Vilmos herceg Izraelbe látogat a nyáron

    1
    fotó: AP/Alastair Grant

    ujkelet.live

    Vilmos herceg Izraelbe utazik a nyáron, személyében első alkalommal tesz hivatalos látogatást a brit királyi család tagja a zsidó államban, jelentette be rezidenciája csütörtökön.

    Izrael közel 70 éves fennállása során ez lesz az első hivatalos látogatás, holott a korona képviselői ezen idő alatt szinte a világ minden más országába ellátogattak.

    „Cambridge hercege a nyáron Izraelbe, Jordániába és a megszállt palesztin területekre látogat,” – jelentette be a Kensington palota Twitteren.

    „A látogatás Őfelsége kormányának kérése és üdvözölték az izraeli, jordán és palesztin hatóságok,” – tette hozzá a nyilatkozat.

    „Ez egy történelmi látogatás, mely a maga nemében az első, és itt nagy örömmel fogadják majd [a herceget],” – írta Netanjahu Twitteren. „Elrendeltem a Külügyminisztérium főigazgatójának, hogy koordinálja a látogatás előkészületeit a siker érdekében.”

    Reuven Rivlin elnök szintén Twitteren azt írta, ő és felesége, Nechama örömmel értesültek a bejelentésről, és már várják, hogy üdvözölhessék Vilmos herceget.

    „Egy nagyon különleges vendég, és egy nagyon különleges ajándék függetlenségünk 70. évfordulójára,”- írta.

    A hírt Jonathan Arkush a Board of Deputies of British Jews elnöke is üdvözölte.

    „Nagy örömmel tölt el, hogy Izrael 70. évfordulójának évében Cambridge hercege megteszi az első hivatalos királyi látogatást az országban,” – nyilatkozta Arkush. „Ezt a dolgot már hosszú ideje sürgetem. A látogatás arról tanúskodik, hogy az Egyesült Királyság és Izrael kulcsfontosságú szövetségesek, erős kereskedelmi kapcsolattal és szoros kulturális kapcsolatokkal. Ez a látogatás még inkább összekapcsolja majd két nemzetünket.”

    Károly herceg jelenléte Simon Peresz temetésén 2016-ban és Jichák Rabin temetésén 1994-ben nem tekintendő hivatalos királyi látogatásnak és nem tartalmazott diplomáciai találkozókat sem.

    Vilmos Károly herceg és a megboldogult Diana hercegnő idősebbik fia. 2011. április 29-én házasodott össze Kate Middletonnal, két gyermekük van, a harmadik születése áprilisban várható.

    1 komment

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .