Abbász telefonon gratulált a Munkapárt új vezetőjének

    0

    Avi/ujkelet.live

    A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász szerda este felhívta a Munkapárt új elnökét, Avi Gabbay-t, hogy gratuláljon győzelméhez.

    Gabbay hivatalos nyilatkozata szerint arra bátorította Abbászt, hogy találkozzon Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel és kezdjék el kiépíteni az izraeli-palesztin konfliktus megoldásához szükséges kölcsönös bizalmat.

    „A béke nem nemzetközi találkozókon vagy regionális konferenciákon születik meg. Azzal kezdődik, hogy bizalmat és jóindulatot teremt a két fél között,”- mondta Gabbay Abbásznak.

    Az új elnök elsősorban olyan kisebb kérdésekre összpontosítana, mint az erőszakra bujtogatás eltüntetése a palesztin tankönyvekből.

    Abbász a maga részéről hangsúlyozta a kétállami-megoldás elérésének fontosságát, amely figyelembe veszi a korábbi nemzetközi határozatokat és megállapodásokat, a palesztin média szerint.

    Az újonnan érkezett Gabbay-t, a jobbközép Kulanu párt egykori miniszterét, a hétvégén választották meg a békepárti Munkapárt új elnökének. Amir Perec veterán jogalkotót és egykori vezetőt győzte le drámai külzdelemben.

    Mint miniszter, Gabbay nem beszélt sokat az izraeli-palesztin konfliktusról, mely hagyományosan kulcsfontosságú témája szokott lenni Izrael egyik legnagyobb pártjának.

    Gabbay egy demilitarizált palesztin államot képzel el Izrael mellett. Víziója olyan földcsere-ügyleteket tartalmaz, amelyek a nagy izraeli telep blokkokat meghagynák.

    Weboldalán Gabbay megjegyzi továbbá, hogy fontos a gazdasági helyzet javítása a palesztin területeken és a „szélsőséges iszlámista elemek” megfékezése.

    „A konfliktus megoldható” – írta, de erre „bátor és határozott vezetésre van szükségünk, amely nem elkötelezett a propaganda, a felbujtás és az emberek megosztása iránt”.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .