Trump felhívta Abbászt, hogy tájékoztassa szándékáról, hogy Jeruzsálembe költözteti a nagykövetséget – riport

    1
    Donald Trump amerikai elnök és Mahmúd Abbász közös sajtótájékoztatója a Fehér Házban 2017. május 3. Fotó: Nicholas Kamm/AFP

    ujkelet.live

    Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta a Palesztin Hatóság elnökét, Mahmúd Abbászt azon szándékáról, hogy áthelyezi az amerikai nagykövetséget Tel Avivból Jeruzsálembe.

    Abbász azt mondta Trumpnak, hogy a palesztin álláspont szerint „nem lesz palesztin állam Kelet-Jeruzsálem nélkül, mint főváros” – jelentette a Palesztin Hatóság hivatalos híroldala a Wafa.

    A palesztin vezető figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés aláásná a két államra vonatkozó megoldást, és erőszakot és a szélsőségesek felerősödését vonná maga után a régióban.

    Abbász szóvivője, Nabil Abu Rudeineh szerint a Palesztin Hatóság elnöke továbbra is kapcsolatban áll a világ vezetőivel, hogy megakadályozza a költöztetést, amit „elfogadhatatlan lépésnek” nevezett. Továbbá a rámalláhi kormány elutasítja az amerikai nagykövetség áthelyezését Tel Avivból Jeruzsálembe, mivel Washington ezzel hivatalosan elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

    Trump a jordán királlyal is közölte szándékát. II. Abdullah szintén figyelmeztette az amerikai elnököt a veszélyekre, amiket egy ilyen intézkedés eredményezhet, amennyiben Jeruzsálem kérdését nem egy átfogó izraeli-palesztin béketárgyalás keretén belül tisztázzák, mely magába foglalná egy palesztin állam létrehozását. Ezen felül felhívta Trump figyelmét a régió és az egész világ békéjére és stabilitására gyakorolt veszélyes következményeire is.

    Közben a Fehér Ház bejelentette, az amerikai elnök reggel Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel is fog beszélni.

    A fejleményekre reagálva az Egyesült (Arab) Lista vezetője, Ayman Odeh piromániásnak nevezte Trumpot.

    „Trump egy piromániás, őrületével lángba fogja borítani az egész régiót,” nyilatkozta Odeh. „Ha valami az elmúlt napokban egyértelművé vált az az, hogy az Egyesült Államok nem maradhat az Izrael és a palesztinok közötti tárgyalások közvetítője.”

    „Ha az izraeli kormány azt akarja, hogy a világ elismerje Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, akkor mindössze annyit kell tennie, hogy ismerje el Kelet-Jeruzsálemet Palesztina fővárosaként,” mondta Odeh.

    „Ez egy indokolatlan lépés, ami sérti a nemzetközi jogot” – nyilatkozta Ahmad Tibi, az Egyesült (Arab) Lista képviselője. „Nevetséges, hogy Trump elnök kampány ígérete végül ‘diplomáciai terrorizmusnak’ minősül, ami súlyosan károsíthatja két állam jövőképét…Az amerikai kormány bebizonyította, hogy a probléma része, nem pedig a megoldásé.”

    A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet látják jövőbeli államuk fővárosaként, és szembeszállnak minden olyan változással, amely legitimizálná az izraeli irányítást a város egésze felett.

    A hatnapos háború során megszerzett Kelet-Jeruzsálemet Izrael az országhoz csatolta, és Jeruzsálem egészét Izrael osztatlan fővárosának nevezte ki.

    Ezt a nemzetközi közösség mind a mai napig nem ismeri el. Jeruzsálemben jelenleg egyetlen ország sem rendelkezik nagykövetséggel, helyette az izraeli kereskedelmi fővárosban, Tel Avivban működtetik képviseletüket.

    forrás: AFP; ujkeletonline

    1 komment

    1. Jeruzsálem nemzetközi sztátuszának lényeges változása várható Donald Trump határozata következtében. Az amerikai diplomácia áthelyezése Tel Avivból Jeruzsálemben az amerikai elnők korábbi igéretének teljesítése, egy új fejezetet nyit a közelkeleti problémák tömkelegében, de könnyen lehetséges, hogy a mozdulatlanságba fagyott status quo állapotát is megváltoztathatja. A világ zsidósága, de legalább is túlnyomó része örömmel adózik az amerikai lépésnek és Jeruzsálem városnak kijáró kiszélesedő sztátuszának.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .