Gideon Peer/ujkelet.live
Nem hiszem, hogy humusszal a számban jöttem volna a világra, akkoriban más volt a trend, de idővel mindenhez hozzá lehet szokni, a humuszhoz is, lásd, most is róla beszélünk.
Városunkban – amely, gondolom, semmiben sem különbözünk más izraeli településtől – egymást követik az üzletek, falatozók, ahol humuszt mérnek. A mi főutcánk roskadozik a hírességektől: Humusz úr, dr. Humusz, professzor Humusz, a Közel-Kelet legkiválóbb humusza, és sorolhatnám a leg-leg neveket, kifejezéseket, amikkel a szakma kiválóságai kelletik magukat.
Miután néhány éven át azzal voltam elfoglalva, hogy rájöjjek, az én egyedi ízvilágomhoz melyik mesterember műalkotása áll a legközelebb, megállapodtam egynél, nálam ő a Humusz úr, a doktor és a professzor egy személyben. Nála vásárolok heti rendszerességgel. Nem ülök le, hogy falafel és pita, valamint savanyúság társaságában fogyasszam el a nemes ételt, hanem dobozban hazaviszem azt.
Aki már vett elvitelre humuszt – és ki nem? – tudja, hogy meg szokás ágyazni, majdnem, mint a Zwack Unicum híres, új termékét, amelyben az aszalt szilva jelenti a csavart, amitől az Unicum még unikumosabb aromájú lesz.
Az alkotóelemek az olívaolaj, citromoldat és miegyéb, de hadd ne menjek a részletekbe, mert előre tudom, sokan lesznek a kedves olvasók közül, akik még ismernek néhányat.
Végül a dobozba préselt humusz tetejére kerülnek a külön erre a célra tartogatott főtt humuszmagok, és az elmaradhatatlan petrezselyem feltét. A probléma csak az, hogy én mindkét alkotóelemet feleslegesnek tartom. A petrezselyem beleakad a fogamba, a humuszmag meg idővel megkeményedik. Dicséretemre legyen mondva, sosem eszem teljes dobozzal, így a kövesedés személyesen érint.
De sebaj, az árus előzékenyen megkérdi, mit akarok, természetesen a humuszon kívül, mert abban konszenzus áll fenn köztünk. Mondom, hogy a humuszbogyókat és a petrezselymet hanyagolja, azon kívül mehet bele minden, ami a pulton van.
Évek óta járok hozzá vásárolni, a megfigyelésem akár tudományosnak is nevezhető: még egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy ezt a két nemkívánatos alkotóelemet megjegyezte volna. Egyet igen, kettőt nem. Nem tudom pontosan, mitől függ – ez további kísérletezés témája –, de vagy bogyókat kapok és petrezselymet nem, vagy fordítva, petrezselymet igen, bogyót nem. Lehet, a probléma gyökere, hogy a keze gyorsabban jár, mint az agya. Mire a kérés eljut a szürkeállományba, már készen áll a doboz.
Rászólhatnék a professzor úrra, de nem teszem Saját, jól felfogott érdekemben. Továbbra is oda kívánok járni, és nem szeretném, ha az a vélemény alakulna ki rólam, hogy kötekedő típus vagyok.
Különben a fodrászom, bocsánat, Dr. Fodrász úr is ebbe a kategóriába tartozik. Évek óta járok hozzá. Amikor végre beülök a székbe, mindig rezzenéstelen arccal megkérdezi, hogyan parancsolom. Mármint a frizurámat. Akár meg is sértődhetnék, de nem. Keményen a szemébe nézek, mint akinek van veszteni valója, és csak annyit mondok:
– Rád bízom!
Törje ő a fejét…
