Vizsgálat indulhat a vasárnapi ultra-ortodox tüntetésen alkalmazott túlzott rendőri erőszak miatt

    2

    Avi/ujkelet.live

    Az igazságszolgáltatási tisztviselők fontolóra veszik, hogy vizsgálatot indítsanak rendőri túlkapások miatt, a gyanú szerint a vasárnapi tüntetésen a biztonsági erők túlzott erőszakot vetettek be, amikor az ultra-ortodox tüntetők összecsaptak velük.

    Vasárnap több száz ultra-ortodox zsidó került összetűzesbe a rendőrséggel a fővárosban, hogy tiltakozzanak egy bírósági döntés ellen, mert megsemmisített egy törvényt, amely nehezítette besorozásukat az izraeli hadseregbe.

    A rendőrség vízágyúkat és lovas tiszteket használt, hogy megpróbálja feloszlatni a tömegeket. Egy részt vevő által felvett videoklippen látható, ahogy egy rendőrtiszt a földre lök egy ortodox tüntetőt minden előzmény nélkül.

    Más felvételek azt mutatták, hogy a tisztek erőszakkal a földre lökik a tüntetőket, ütik-rúgják őket, miközben a földre vannak szorítva.

    A főváros szomszédságában lévő Mea Searimban tartott tüntetést az Eda Haredit keményvonalas csoport szervezte meg, miután letartóztatták egy kiemelkedő rabbi rokonát. A tüntetés során kilenc embert tartóztattak le.

    A tüntetők eltorlaszolták az utakat és kövekkel dobálták a rendőröket az összecsapások során.

    A jelentések szerint legalább három tiltakozó kórházba került.

    A 2-es csatorna vasárnap arról számolt be, hogy rendkívüli lépésként a Rendőrség Belső Ellenörző Osztálya azt mondta vasárnap, hogy nem várja meg, hogy panaszt nyújtsanak be a tüntetők, inkább felülvizsgálta a média és a részt vevők által közzétett anyagokat az összecsapásokról.

    Az Igazságügyi Minisztérium később dönt arról, hogy vizsgálatot indít-e a rendőrség és a határőrség ellen a túlzott erőszak alkalmazása miatt.

    A televíziós riport szerint a rabbi, akinek a fiát letartóztatották, felszólította követőit, hogy hagyják abba a tüntetéseket.

    Jákov Litzman egészségügyi miniszter, aki az ultra-ortodox Jahadut Hatorah pártot vezeti, elítélte a rendőrséget a tüntetők felé irányuló szisztematikus erőszak miatt.

    „Teljes mértékben elítélem a Jeruzsálemben alkalmazott súlyos erőszakot a haredik ellen,” – nyilatkozta a miniszter az ultra-ortodox zsidókra vonatkozó másik kifejezéssel.

    „Ez túlzott erőbevetés volt, életveszélyes és ez egyértelműen elfogadhatatlan,” – folytatta Litzman. „A felháborító rendőri magatartásról készült anyag azt bizonyítja, hogy az erőszakos és veszélyes rendőrség a Haredi tüntetőkön eresztette ki a gőzt minden ok nélkül. A rendőrségnek azonnal meg kell fékeznie ezt a fajta viselkedést a köznyugalom biztosítása érdekében.”

    A rendőrség azt nyilatkozata, hogy a tisztek tömeg feloszlató módszereket alkalmaztak „miközben megpróbálták megakadályozni az erőszakos és illegális demonstráció folytatását és az utak elzárását”.

    „Mint minden ilyen incidens esetében, a rendőrség helyszínen való viselkedését is ellenőrizni fogják, különös hangsúlyt fektetve az egyik olyan esetre, amely úgy tűnik az interneten megosztott videóból, hogy szükségtelen erőszak alkalmazása történt. Minden, ami állítólag eltér a hatóság normál viselkedésétől és aránytalan erő alkalmazása merül fel, átadásra kerül a Rendőrség Belső Ellenőrzési Osztályához. ”

    Múlt héten a Legfelsőbb Bírósági úgy határozott, hogy megsemmisít egy törvényt, amely mentesítette az ortodoxok vallásos zsidókat a katonai szolgálat alól, mondván, hogy aláássa az egyenlőséget.

    Az ítélet ellenére a bíróság egy évre felfüggesztette a döntését, hogy lehetővé tegye az új megállapodás előkészületeinek megtételét, amely lehetőséget ad a kormánynak, hogy új törvényt terjesszen elő.

    Az ultra-ortodox politikai pártok, a Sasz és a Jahadut Hatora rendkívüli ülést tartott a Knesszetben, és jelezték, hogy új jogszabályokat fognak kidolgozni, amelyek megpróbálják felülbírálni a bírósági döntést és fenntartják a mentességet.

    Az ülésen a Jahadut Hatora vezetője, Jákov Litzman egészségügyi miniszter azt mondta, hogy új törvényt kíván bevezetni a besorozással kapcsolatban, amely tartalmaz egy záradékot a mentesség eltörlésének megakadályozására.

    – “Senki sem fog bekerülni a hadseregbe” – ígérte.

    Arije Deri, a Sasz párt vezetője azt mondta: “Itt súlyos beavatkozásról van szó, a bíróság megpróbálja megváltoztatni a status quo-t.”

    Deri arra panaszkodott, hogy míg milliókat költenek a választásokra, a képviselők a Legfelsőbb Bíróság lekötelezettjei, amely – mint mondta – gyakran beavatkozik.

    “Ez az élet értékeiről és kilátásairól szól, ezért választ a nép képviselőt. Hogy valaki irányítson bennünket.”

    Deri hangsúlyozta, hogy léteznek olyan koalíciós megállapodások, amelyeket a kormányfelek kötelesek betartani, beleértve Libermant és a pénzügyminiszter, Moshe Kahlon Kulanu pártját.

    “Meg vagyunk győződve arról, hogy a koalíció összes tagja meg fogja szavazni a változtatásokat, amelyeket törvénybe foglalunk”.

    Az ortodox pártok kulcsfontosságú részét képezik a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kormányzó koalíciójának, gyakran “király csináló” szerepet játszanak az izraeli politikában.

    A nyolcmillió lakosú Izraelnek mintegy 10 százaléka tekinthető ultra-ortodoxnak.

    A kérdés évtizedes vita tárgya, hogy vajon a fiatal ultra-ortodox férfiaknak, akik szemináriumokon tanulnak, kötelezővé tegyék e a katonai szolgálatot, mint ahogy az kötelező az izraeli zsidó lakosság többi részének.

    A 18. életév betöltése után a férfiaknak két évet és nyolc hónapot kell szolgálniuk a hadseregben, míg a nőknek két évet.

    2015-ben a törvényhozók olyan jogszabályt fogadtak el, amely kiterjeszti mentességüket, megfordítva az előző évben hozott erre vonatkozó törvényt.

    Izrael első miniszterelnöke, David Ben-Gurion mentességet adott számukra az állam korai éveiben, amely akkoriban csupán 400 diákot érintett.

    Az ultra-ortodoxok ma azonban Izrael népességének leggyorsabban növekvő szegmensei közé tartoznak, és az előrejelzések szerint 2050-re a teljes népesség egynegyedét fogják kitenni.

    kiemelt kép: Jeruzsálem, 2017 september 17. (Yonatan Sindel)

    2 Kommentek

    1. A katonák ne lépjenek fel a terroristák ellen mert elítélik őket. A rendőrség ne lépjen fel a rendbontók ellen mert elítélik őket. Mit akarnak ezek az aberrált túllihegett balliberálisok? Mindenkinek kötelező melegnek lenni, odanyújtani a nyakat az arab kések alá vagy másodrendű állampolgárnak lenni az ortodoxok között? A többségnek mindent el kell tűrni nehogy megsértsük az érzékeny lelkületűeket?
      Kezd már elég lenni ebből.

    Leave a Reply to Mezei laszloCancel reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .