A hadsereg lezárja a Gázai övezetet és Ciszjordániát Ros Hásáná idejére

    0

    ujkelet.live

    Az Izraeli Védelmi Erők kedden bejelentette, hogy lezárja Ciszjordániát és a Gázai övezetet szerdán, délelőtt 12: 01-kor, a zsidó újév, Ros Hásána előtt.

    Az izraeli és a zsidó ünnepek idején megszokott lezárás várhatóan szombat éjfélig tart, „helyzetértékeléstől függően” – mondta a hadsereg.

    Rendszerint palesztinok tízezrei járnak át naponta Ciszjordániából Izraelbe dolgozni. A gázai lakosok jóval kisebb számban utaznak Izraelbe, főleg orvosi ellátásra.

    A hadsereg szerint a lezárás idején a védelmi minisztérium polgári közigazgatásának kiértékelése alapján kivételt fognak tenni humanitárius és más kiemelkedő esetekben.

    Az izraeli rendőrség kedden bejelentette továbbá, hogy fokozzák a rendőri jelenlétet Jeruzsálem körül, a béke megőrzése érdekében.

    A ciszjordániai és gázai lezárások célja egyrészt az, hogy megakadályozzák a terrortámadásokat az ünnepi időszak alatt, és hogy lehetővé tegyék az izraeli biztonsági tisztviselők számára, akik az ellenörzőpontokon dolgoznak, hogy ünnepelhessenek.

    A zsidó nagy ünnepeken, amelyek közül Ros Hásáná az első, a terrortámadások kockázata magasabb a megszokottnál.

    A rendőrség nagy figyelmet fog fordítani az Óvárosra és a Siratófalra, ahol több ezer ember fog imádkozni csütörtökön és pénteken, valamint a következő szombaton.

    „Izraeli rendőrök, határőrök és önkéntes tisztek fogják biztosítani a várost – nagy tömegekkel, bevásárló központokkal és piacokkal rendelkező területeken, az Óváros körül, sikátoraiban és a zsinagógák körül – a rend fenntartása és a biztonság, a hívek védelme és a forgalom irányítása érdekében,” – nyilatkozta a rendőrség.

    Ezen kívül a rendőrség bejelentette, hogy szerdán, a magánautók nem fognak tudni bejutni az óvárosba a Jaffa-kapun keresztül, kivéve a lakosok járműveit.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .