őket.
És tesszük ezt ötven éven át.
