Az ellenzék törvényben kötelezné lemondásra a miniszterelnököt

    0

    Ziva/ujkelet.live

    Hónapok óta tartó kihallgatások után a rendőrség két hete hozta nyilvánosságra, hogy korrupció gyanúja miatt kétrendbéli vádemelést fog javasolni Benjamin Netanjahu ellen. A bejelentés mögött a miniszterelnök volt kabinetfőnökével kötött vádalku áll. Ari Harow várhatóan mindkét esetben (1000. és 2000. számú ügy) tanúskodni fog korábbi főnöke ellen.

    A kormány és a koalíció szerint a vádalkura azért volt szükség, mert a rendőrség által felhozott bizonyítékok gyenge lábakon állnak, és az egész ügy az ellenzék által uralt baloldali média összeesküvésének köszönhető.

    Az említett média és több ellenzéki képviselő lemondásra való felszólítása mellett vagy ellenére a jelenlegi izraeli jogrendszer vádemelés esetén sem kötelezi a miniszterelnököt lemondásra. A bizalmatlansági indítványhoz kötött lemondatás pedig bonyolult procedúra árán lehetséges.

    A lakosságot erősen megosztó helyzet az ellenzék előtt soha vissza nem térő alkalmat teremt, a még ilyen körülmények ellenére is népszerű Likud gyengítésére és új választások kiírására. A média és a főügyész döntését sürgető tüntetések ostromát kihasználva az ellenzék azt tervezi, hogy új törvényjavaslattal áll elő a Kneszetben, amely lemondásra kényszerítené a miniszterelnököt, amennyiben vádat emelnek ellene.

    Joel Hászon (Cionista Unió) azzal érvelt, hogy Netanjahu 2008-ban, mint az ellenzék vezetője maga is támogatott egy hasonló, bár akkor sikertelen erőfeszítést, amikor Ehud Olmert (akkor) miniszterelnök ellen nyomozás indult.

    „61 Kneszet tag és a koalíció tagjainak többsége megszavazott 2008-ban egy hasonló törvénytervezetet”– nyilatkozta Hászon a 2-es csatornának, mondván, hogy „A jelenlegi koalíciótól és a Likud-tagoktól ugyanazokat az eredményeket várom – különösen azoktól, akik a [korábbi] törvényjavaslatot is megszavazták.”

    Dávid Bitan, a koalíció elnöke szerint azonban a jelenlegi helyzet egészen más, egy „tisztességtelen folyamat” következménye, mivel az egész nyomozás kizárólag az ellenzék és a baloldali média nyomásának köszönhetően alakult ki.

    A kialakult helyzetben, amint az várható volt, az ellenzék soraiból többen is lemondásra szólították fel Netanjahu miniszterelnököt. Avi Gabay (Munkapárt) szerint az izraeli polgárok más vezetést érdemelnek, Ofer Selah (Jesh Átid) pedig úgy véli, hogy a vádemelés nem kérdéses csak az időpontja, és ezért felszólította a koalíció tagjait, hogy vonják meg támogatásukat a miniszterelnöktől. Selah figyelmeztette az érintetteket, hogy aki támogatja a jelenlegi Netanjahu-kormányt vele együtt el is fog bukni.

    Ájelet Sáked igazságügyminiszter (Zsidó Otthon) az ynet híroldalnak adott nyilatkozata szerint „ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy vádemelésre kerül sor, akkor a koalíciós pártok leülnek és megfontolják mit kell tenniük.”

    Az igazságügyminiszter azzal érvelt, hogy „a törvény szerint a miniszterelnöknek nem kell lemondania,  ezért várunk és meglátjuk mi történik.”

    A rendőrség által közzétett hivatalos nyilatkozat után a szokásosnál jóval többen tüntettek a főügyész, Áviháj Mandelblit háza előtt annak érdekében, hogy vádat emeljen. A főügyész azonban nem valószínű, hogy sietettni fogja a folyamatot. A lemondást követelő törvénytervezet úgyszintén nem valószínű, hogy átmegy a rostán, mint ahogyan 2008-ban is elbukott, ezért akik új választás kiírását szeretnék, csak abban reménykedhetnek, hogy Benjamin Netanjahu önként lemond, amelynek szintén kevés a valószínűsége hacsak pártja (Likud) és a koalíció meg nem vonja tőle a bizalmat.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .