Liberman kitiltotta a szefárd főrabbit a katonai rendezvényekről

3
Avigdor Liberman védelmi miniszter - fotó: Marc Israel Sellem

Avi/ujkelet.live

Avigdor Liberman védelmi miniszter szombaton azt mondta, hogy kitiltotta Izrael szefárd főrabbiját és két másik rabbit a katonai rendezvényekről, miután hangot emeltek a női katonák integrációja ellen.

Egy asdodi rendezvényen beszélve Liberman hangsúlyozta, hogy Yitzhak Yosef, Shmuel Eliyahu és Shlomo Aviner nyilatkozatainak „nincs helye”.

„A nők mindig is részesei voltak a zsidó nép védelmének, Debóra prófétától … Szenes Hannáig.”

A védelmi miniszter kijelentette, hogy az állami alkalmazásban lévő rabbiknak „az államot kell képviselniük”, és nem vehetnek részt hivatalos eseményeken, amíg vissza nem vonják észrevételeiket.

„Utasítottam a hadsereget, hogy az izraeli főrabbi (Yosef), Aviner rabbi vagy Eliyahu rabbi semmilyen esetben sem vehet részt a katonaság rendezvényein. A hadseregre támadni, a katonai szolgálat ellen beszélni, majd részt venni a katonai eseményeken ésszerűtlen dolog.”

Eliyahu, Szafed főrabbija és a Főrabbinátusi Tanács tagja, szerdán a katonai rádiónak azt nyilatkozta, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek ki kéne rúgnia Gadi Eisenkot vezérkari főnököt a női katonák harci egységekbe való integrálása miatt.

„A hadsereg elfogadott egy őrült feminista programot,”- mondta Eliyahu. „Nem tudom, mi ütött Eisenkotba. A kabinet miniszereknek és a miniszterelnöknek meg kell mondaniuk Eisenkotnak: „Csomagolj és menj haza, eleget tettél, hogy csökkentsd a besorozási kedvet, különösen a vallásos katonáknak hadat üzenve. Felszólítom a miniszterelnököt, hogy mondja meg Eisenkotnak, hogy ‘Menj haza.'”

Yosef főrabbi dicsérte Eliyahu „rendíthetetlen kiállását, teljesítve a főrabbinátus előírásait a női katonai szolgálat kérdésében”.

Netanjahu elutasította Eliyahu követelését, amely egy nappal a hadsereg bejelentését követően történt, hogy első alkalommal neveztek ki nőt egy repülőszázad parancsnokának.

„Büszke vagyok, hogy meg van az első női repülőszázad parancsnokunk,” – mondta Netanjahu, aki hivatalos állami látogatáson volt Indiában. „Nemcsak hogy nem fogom elítélni a vezérkari főnököt, megdicsérem a légierő parancsnokával együtt. Több ilyen kinevezést várok.”

Kedden egy másik vezető rabbi, Shlomo Aviner azt írta a Kipa ortodox híroldalon, hogy tilos a vegyes nemű egységekhez való csatlakozás, amely szinte minden nem-harci, valamint számos harci egységre vonatkozik.

Megosztás

3 Kommentek

  1. Valahol el kell kezdeni a hadsereg morális lerombolásának megakadályozását. Teljességében elitélendő a rabbik nemzetellenes állásfoglalása, és a hadsereg felépítésére vonatkozó negatív kijelentése. Izrael fényes tradicióinak egyik alapvető mozaik-köve a nők teljes egyenjogú, és rangusága, az ország visszanépesítésében, építésében védelmezésében. Amennyiben a rabbik konfliktusban érzik magukat vallási elkötelezettségükkel, az Izraeli valóság követelményeivel, akkor romboló megnyilvánulásuk helyett, tegyenek lakatot a szájukra, és ne szólaljanak meg. Tegyék a maguk dolgát, tanulják, vagy tanítsák a Tórát, imádkozzanak, amelyben nem lesznek zavarva, sőt az álltaluk ostorozott hadsereg védelmét élvezve. Ennek cserébe,meg kell fogadniuk hogy távol tartják magukat az Izraeli Véderő gyengítésétöl, mert ez főbenjáró bűn.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .