Abbász beszéde az ENSZ-ben

    1

    Avi/ujkelet.live

    A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász szerdán azt mondta az ENSZ-ben, hogy Izrael nem tekinthető béke partnernek, és a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi „gyarmati megszállás” okozza a felbujtást és az erőszakot a régióban.

    A közgyűléshez beszélve Abbász elmondta, hogy a nemzetközi közösség feladata az izraeli intézkedések megszüntetése, amelyek „vallási feszültséget szítanak, és erőszakos vallási konfliktushoz vezethetnek”.

    „A mi kötelességünk, és az Önök kötelessége, hogy megszűnjön az apartheid Palesztinában,” – mondta Abbász majdnem 45 perces beszédében. – „A 21. században elfogadhat a világ egy apartheid rezsimet?”

    „A nemzetközi közösség elfogadta a tényt, hogy Izrael egy törvény felett álló ország?” – kérdezte. „A megszállás folytatása szégyen a nemzetközi közösség számára.”

    „Nincs helye a Palesztin államnak, és ez elfogadhatatlan,” – mondta.

    „A kétállami megoldás veszélyben van”, mondta figyelmeztetve. „Mint palesztinok nem ülhetünk ölbe tett kézzel egy ilyen fenyegetéssel szemben.”

    „A mi választásunk az 1967-es határokon alapuló kétállami-megoldás,” – mondta Abbász -, és minden lehetőséget megadunk Donald Trump elnöknek és a Kvartettnek és a nemzetközi közösség egészének, hogy erőfeszítéseket tegyenek a történelmi megállapodás eléréséhez, amely a kétállami-megoldást valóra váltja, és lehetővé teszi egy palesztin állam létrejöttét – fővárosa Kelet-Jeruzsálem -, hogy békében és biztonságban éljen Izrael mellett.”

    A Kvartett az Egyesült Államok, Oroszország, az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európai Unió csoportjaira utal, amelyek a közel-keleti békefolyamatot irányítják.

    Abbász elmondta, hogy a tárgyalások újraindításának hiányában ő továbbra is a békefolyamat keretein kívül kívánja elismertetni a palesztin államot – ezt a lépést Izrael folyamatosan elítéli, mert szabotálja a béke esélyeit.

    Mint palesztin elnök először, mióta 1993-ban az oszlói békefolyamat elindult, Abbász azt is javasolta, hogy a palesztinok – a két állam reményeinek összeomlásával szemben – kapjanak teljes jogot az egyállami megoldás szerint.

    Abbász azzal vádolta Izraelt, hogy Ciszjordániát „egyállami szellemben” irányítja, és ha a kétállami megoldás kudarcba fullad, „sem nektek, sem nekünk nem lesz más választásunk, mint folytatni a harcot, hogy teljes, egyenlő jogokat biztosíthassunk a történelmi palesztina minden lakójának. Ez nem fenyegetés, hanem figyelmeztetés az előttünk álló valóságra, mivel a jelenlegi izraeli politika súlyosan aláássa a kétállami-megoldást. ”

    Abbász azt mondta, hogy Izrael kivonulása Ciszjordániából és Kelet-Jeruzsálemből, kontrasztként, fenyegetést jelentene a palesztin terrorszervezetekre, amelyek az erőszak alkalmazását követelik ellenállási stratégia részeként.

    Abbász továbbra is arra késztette a brit kormányt, hogy korrigálja a „történelmi igazságtalanságot”, amelyet a palesztin népre rótt ki az 1917-es Balfour Nyilatkozat kiadásával, a dokumentummal, amely kinyilvánította London támogatását egy zsidó anyaország létrehozására Palesztinában.

    A palesztin elnök bírálta az Egyesült Királyságot a nyilatkozat 100. évfordulóján, és kártalanítást kért.

    Abbász azt is elmondta a Közgyűlésnek, hogy Izrael elutasította a ’67-es határokon nyugvó Palesztin államot és megkérdőjelezte Izrael elkötelezettségét az 1993-ban aláírt oslói békemegállapodás iránt.

    „Elismerjük Izrael államát az 1967-es határok szerint, de Izrael elutasítása a határok elismerésére megkérdőjelezi az Oslóban aláírt megállapodást a kölcsönös elismerésről” – mondta.

    Ezt követően Izrael ENSZ nagykövete elutasította Abbász észrevételeit, mondván, hogy „hazugságokat terjeszt”, amelyek csak „gyűlöletetre ösztönöznek”.

    „A mai hazugságok és kifogások ismételten bebizonyították, hogy a palesztin vezetés sorozatosan kitér a béke lehetősége elől,” – nyilatkozta Danny Danon nagykövet.

    Korábban szerdán Abbász találkozott Donald Trump amerikai elnökkel, és az ENSZ-ben elmondott beszédénél kifejezetten békülékenyebb hangnemet ütött meg, és optimizmusát fejezte ki az amerikai kormány azon törekvéseiről, hogy a palesztinok és Izrael között békét teremtsen.

    Abbász szerint a több mint 20 plenáris ülés, amit a Palesztin Hatóság tisztviselői az amerikai tisztviselőkkel tartottak, mióta Trump hivatalba lépett januárban „bizalmat és magabiztosságot jelent számunkra, hogy egy valódi béke határához értünk”.

    Trump válaszul azt mondta a palesztin vezetőnek, hogy „nagyon jó esély van – talán a legjobb esély ami valaha volt,” hogy békét teremtsünk az egész Közel-Keleten. „Feltétlenül elkötelezett vagyok szívemmel és lelkemmel, hogy ezt a megállapodást összehozzam.”

    „Izrael nagyon keményen dolgozik ugyanezzel a céllal, és azt kell mondanom, Szaúd-Arábia és más nemzetek közül sokan szintén keményen dolgoznak rajta,” – mondta Trump Abbásznak. „Tehát meglátjuk, hogy össze tudjuk-e hozni. Ki tudja? Furcsa dolgok történtek. ”

    Trump, aki az izraeli-palesztin konfliktus megoldását elnöksége egyik „legmagasabb prioritású” ügyének tekinti, ezt a több évtizede tartó vitát nem említette előző nap az ENSZ-nek címzett beszédében.

    Abbász a Trumppal tartott sajtótájékoztatón megragadta az alkalmat, hogy köszöntse a zsidókat és a muzulmánokat az új év apropóján.

    „Engedje meg, elnök úr, hogy éljek ezzel a lehetőséggel, hogy kifejezhessem szívből jövő gratulációmat a zsidó népnek Ros Hásáná alkalmából, és a muszlim népnek, a holnapi iszlám új év alkalmából” – mondta. „És ez egy nagyon édes egybeesés, hogy együtt ünnepeljük az új évet 24 órán belül, és ha ez valami jelzés, akkor azt jelenti, hogy békében élhetünk együtt.”

    kiemelt kép: Drew Angerer/Getty Images/AFP

    1 komment

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .