Katonát ábrázoló bábut akasztottak fel Mea Searimban

    1
    A Mea Searimban felakasztott izraeli katonát ábrázoló bábu 2018. március 2. fotó: izraeli rendőrség

    ujkelet.live

    A rendőrség pénteken eltávolított egy izraeli katonát ábrázoló bábut, amelyet Jeruzsálem egy túlnyomóan ortodox környékén egy tetőről lógattak le.

    Miközben a város a Purimot ünnepli, egy csoport fújoló és gúnyolódó személy töltötte meg az utcát, ahol a rendőrök az életnagyságú, egyenruhába öltöztetett bábut próbálták leszedni.

    „A rendőrség eltávolított egy katonát ábrázoló bábut egy épületről Mea Shearim környékén,” – nyilatkozta a rendőrség. „Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy gyúlékony folyadékkal volt átitatva, feltehetően azzal a szándékkal, hogy felgyújtsák.”

    A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

    Avigdor Liberman védelmi miniszter, aki támogatja a jesiva tanulók számának növelését a hadseregben, elítélte az incidenst.

    „A katonát ábrázoló bábu látványa Mea Searimban megdöbbentő,” írta Twitteren. „Védelmi miniszterként az a feladatom, hogy megvédjem [az összes izraelit és] ezeket az uszítókat is. Állampolgárként az a feladatom, hogy politikailag megküzdjek velük. A hatóságok feladata, hogy rács mögé juttassák őket. Számítok rá, hogy az ultra-ortodox pártok vezetői elítélik ezt a tettet.”

    2017 szeptemberében a rendőrség letartóztatott egy jeruzsálemi ultra-ortodox férfit, aki felgyújtott egy izraeli katonát ábrázoló bábut a Lag B’Omer fesztivál alatt.

    A pénteki incidenst megelőző napokban az ultra-ortodox törvényhozók azzal fenyegetőztek, hogy nem fogják támogatni a 2019-es állami költségvetés megszavazását, amennyiben a kötelező katonai szolgálatra vonatkozó törvénytervezetüket nem fogadják el, kockáztatva a koalíció összeomlását.

    2017 szeptemberében a Legfelsőbb Bíróság eltörölte a vallásos tanulmányokat folytató ultra-ortodox férfiakat katonai szolgálat alól mentesítő törvényt, mondván, hogy aláássa a törvény előtti egyenlőség elvét.

    A döntés felvetette annak a lehetőségét, hogy rákényszeríthetik őket a szolgálatra, mely súlyos politikai és társadalmi következményeket vonna maga után. A bíróság azonban egy évre felfüggesztette a határozatát, lehetővé téve a kormánynak egy új törvény előterjesztését.

    Az ortodox törvényhozók javaslata szerint minden izraeli számára katonai szolgálat alóli mentességet kell nyújtani, aki a Tóra tanulmányozására törekszik. “Ezen záradék célja annak tisztázása, hogy a Tóra-tanulmányok nem egy adott szektorhoz tartoznak, és nem korlátozódnak az ultra-ortodox közösség férfiaira és Tóra-tudósaira. Ennek eredményeképpen ez a törvényjavaslat megköveteli, hogy a védelmi miniszter biztosítsa, hogy a szolgálat elhalasztása mindenki számára biztosítva legyen, akinek szándékában áll jelentős időre elkötelezni magát a Tóra tanulmányozására.”

    A védelmi minisztérium mindeközben megalkotta az ultra-ortodoxok besorozására vonatkozó törvénytervezet saját változatát Avigdor Liberman védelmi miniszterrel, aki a Jiszráel Beitenu párt vezetője, mondván, hogy csak ez a javaslat kaphatja meg a törvényhozók támogatását.

    “Az ultra-ortodoxok besorozással kapcsolatban a Jiszráel Beitenu álláspontja világos és átlátható: csak a védelmi minisztérium szakemberekből álló csapata által készített jogszabályt fogjuk támogatni,” – írta Liberman Facebookon.

    Az ortodox pártok kulcsfontosságú részét képezik a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kormányzó koalíciójának, gyakran “király csináló” szerepet játszanak az izraeli politikában.

    Izrael lakosságának mintegy 10 százaléka tekinthető ultra-ortodoxnak.

    Évtizedes vita tárgya, hogy vajon a fiatal ultra-ortodox férfiaknak, akik szemináriumokon tanulnak, kötelezővé tegyék vagy sem a katonai szolgálatot, mint ahogy az kötelező az izraeli zsidó lakosság többi részének.

    A 18. életév betöltése után a férfiaknak két évet és nyolc hónapot kell szolgálniuk a hadseregben, míg a nőknek két évet.

    1 komment

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .