A Hamászt sokkolta a szaúdiak követelése, hogy Katar ne finanszírozza tovább a terrorszervezetet

    0

    Avi/ujkelet.live

    A Hamász terrorszervezet mély megdöbbenésének adott hangot szerdán, miután Szaúd-Arábia a palesztin iszlamista mozgalom finanszírozásának leállítását követelte Katartól.

    Hétfőn Szaúd-Arábia és szövetségesei megszakították a kapcsolatot Katarral, mert álláspontjuk szerint az erőforrásokban gazdag ország veszélyezteti a régió biztonságát terrorizmus támogató tevékenységével.

    Kedden Adel al-Jubeir szaúdi külügyminiszter azt mondta, hogy a kapcsolat újraépítésének érdekében Dohának meg kell szakítania minden féle kapcsolatot a terrorszervezetekkel, beleértve a Hamászt.

    Elmondása szerint a a Katar által pénzelt Gázai övezetet uraló Hamász „aláássa a Palesztin Hatóságot.”

    A Hamász a terrorszervezet weboldalán közzétett nyilatkozatban fejezte ki „sajnálkozását és csalódottságát” a szaúdi állításokkal kapcsolatban.

    „Ezek a nyilatkozatok sokként hatnak a palesztin népünk és az arab és iszlám nemzetünk számára, mely a palesztin ügyet központi témaként kezeli,” olvasható a közleményükben.

    A Hamász 2006 óta uralja a Gázai övezetet, mind az Európai Unió mind az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja őket számon.

    A Hamász 2008 óta három háborút vívott Izraellel.

    Katar több tíz millió dollárral támogatta Gáza újraépítését a 2014-es Izraellel vívott háború óta.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .