Jared Kushner: az izraeli-palesztin konfliktusra lehet, hogy nincs megoldás

    0

    Ziva David/ujkelet.live

    Donald Trump választási ígéretéhez híven hivatalba lépésének első teendői közé sorolta a közel-keleti béke megoldását, szándékát első hivatalos útján a Közel-Keleten és Izraelben erősítette meg. Akkor úgy tűnt, hogy a felek külön-külön hajlanak a tárgyalások újrafelvételére, amely menetrendszerűen, mint egy üzleti terv, Trump elképzelése szerint az „ultimate deal”, vagyis a végső megállapodást fogja eredményezni.

    A kezdeti remények, azonban hamar köddé váltak, amikor július 14-én három palesztin a Templom-hegy területére előzetesen becsempészett fegyverrel lelőtt két izraeli rendőrt. Izrael úgy döntött, a területet felügyelő iszlám Waqf-al történt előzetes egyeztetés nélkül, a biztonság érdekében fémdetektorokat állít fel a Templom-hegyre való belépéskor. A logikusnak tűnő intézkedés, azonban olaj volt a tűzre. A rendőrséggel való összetűzések során 5 palesztin életét vesztette, több százan megsebesültek. A médiában már a harmadik intifádaként megszellőztetett helyzet tovább mérgesedett, amikor Chalamisban sábáti vacsora közben, születésnapot ünneplő család három tagját egy 19 éves palesztin terrorista brutálisan lemészárolta. A pattanásig feszült konfliktus tetőzéseként Mahmúd Abbász bejelentette, hogy megszüntet Izraellel minden diplomáciai kapcsolatot, beleértve a biztonsági együttműködést is. A kialakult helyzetet tovább súlyosbítva Ammanban egy diplomata önvédelemből lelőtt két palesztint, amikor egyikük csavarhúzóval rátámadt, így Izrael Jordániával is diplomáciai bonyodalomba keveredett.

    Washingtonban, a Templom-hegy körül Jeruzsálemben kialakult konfliktus csillapításával Jared Kushnert bízták meg, a régióba viszont Jason Greenblatt, Trump nemzetközi tárgyalásokért felelős különmegbízottja utazott. Végül Izrael, főleg ammani nyomásra engedett és leszerelte először a fémdetektorokat majd a biztonsági kamerákat is. A viharos események után Kushner Washingtonban hétfőn egy magánmegbeszélésen, úgynevezett „jegyzőkönyvön” kívüli meghallgatáson számolt be a fejleményekről. Trump veje és egyben vezető tanácsadója szerint az amerikai kormány jelenleg semmilyen egyedi megoldást nem tud nyújtani a feleknek, de reményét fejezte ki, hogy erőfeszítéseinek következtében sikerül a feleket alkura késztetni. Ennek egyik feltételeként szabva meg a bizalom kiépítéséhez elengedhetetlen „kiszivárogtatás-mentes” együttműködést, mondván:

    „Ha észrevetted, erről a konfliktusról és (érthetetlen szó) semmi sem szivárgott ki… véleményem szerint ez nagyobb bizalmat ad a feleknek, és több lehetőséget kínál, hogy valóban kifejezhessék és megoszthassák álláspontjukat.”

    Trump eddigi elnökségét nem kifejezetten lehet kiszivárogtatás-mentesnek nevezni, de az izraeli-palesztin tárgyalásokkal kapcsolatban a hivatalos jelentéseken és a protokoll nyilatkozatokon kívül nem sokat tudhattunk

    Eddig.

    Jared Kushner magán beszámolóját a Fehér Házban egy kongresszusi gyakornok, úgy tűnik könnyűszerrel rögzítette és a hangfeltévetelt a wire.com oldalon kiszivárogtatta.

    A nyilvános hangfelvételen Kushner elmondása szerint, nem biztos, hogy a Trump-kormány nyújthatna bármi „egyedi” megoldást az izraeli-palesztin konfliktusra, de dicsérte az izraeli válságkezelést a Templom-hegyi pattanásig feszült helyzet idején.

    „Mit tudunk felajánlani, ami egyedülálló? Nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki megpróbálta valamilyen egyedi módon tette, de ismételten megpróbáljuk nagyon ésszerűen folytatni. Azon gondolkodunk, hogy mi a helyes végcél. És próbálunk együttműködni a felekkel nagyon halkan, hogy észleljük, ha megoldás adódik.”

    „És – folytatta -, lehet, hogy nincs megoldás, de ez az egyik olyan probléma, amelyre az elnök maga kért, hogy összpontosítsunk. Ezért arra összpontosítunk, és a közeljövőben megpróbáljuk a megfelelő következtetést levonni.”

    A meghallgatáson Kushner munkája ismertetését azzal kezdte, hogy a konfliktus megoldásához először is megpróbálta a történelmi hátteret megérteni, a sikeres és kevésbé sikeres momentumokat a hagyományos és rendhagyó források figyelembevételével, az elmúlt 45-50 év hibáit is beleértve.

    Kushner a Templom-hegyi válsághelyzetből megtanulta, hogy bár a végső megállapodást logikai alapokra helyezve kellene elképzelni, ez azért nem lehetséges, mivel a régióban a konfliktus érzelmileg van beágyazva.

    „Próbáltam rájönni, hogy miért nem sikerült korábban azoknak, akik tárgyalásokkal próbálkoztak, ezért átnéztem és tanulmányoztam a különböző tárgyalásokat” – mondta. „Beszéltem egy csomó emberrel, akik már részt vettek ilyenekben, és azt hiszem, az oka az, hogy ez érzelmileg egy nagyon intenzív helyzet.

    „Nézd meg, mi történt az elmúlt 10 napban – sok látszólag logikus intézkedés a különböző… (érthetetlen szavak) részen valahogy lángra lobbant” – idézte fel a konfliktust. „De sikerült lenyugtatni a helyzetet, mivel nagyon jó párbeszédet folytattunk Jordánia, a Palesztin Hatóság és az izraeliek között.”

    Kushner szerint a „Templom-hegyi fellángolás” is bizonyítja mennyire „gyulékony” a helyzet a térségben, de megvédte az izraeli reakciót a támadás után, kiemelve, hogy Izrael biztonsági intézkedése „nem irracionális dolog.”

    „Azt mondják, nézd, tudod, hogy ez a status quo megváltoztatása. A Templom-hegy (érthetetlen szavak) Izrael általi megszállása, és Izrael azt mondja, mi nem akarunk ezzel semmit csinálni, csak gondoskodni akarunk arról, hogy az emberek biztonságban legyenek. És ez nagy feszültséget okozott az utcákon.”

    Jared Kushner megemlítette a helyi politikai és média visszhangot is: „Bibit a sajtó szétmarta Izraelben, mert ez egy nagyon népszerűtlen politikai lépés volt,” mondta, utalva ezzel az izraeli miniszterelnök azon döntésére, amikor megszüntette a biztonsági intézkedéseket.

    Jared Kushner eddig nyilvánosan el nem hangzott véleménye semmi olyan újdonsággal nem szolgál, amit eddig véka alá rejtett volna. A magánbeszámoló hangvétele személyes, kiérződik elsősorban Trump és Izrael iránti érzelmi elkötelezettsége. A kiszivárogtatással kapcsolatban különösebb kormányzati ellenvetés eddig nem érkezett, legfejlebb egy korábbi nemzetközi tárgyaló-megbízott fanyalgását olvashattuk twitteren sikertelenségük méltatása miatt.

    Ami újdonság Kushner nyilatkozatában elhangzott, felismerése annak, hogy a közel-keleti helyzetet egyszerű logikai úton megérteni sem lehet, nemhogy megoldani. Mindent egybevetve könnyen megtörténhet, hogy az érzelmi azonosulás és a történelmi helyzet modernkori teljes mértékű átértékelése után is legfeljebb azt a következtést tudjuk levonni: a megoldás az, hogy nincs is megoldás a közel-keleti béke ügyében.

    „Végső soron, együtt tudtunk dolgozni velük, és rá tudtuk venni az izraelieket arra, hogy leszereljék a különböző megfigyelési eszközöket, amit a jordánok rendben levőnek tartottak, és a palesztinokkal is egész idő alatt kapcsolatban voltunk, hogy megpróbáljuk megérteni a nézeteiket”

    Vonta le a végső következtetést Jared Kushner és II. Abdullah Jordán király a maga részéről megköszönte Donald Trumpnak az amerikai közvetítést a válság kezelésében múlt héten.

     

     

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .