Netanjahu: Nem akarunk háborút, de mindent megteszünk, ami szükséges, hogy megvédjük magunkat

    0

    ujkelet.live

    Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap világossá tette, hogy kormánya nem akar háborút, de mindent megtesz, hogy megvédje az országot, utalva a fokozódó feszültségre a libanoni fronton és a gázai határon.

    A heti kabinet ülés megnyitásakor Netanjahu megemlítette, hogy a nap folyamán az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Gadi Eisenkot tájékoztatni fogja a minisztereket a helyzetről, és hozzátette, hogy teljes mértékben megbízik Eisenkotban és a hadseregben.

    „Az Izraeli Védelmi Erők a legerősebb hadsereg a Közel-Keleten, és ez jó dolog, mert sok kihívással szembesülünk,” – mondta a miniszterelnök a riportereknek.

    „Ahogy azt világossa tettem az amerikai elnök, [Donald] Trump és később az európai vezetők és az orosz elnök, [Vlagyimir] Putyin számára, jelenlétünk itt a legfontosabb tényező, amely meggátolja az Irán és az Iszlám Állam által vezetett radikális iszlám terjeszkedését a Közel-Keleten. Azok a frakciók veszélybe sodorják a világ minden más szereplőjét is.”

    „Nem akarunk háborút, de mindent megteszünk, ami szükséges, hogy megvédjük magunkat,” – mondta.

    A múlt héten Netanjahu Moszkvában találkozott Putyinnal, hogy megvitassák az iráni katonai beavatkozást a régióban.

    “A kérdés az, hogy Irán elbarikádozza-e magát Szíriában, vagy ez a folyamat le lesz állítva. Ha nem áll le magától, akkor mi fogjuk leállítani,”- mondta Netanjahu az izraeli újságíróknak egy telefonos tájékoztató során.

    “Libanonról is beszéltünk, amely precíziós irányított rakéták gyárává válik, ami fenyegetést jelent Izraelre. Ezek a rakéták súlyos veszélyt jelentenek számunkra, és mi nem fogjuk elűrni ezt a fenyegetést.” Netanjahu azt mondta, a fegyvergyárak jelenleg is építés alatt állnak.

    Joáv Galant lakasügyi miniszter, korábbi vezérőrnagy és a biztonsági kabinet tagja arra figyelmeztetett szombaton, hogy Izrael visszaküldi Libanont „a kőkorszakba”, ha a libanoni székhelyű Hezbollah terrorszervezet katonai akcióba kezd.

    „Az irániak elárasztják a Közel-Keletet,” – mondta Galant a 10-es csatornának. „A Hezbollah segítségével megszerezték Dél- Libanont, és az oroszok szárnyai alatt megpróbálják átvenni Szíriát. Szíria harctérré változtatása veszélyes folyamat és mi ezt nem fogjuk tétlenül nézni. Irányelveink világosak.”

    A gázai határon szintén fokozódott a helyzet néhány hétnyi relatív nyugalom után.

    Csütörtök és péntek este terroristák rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre, a légierő válaszul Hamász létesítményeket bombázott.

    Megosztás

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .