Gideon Peer/ujkelet.live
A bicska kinyílik a zsebemben, és ennek semmi köze a Közel-Kelethez, illetve csak áttételesen. Azt olvasom az újságban, hogy a férfiak kétszer annyit hazudnak, mint a nők.
Ámbár lelkes nőpárti beállítottságú vagyok, feltételezem, ha az ellenkezőjét akarná bizonygatni az újság, a cím ekként jelenne meg: a hölgyek kétszer annyit füllentenek, amennyit a férfiak hazudnak.
De igazából nem is a címmel van bajom, hanem a tartalommal.
Ki képes arra, hogy ekkora badarságot állítson? Természetesen – ismét – a brit kutatók. Már megint ők felejtették az ólomkristályból készült whiskys poharak mélyén az eszüket.
A felmérés célja egyébként az volt, hogy választ kapjunk a sorsdöntő kérdésre: hányszor hazudunk egy nap, és főleg: kik rugaszkodnak el többször a valóságtól, a férfiak-e, vagy a nők?
A kutatás eredménye: egy férfi naponta hatszor hazudik, míg a kicsike ugyanez idő alatt mindössze háromszor füllent.
Ha tényleg így lenne, én lennék a Dalai Láma. De nincs így. Még akkor sem, ha a felmérésben részt vevő kétezer angol az ellenkezőjét állítja.
Mi másképp látjuk a tényeket, és nekünk megalapozott, nyomós érveink vannak. Nem csak hipp-hopp a hasunkra ütünk, hanem 70 év megfigyelése áll mögöttünk.
A kutatókra általában, és a britekre konkrétan a hebehurgyaság jellemző, nem mélyednek el az adott témában, vagy ha igen, a whiskys pohárral egyetemben. Gyors, látványos, szenzációs eredményekre törekszenek. Népszerűek akarnak lenni, mi viszont tényekkel igazoljuk minden állításunkat.
Miből származik a brit kutatók fenomenális tévedése? Abból, hogy nem ismerik a női nemet, és fogalmuk sincs arról, minek van kitéve egy átlagos, mindennapi férfiember. Mert lehet, hogy valóban kétszer annyiszor dobjuk messzire a kalapács nyelét, mint ahányszor a nők hazudnak, de miért?
Ez a kérdés. Nem a csupasz számokra kell koncentrálni, hanem az okra: mi kényszeríti a férfiakat, hogy naponta hatszor csúsztassanak. Kik várják el ezt tőlünk?
A NŐK! A nők miatt kell mást mondanunk, mint amire valójában gondolunk. Néhány példa, mutatóban. A nők szeretnek kérdezni, s nekünk válaszolni kell.
Például:
Drágám, már két napja fogyózom. Ugye látszik rajtam?
Jól áll a ruhám, nem kövérít?
Szerinted a barátnőm szebb nálam?
Ugye te sem akarnál most vacsorázni?
Jenő, hol voltál?
Jól áll az új frizurám?
Kedved van eljönni Gizike nénihez?
Jól főzök?
Migrénem van ma este… Ugye, nem haragszol?
Tudod egyetlenem, nekem te vagy az első és az utolsó.
Valaki azt mondta, jó a lábam. Te mit gondolsz?
Szerinted öregszem?
A kérdéseknek se eleje, se vége. Futószalagon érkeznek. Mondjuk meg az igazat? Isten őrizz! Eszünkbe se jusson! Inkább füllentsünk.
Ellenkező esetben új módszert kell kitalálnunk a fajfenntartásra…
—
Azt vajon ellenőrizték a brit kutatók, hogy a kérdéseikre őszintén válaszoltak-e a nők? Nem hinném, márpedig akkor azt kell feltételeznem, hogy a brit kutatócsoport nőkből állt.