Az Európai Parlament határozata Izrael mellett ezúttal a Hamászt is elítélte

0
palesztin tüntetők a gázai határnál 2018. április 13. Fotó: AFP / MOHAMMED ABED

ujkelet.live

Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel elfogadott egy olyan határozatot, amely azzal vádolja a Hamászt, mint terrorista csoportot, hogy élő pajzsként használja polgárait, Izrael megsemmisítésére szólít, és “célja a feszültség fokozása” a gázai-izraeli határon.

A határozat továbbá a fogságban tartott izraeli állampolgárok szabadon engedésére és az izraeli katonák holttestének kiadására szólította a Gázai övezetet írányító terrorszervezetet.

A gondosan megfogalmazott szöveg, amely a parlament különböző frakciói közötti intenzív tárgyalások eredményeként jött létre, és amit végül együttesen nyújtott be az összes fontosabb politikai csoport, szintén támogatja egy vizsgálat indítását Izrael éles lőszer használatára vonatkozóan a határ menti tüntetéseken, és Izraelt önmérséklet tanúsítására szólítja.

A határozatot 524 “igen”, 30 “nem” és 92 tartózkodás mellett került elfogadásra.

A pro-izraeli érdekképviseleti csoportok üdvözölték a határozatot, hangsúlyozva azt a szokatlan tényt, hogy egy európai uniós szerv nemcsak Izraellel, hanem a Hamásszal szemben is kemény kritikát fogalmazott meg.

Idit Rosenzweig-Abu, Izrael EU-képviseletének szóvivője szerint “a mai napon elfogadott állásfoglalás távolról sem Izrael párti, bár elégedettek vagyunk, hogy a határozatból kivágtak egy példátlan Izrael-ellenes záradékot, és ami a legfontosabb, örömmel hallottunk egy erős, egyértelmű felhívást az izraeli állampolgárok azonnali szabadon bocsátására és a Gázában tartott katonáink holttestének kiadására.”

Az állásfoglalás első tervezetei még fegyverembargót is sürgettek a zsidó állam ellen.

A végső háromoldalas indítvány azzal indít, hogy a Gázai határon – most már – hetente rendezett “visszatérés menetét” civil társadalmi csoportok szervezték, a Hamász felszólította a gázaiakat, hogy csatlakozzanak a felvonulásokhoz, az izraeliek arról számoltak be, hogy a tüntetők kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták a katonákat és hogy egyes tüntetők megpróbálták megrongálni a határkerítést és behatolni Izraelbe.

A szöveg megjegyzi, hogy az izraeli hadsereg éles lőszert használt, megölve “közel 30 palesztint” és megsebesítve több ezer személyt.

Ezután emlékeztet arra a tényre, hogy a Hamászt az EU terrorista szervezetként tartja számon, mely Izrael megsemmisítésére szólít, és továbbra is rakétákkal lövi Izraelt.

Azt is leszögezi, hogy “a Hamász továbbra is ellenőrzés és nyomás alatt tartja a lakosságot a Gázai övezetben, amely nemzetközileg elismert terrorszervezetek központja”, és nagymértékben korlátozza az “alapvető szabadságjogokat, beleértve a gyülekezési és egyesülési jogot”.

“Az Európai Parlament … önmérséklet tanúsítására szólít, és hangsúlyozza, hogy az erőszak fokozódásának elkerülése és a további halálesetek megakadályozása prioritást kell élvezzen; sajnálatát fejezi ki a halálesetek miatt; elítéli az ártatlan palesztin tüntetők meggyilkolását és megsebesítését az elmúlt három hét során a Gázai övezetben, és sürgeti az izraeli hadsereget, hogy tartózkodjon a fegyvertelen tiltakozók ellen irányuló halálos erő alkalmazásától,”- mondja a határozat.

Ezután elismerte “Izrael biztonsági kihívásait és annak szükségességét, hogy területét és határait megvédje a megfelelő eszközökkel,” és “elítélte a Hamász és más katonai csoportok terrorista támadásait a Gázai övezetből Izrael ellen, beleértve a rakéta indításokat, a behatolásokat izraeli területre, és az alagutak építését.”

A törvényhozók kifejezték aggodalmukat, hogy “a Hamász úgy tűnik a feszültség fokozására törekszik” és “határozottan elítélik a Hamász folyamatos taktikáját, hogy civileket használ terrorista tevékenységeinek védelmére”.

Hangsúlyozva a palesztinok békés tiltakozáshoz való jogát, és felszólítva Izraelt, hogy tartsa tiszteletben ezt a jogot, az indítvány felszólítja a tüntetés vezetőit, hogy “kerüljék az erőszakra való felbujtást, és biztosítsák, hogy minden tiltakozás, tüntetés és gyűlés szigorúan erőszakmentes legyen, ne használhassák más célokra.”

Míg az állásfoglalás tudomásul veszi az izraeli hadsereg tényfeltáró misszióit a múltbeli tiltakozásokról, támogatja ezeknek “az erőszakos eseményeknek a független és átlátható vizsgálatára” való felszólítást.

“A halálos erő szándékos használata az olyan tiltakozók ellen, akik nem jelentenek közvetlen életveszélyt vagy súlyos sérülést, sérti a nemzetközi emberi jogi törvényt és a megszállással összefüggésében súlyosan sérti a negyedik Genfi Egyezményt.

Ezenkívül a “Gázai övezet blokádjának és lezárásának azonnali és feltétel nélküli megszüntetésére” szólít mely, mint állítja, egy soha nem látott romló humanitárius válságot eredményezett a területen.

A határozat Avera Mengistu és Hisham al-Sayed Hamász által akaratukon kívül Gázában fogva tartott izraeli állampolgárok szabadon engedését, valamint Hadar Goldin és Oron Shaul izraeli katonák holttestének kiadását követeli. Az uniós jogalkotók ezen felül kifejezték részvétüket a családoknak.

Hozzászólás